Pályája egyszerre tűnik tudatosan vállalt és kiszámíthatatlan útnak. Balla Attila fiatalon elhagyta Dunaújvárost, és politikai emigránsként Svédországba került. Stockholmban alkalmazott grafikát tanult, közben rézmetszéssel és festészettel foglalkozott. Hét év után hazatért, majd a Magyar Képzőművészeti Főiskolán Gerzson Pál és Tölg-Molnár Zoltán növendéke lett.

Szentgróti Dávid festőművésszel, a Pécsen élő festőművésszel a rétegzettségről, a rácsodálkozás élményéről és a festészet időtállóságáról beszélgettünk és arról, miért lehet fontos az olyan művészi gyakorlat, amely nem ígér gyors megoldásokat, és nem feltétlenül akar minden kérdésre választ adni.

Egyszerre működnek reprezentációs térként és a kortárs művészet legfontosabb nemzetközi bemutatkozási fórumaként a Velencei Képzőművészeti Biennálé nemzeti pavilonjai. Magyarország idén Koronczi Endrét bízta meg a Magyar Pavilon képviseletével.

Különös ellentmondás, hogy Horváth Éva Mónika új festményei egyszerre tűnnek ismerősnek és idegennek. Mintha már láttuk volna őket egy város fölött, egy tömeg mozgásában, egy távoli tájban vagy álomban, miközben tudjuk, hogy nem létező világot ábrázolnak. Inkább egy alakuló világ lehetőségét teremtik meg, ahol a formák összesűrűsödnek, szétválnak, áramlanak, a fény pedig mintha magából az anyagból törne elő.

Új szemszögből meséli el Bécs egyik legfontosabb kulturális intézményének történetét a különleges évfordulót ünneplő jubileumi kiállítás. Nem egyszerűen visszatekintenek a múltra, hanem bemutatják, hogyan épült fel Albert főherceg és felesége, Mária Krisztina kollekciója, hogyan inspirálták egymást és miként vált egy hercegi magángyűjtemény Európa egyik legjelentősebb grafikai és képzőművészeti múzeumává, miközben folyamatosan képes megújulni.

A Nagyváradi Katolikus Püspöki Palotában futó Nagybányai remekművek magángyűjteményekből című kiállítás világszínvonalú anyaga a nagybányai festőiskola fejlődéstörténetének ívét rajzolja fel.

Az In Minor Keys/ Moll hangnemekben kurátori koncepciója köré szerveződik a november végéig látogatható 61. Velencei Képzőművészeti Biennále. Ez az irányvonal a halkabb, a figyelem fő vonalából kiszoruló hangok, történetek és érzékelési formák felé fordulást hangsúlyozza. 

Kevés XX. századi művész mondhatja el magáról, hogy munkássága egyszerre volt meghatározó a képzőművészet, a design, az építészet, a divat és a vizuális kultúra fejlődésében. Victor Vasarely közéjük tartozik. 

Van valami különösen paradox abban, amikor a kortárs művészet a mozgást próbálja kiállítani. A múzeumi tér természete ugyanis alapvetően a megállítás logikájára épül: a befogadó megérkezik, szemlél, körbejár, olvas, majd továbbhalad. A dinamika itt többnyire metafora marad.

Június közepéig hosszabbította meg drMáriás Éljen a diktatúra című kiállítását a Godot Intézet. Aki még nem látta, még éppen megválthatja a jegyét egy sétára ebben a  sajátos, ironikus univerzumban.  Az egyszerre provokatív, szellemes és mélyen elgondolkodtató élményt kínáló anyagot egyedi látásmód és karakteres világ jellemezi.

Az idei Velencei Biennále magyar pavilonjának projektjét Pneuma Cosmic címmel Koronczi Endre képzőművész és Cserhalmi Luca kurátor jegyzi. Kiindulópontja az a fiktív kutatás, mely a világ egészét kitöltő, légmozgásként megmutatkozó kozmikus lehelet megjelenési formáit tárja fel. A művésszel  és a kurátorral beszélgettünk a koncepcióról.  

Tudományos és művészeti univerzumát, a BarabásiLab, Barabási Albert‑László hálózatkutatási és művészeti műhelyének munkáit mutatja be A képlettől a képig – A dataizmus művészete című kiállítás.