Június közepéig hosszabbította meg drMáriás Éljen a diktatúra című kiállítását a Godot Intézet. Aki még nem látta, még éppen megválthatja a jegyét egy sétára ebben a  sajátos, ironikus univerzumban.  Az egyszerre provokatív, szellemes és mélyen elgondolkodtató élményt kínáló anyagot egyedi látásmód és karakteres világ jellemezi.

Az idei Velencei Biennále magyar pavilonjának projektjét Pneuma Cosmic címmel Koronczi Endre képzőművész és Cserhalmi Luca kurátor jegyzi. Kiindulópontja az a fiktív kutatás, mely a világ egészét kitöltő, légmozgásként megmutatkozó kozmikus lehelet megjelenési formáit tárja fel. A művésszel  és a kurátorral beszélgettünk a koncepcióról.  

Tudományos és művészeti univerzumát, a BarabásiLab, Barabási Albert‑László hálózatkutatási és művészeti műhelyének munkáit mutatja be A képlettől a képig – A dataizmus művészete című kiállítás.

Kevésbé ismert, mégis meghatározó alkotásokat, Percz János és Garányi József, valamint Garányiné Staindl Katalin életművét mutatja be az AmiKor Galéria kiállítása. Különlegességet jelentenek azok az izgalmas, eddig még sosem látott tervek és munkák, melyek betekintést engednek az alkotók művészi gondolkodásának folyamatába. 

Bemutatta éves programtervét a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum, mely 2026-ban is folytatja a világ megértésére és jobbítására irányuló törekvések bemutatását, emellett a a nyitott és átjárható intézmény ideáját helyezi fókuszba.

Nagy ívű Tihanyi-kiállítás adja a sokáig periferikusnak tekintett jelentős életmű átfogó képét, miközben újradefiniálja a művész helyét a magyar és az európai modernizmus összefüggésrendszerében.

Kiállítása azok közé az alkotói vállalkozások közé tartozik, amelyek egyszerre keresik a személyes igazságot és a társadalmi érvényességet.

Következetesen és csendesen a fotográfia médiumának határait tágítja, anyagának tétje végső soron az, hogy a fotográfia miként gondolható el a médiumhatárok utáni állapotban, nem elveszítve, hanem újraszervezve saját elméleti terheit.

A magyar művészeti szcéna egyik fontos, de csak az utóbbi években előtérbe került feladata, hogy a rendszerváltás előtt itthon a hivatalos nyilvánosságból kirekesztett, külföldön élő, ott komoly életművet létrehozó alkotókat beillesszék
a magyar művészeti kánonba.

Két generáció közös művészi látásmódja és egyéni munkái találkoznak: Makkai Márta textilművész és Makkai-Kovács Beatrix festőművész alkotásai láthatók egymás mellett, párbeszédben és feszültségben, egymást kiegészítve, egymásra hangolódva mutatnak két „hangot” egy közös vizuális világban.

Március elejéig még látható a bécsi Albertinában Marina Abramović életmű-kiállítása, azután tavasszal, a Biennálé idején már Velencében ünneplik a kortárs művészet egyik legjelentősebb és legtöbbet vitatott alakját.

Festészetében meghatározó téma az emlékezet identitásformáló ereje, az érdekli, hogyan hat a múlt a személyiségre. A személyes történeteket, a múlt emlékeit szürreális kontextusba helyezi, azok a helyzetek inspirálják, amelyek egyszerre vonzók és taszítók, s ez a feszültség a képein is megjelenik. A Marosvásárhelyen született, a budapesti Képzőművészeti Egyetemen Szabados Árpád osztályában festő szakon diplomázott Szász Sándorral beszélgettem.