Az emlékév fontos állomása az a grandiózus életmű-kiállítás, amely Debrecenben nyitja meg kapuit a MODEM 3. emeleti kiállítóterében. A helyválasztás nem véletlen: Szipál ebből a városból indult világhódító útjára. A tárlat nemcsak a legendás fotóművész munkásságát és több mint kétszáz művét, valamint tárgyi emlékeit, hanem páratlanul erős személyiségét és izgalmas élettörténetét is bemutatja.

Szipál hagyatékának értékes darabjai a kiállított fotográfiák, melyeknek egy része eredeti kópia. Ezek a fotók a mester halála után most először kerülnek a nagyközönség elé, némelyiket még soha nem láthatta a publikum. A kurátorok jóvoltából a tárlaton helyet kapnak személyes tárgyai, hanganyagok és dokumentumok, sőt ikonikus szemüveg-kollekciójának egy darabja is. A kiállítótérben „Szipál-mintára” felépített műterem alkalmat ad arra, hogy a látogatók átérezzék, milyen lehetett a fotográfus kamerája elé állni.

„Szipál Debrecenben nőtt fel, innen indult a pályafutása, a város gyermeke, mondhatni hazatér ezzel a kiállítással. Nagy megtiszteltetés, hogy a MODEM adhat otthont ennek a páratlan tárlatnak. Kihasználtuk a rendelkezésre álló tér minden szegletét (…), hogy a lehető legátfogóbb módon idézzük meg Szipál ikonikus alakját és szellemi örökségét” – mondta Vizi Katalin, a MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ ügyvezetője.

Lajti Virág, a Szipál Archívum kurátora a kiállítás tematikájáról szólt: „Szipál a hármas egységet meghatározó elvnek tartotta, ezért is választottunk három olyan fogalmat – Fény – Élet – Örökség –, amellyel összefoglalható az életműve. Utolsó életszakaszának centrumába a Tanítás, tapasztalatainak átadása került, ezzel egészítettük ki az életutat személyes, közvetlen hangvételben ábrázoló tárlat anyagát, hogy a legautentikusabban mutathassuk be a Mestert és a látogató életművének esszenciáját ismerhesse meg.”

A tárlat két kurátora Lajti Virág (Szipál Márton Archívum) és Csizek Gabriella (Capa Központ).
Fotók: Vígh Levente / MODEM sajtóképek
A Szipál 101 Fény–Élet–Örökség kiállítás október 5-ig látható a MODEM-ben (4026 Debrecen, Hunyadi János út 1–3.).