•Hogy alakult ki a kiállítás koncepciója és címe?
Együtt kutatunk a témában Bakos Katalinnal, és egymástól függetlenül jutott eszünkbe a cím, Nádai Pál szakíró könyvének inspirációjára, aki főként iparművészetről író művészetkritikusként 1914-ben esszégyűjteményt adott ki Az élet művészete címmel, benne olyan eszmefuttatásokkal, mint a Dandyk divatja, Az utazás hóbortja, és számtalan életmódbeli téma szerepel még benne az otthon és a lakáskultúra tárgykörében. Csupa olyasmi, amivel a mi kiállításunk is foglalkozik.
A szecesszió egyébként is „életművészet”, abban az értelemben, hogy összművészetre törekedett, a teljes vizuális kultúrát kívánta átfogni. A művészet fogalmába belevette a mindennapi tárgykultúrát, a lakás berendezését, s az olyan populáris dolgokat is, mint a hirdetés vagy egy szórólap. A plakátműfaj is az életről szól, arról, hogy a korszakban miként éltek az emberek, mit ettek, mit ittak, hova jártak szórakozni.
Gyerünk az Edison Mozgóba!, 1912
Seidner Plakát és Címkegyár, Budapest
Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
•Vajon korszerű, aktuális-e napjainkban a szecesszió? Az az irányzat, amely néha túltelítődött, majd kiüresedett, néha giccsbe fordult, máskor reneszánszát élte. Mi a helyzet vele most?
A szecesszió többször is feltámadt. Az avantgárd, a modern művészet és a Bauhaus félretolta, mint túlburjánzó, dekoratív stílust. Aztán a hatvanas évek végén Amerikában, a pop-art idején újra felfedezték, neoszecessziós plakátok és hirdetések formájában jött vissza. Ez az a korszak, amikor a társadalomba vetett hit megbillen, és a művészetben újra megjelenik a dekadencia.
A szecesszió mint stílus felborult világrend idején született, amikor a régi formák, az életmód és a XIX. századi berendezkedés változni kezdett, és úgy tűnik, amikor újra borul a világ, visszatér valamilyen formában. Érdekes például, hogy a nyolcvanas évekbeli kiállítási katalógusok többnyire szecessziós betűtípusokat használtak.
•Honnan jött a kiállítás ötlete? A három évvel ezelőtti art deco kiállítás – amelynek szintén Bakos Katalinnal együtt voltak a kurátorai – tekinthető-e előzménynek?
Mi annak tekintjük, és nemcsak a kurátori, hanem a látványtervezői csapat is megegyezik, most is Albert Ádám volt segítségünkre a vizualitás megteremtésében. Az art deco esetében a két háború közötti plakátművészetet társítottuk iparművészeti tárgyakkal, nagyon szerette a közönség, magas látogatószámmal zártunk. Ebből származik az ötlet, hogy a következő nagy tematikánk a plakátműfaj születése lehetne, a szecesszió időszakában. A plakát amúgy is ritkán kerül múzeumba, a művészettörténeten belül az alkalmazott grafika periferikus téma. A szecessziós plakát esetében van nemzetközi anyagunk, ami az art deco esetében hiányzott, mert abból a korszakból közgyűjteményben nincs külföldi anyag. A szecesszió bemutatásához az Országos Széchényi Könyvtárban és a Képzőművészeti Egyetem Könyvtárában Muchától, Toulouse-Lautrectől, a legnagyobb alkotóktól őriznek jó műveket, amelyeket kölcsön tudtunk kérni.
•Hogyan került Magyarországra ennyi szecessziós plakát külföldről?
A Képzőművészeti Egyetem elődje 1900-ban, a párizsi világkiállításon nagy mennyiségben vásárolt szecessziós plakátokat oktatási célra, hogy a diákok tanulmányozzák, másolják őket. Ezek ma is elérhetők az egyetem könyvtárában.
Az OSZK-ban, ahol öt évig dolgoztam, hasonló gyűjteményt őriznek az Iparművészeti Főiskola Könyvtárának pecsétjével, amelyeket 1898-ban az Iparművészeti Múzeumban rendezett Modern művészet című nagy nemzetközi tárlaton vásároltak meg. Ezt a több száz szenzációs plakátot még soha nem állították ki, restaurálásra is szorulnak, de egy kis százalékukat most az első teremben, a nyitószekcióban mutatjuk be.
•Restauráltattak néhányat? Van olyan plakát, amely ennek a kiállításnak köszönhetően menekül meg, vagy javul az állapota?
Jó néhány ilyen van, nemcsak nemzetközi, hanem magyar plakát is. A Kiscelli Múzeumból is sokat kölcsönöztünk, azokat is a mi restaurátoraink hozták rendbe.
•Létezik ennek a műfajnak magángyűjtője, esetleg tőlük is kölcsönöztek?
Az elmúlt tíz-tizenöt évben a műkereskedelemben egyre elfogadottabbak lettek a plakátok, korábban csak az antikváriusok kereskedtek velük papírrégiségként, most már működik kifejezetten plakátokkal foglalkozó galéria, önálló plakátárveréseket tartanak. Egyre jobban megbecsülik ezeket a tárgyakat.
Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
•Miként alakult ki a kurátori koncepció, hogyan építették fel a látogatói útvonalat?
Minden kiállításnak kell hogy legyen íve, dramaturgiája, amelyet végigjár a látogató. A mi kiállításunk kettős bevezetéssel indul. Az első terem nemzetközi körkép, azzal kezdjük, miként alakult ki Párizsban a műfaj, s milyen irányokba indult Európa más központjaiban. A második bevezető szekció a magyarországi kezdetekről beszél, és hogy abban milyen szerepet játszottak olyan neves magyar festők, mint Rippl-Rónai József, Vaszary János, Ferenczy Károly, akik sokat tettek a plakátműfaj térnyeréséért. Számos kiállításplakát látható ebben a szekcióban, ugyanis a művészek maguknak terveztek plakátot a saját kiállításukhoz.
A következő szekciók a korszakról és az életmódról szólnak, kihasználva azt a lehetőséget, hogy a plakátok hirdetései szemléletesen beszélnek erről. Az első téma a lakásművészet, a lakáskultúra, a belsőépítészet, ami a szecesszió szemlélete miatt is fontos. Ezután következik a szabadidő eltöltése, a sport, a budapesti éjszakai élet, a színházak, mozik, kávéházak…
Számomra az egyik legfontosabb szekció a nőkről szóló, amely olyannyira erős szál, hogy a nők szerepének változásáról akár külön kiállítást is lehetne rendezni. Arról, milyen szerepekben mutatják a plakátok a nőket, milyenek a női célközönségnek szóló hirdetések, hogyan jelenítik meg a divatot, és mit üzennek a divatházakról. A lezáró szekciónk meglehetősen komplex, megjelenik benne egy furcsa alműfaj, a vásárok, világkiállítások plakátjai. Ebben a korszakban, a XIX. század közepén indul a világkiállítások sora. Érzékelhető, mennyire szerette a közönség az ipari bemutatókat, technikai vásárokat, érdekelte a tudomány fejlődése, az eredményeket pedig szívesen megtekintette expószerű kiállításokon.
Ezeket a plakátokat egyfajta sajátos pátosz hatja át, a modern világ fejlődésébe vetett hit. Magyarországon ez a felívelő időszak megjelenik a plakátokon, de mi a másik oldalt, az elhallgatott társadalmi problémákat is be akartuk mutatni. A jótékonysági plakátok ellenpontozzák a napos oldalt, hiszen a parasztok elszegényedése, az óriási kivándorlás, a munkások helyzete 1910-től erősen feszült közhangulatot eredményezett. Folyamatosan választójogi tüntetések, nagygyűlések zajlanak, és az egész belefut az első világháborúba, amelynek a kitörése a kiállítás zárópillanata. Az életművészetet itt le kell zárni.
•Említette, hogy fontos szál a nőknek szóló plakátok. Miben mások, mint a férfiaknak szólók?
Ebben a korban még a férfiaknak szóló reklámok is inkább frivolak, mint erotikusak, de Muchára például az éteri nőideál jellemző.
Sok külföldi szakirodalom született már a nőknek szóló plakátokról, de azok a francia vagy angol plakátokról, a szüfrazsettmozgalomról szólnak, és azt vizsgálják, miként jelenik meg az emancipáció gondolata és a feminizmus. Hogyan fogalmazódik meg, hogy önálló lényként akár választójoguk is lehet a nőknek. Mozoghatnak, dolgozhatnak, dönthetnek – és a plakátok ráerősítenek erre a szerepre, ahogyan elkezdik ábrázolni, amint egy nő egyedül ül a vonaton vagy elmegy korcsolyázni.
Ez a folyamat a magyar plakátokon nem jelenik meg markánsan, de azért öntudatos nőket látunk rajtuk, és érezzük, hogy itt is változások zajlanak. Jó példa erre a Holzer Divatház plakátja Faragó Gézától, amelyen egy öntudatos dáma vonul, mögötte a cselédje hozza a holzeres dobozt. Érzésem szerint Faragó karikírozza a dölyfös dámát, a korabeli lapokat olvasgatva pedig azt láttam, hogy megoszlanak a vélemények. Van olyan hírlapíró, aki arról ír, hogy nem érti ezeket a modern „szecessziós nőket”, mit is akarnak, és folyton az érzelmeikkel vannak elfoglalva. Más szerző a feminista mozgalmat kárhoztatja, mondván, a feministák nem is nők. Mindenesetre ekkor ismerték fel, hogy a női közönségnek nem úgy kell megmutatni a nőalakot, ahogyan a férfiaknak szóló plakátokon.
•Hozott-e ennek a kiállításnak a felépítése bármilyen revelatív felismerést a korszakról, akár személyeset?
Szerettem ezt a témát kutatni, a korabeli sajtót olvasni, a karikatúrákat nézegetni, de a látvány előkészítését is nagyon kedveltem. Jól tudunk együtt dolgozni a látványért felelős kortárs képzőművész Albert Ádámmal, szeretem, ahogy kialakul a design koncepciója. Folyamatosan tartok tárlatvezetéseket a kiállításon, és még mindig rácsodálkozom, milyen szép lett.
A tipográfiát kiemelten kezeltük, minden szekció egyedi, szecessziótól inspirált betűtípust kapott. A kereteink ívesek, a posztamensek is forgástestek lettek, hogy ami csak lehet, mozogjon, szecesszióhoz illőn. A kisebb grafikákhoz pedig a Szépművészeti Múzeum grafikai gyűjteményének keretállományát, az úgynevezett Torockai-kereteket használtuk, hiszen ezek éppen a szecesszió korában és idején készültek. Abban a korszakban, amely nem volt hosszú, de annál termékenyebb, mozgalmasabb és vidámabb.
Fotók: Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria / sajtóképek
Az élet művészete Szecessziós plakátművészet és tárgykultúra Magyarországon (1895–1914) április 5. – október 5.
