•Nekem mindig Kundera regénye, A lét elviselhetetlen könnyűsége jut eszembe a képeiről. Lehet, hogy azért, mert a játékosság mellett archaikus és mély utalásokkal vannak tele a munkái. Nehéz ezt a könnyedséget megtartani?
Jólesik a visszajelzés, hogy érzi a könnyedséget, mert e mögött a könnyedség mögött nagyon sok munka van. Csak akkor tud valami könnyed lenni, ha előtte nagyon sokat dolgozunk rajta. Ez az életre is igaz, de most kifejezetten a festészetre gondolva mondom, hogy a könnyedség mögött, amivel oda kerül egy szín, évek, évtizedek vannak.
Rengeteg színkeveréssel, színtannal, végtelen sok gondolattal és gyakorlattal foglalkozik egy művész, mielőtt csak úgy egyszerűen oda tudja tenni azt a foltot. A gyakorlatban persze a mozdulat magától jön, előtte nem gondolom végig tudatosan én sem a színtani ismereteimet. Már a középiskolát festő szakon végeztem, rengeteget foglalkoztam a színnel és még fogok is. Kimeríthetetlen téma ez.
•Hogyan kezdődött, hogyan lett festő? Mit gondol, vajon a művészet őstehetség, gesztus vagy fáradságos, sziszifuszi munka?
Nagyon egyszerű lenne, ha csak a tehetségen múlna. Elég megszületni, és már művész is az ember. Jó lenne. A velünk született tehetség fontos, vigyázni kell rá, megőrizni, de ez még nem minden. A szüleim azt mesélnék válaszul erre a kérdésre, hogy mindig is tudták, festő lesz belőlem, mert a kiságyam fölé egy Csontváry-reprodukciót tettek a taorminai színházról, és folyton azt nézegettem. Ez persze családi legenda, de sokszor elmondják, érezték, hogy nem lehet belőlem más. Érzékeny, művészetkedvelő emberek, de mással foglalkoznak: édesapám az építőiparban dolgozik, édesanyám gyógypedagógus.
Szóval én már az óvodában azt mondtam, művész leszek, mégsem volt egyszerű utam idáig.
A Kisképzőben Záborszky Gábor volt a szaktanárom, aki a mai napig meghatározó számomra, főleg az az elevenség, élettel teliség, amit képviselt. Olyan dolgokat ismertetett meg velünk, amelyek jóval túlmutattak a középiskolai tananyagon, kortárs műveket, fontos múzeumok kiállítótereit – hogy lássuk, milyen ez belülről, képzeljük oda a saját munkáinkat.
Szeretek visszanyúlni ehhez az időszakhoz. Utána három évig mindenfélét tanultam, dolgoztam, beköltöztem Dabasról Budapestre. Negyedszerre vettek fel az egyetemre, ahol Károlyi Zsigmond osztályába kerültem. Sokat jelentett, amikor végre bejutottam, mégsem törtek meg a sikertelen felvételik. Úgy fogtam fel, addig is tanulok mindenfélét, múzeumokba járok, inspirációt szerzek. Nem keserítettek el ezek a körök, inkább beleépültek az életembe. Makacsság is kell ehhez a pályához. Maximalista, eminens diák, aki rengeteget tanul és nincs szabadideje – ez voltam én. Most, hogy szaktanárként tanítok az iparművészeti szakgimnáziumban, egészen más szemszögből látom már ezt. Egyáltalán nem várom el a diákjaimtól, hogy eminensek legyenek, sőt!
•Elgondolkodtam most egy pillanatra azon, vajon hogyan egyeztethető össze a maximalizmus a könnyedséggel. Fegyelem kell hozzá? Vagy tökéletes időbeosztás?
Ezek is. Valószínűleg azért beszélgetünk most sokat könnyedségről, mert otthon vagyok a kislányommal, sokat festek fejben, és amikor odakerülök a vászonhoz, az ünnep vagy ajándék. Amikor festeni tudok, az mindig intenzív helyzet, ez látszik és érződik is.
Életigenlő öröm is sugárzik a képeiből. Ezzel egyetért?
Abszolút. Nagyon tudatos motívumkeresés eredményeként kerülnek fel a vászonra azok a kis alakok, nemcsak a színek tudatosak. Minden kis figura valós élményből fakad, a színterek pedig redukált térélmények. Rendszeresen keresek olyan alakokat magam körül, akik azt közvetítik, hogy jól érzik magukat, és valamiképp felülemelkednek a környezetükön.
•Közelről szemügyre véve a vásznait, látom, hogy ezek nem kidolgozott figurák, tekintetük sincs. Viszont állandó mozgásban vannak, mozdulataik jellegzetessége karakterekről szól, és történetet mesél. Van ennek valami oka?
Tekintetük tényleg nem igazán van, bár egyébként akár lehetne is, mert iránya van a nézésüknek, és sokszor kapcsolódnak egymással. De valóban inkább a testi gesztusaik közvetítik, hogy miben vannak éppen, hogyan érzik magukat – állandó mozgásban vannak, áthaladnak a képtereken. Szeretem, ha minden, ami a képen van, mozog, ám végül a kész mű mégis nyugodt, harmonikus hangulatot áraszt. A nyugalmas nagy egészen apró, mozgó részletekből áll össze. Ez adja az izgalmat.
•Kezdetben mindennap festett egy-egy portrét magáról. Mintha képekkel írt volna naplót. Ez a „naplózós” attitűd, úgy tűnik, most is megvan. De vajon miért kezdte el?
Károlyi Zsigmond, a mesterem mondta: a festő fest. Elfogadtam, hogy ez ilyen egyszerű, és szerettem volna a mindennapjaim részévé tenni a festést, nemcsak gondolatban, hanem gyakorlatban is. A naplózás egyébként szintén Károlyi Zsigmond programja, nekem pedig megtetszett, úgy éreztem, nekem való. Ha valaki, hát én vagyok az, aki a maximalizmusommal képes vagyok mindennap odaülni a vászon elé. Elkezdtem, és nagy élményt adott.
Nemrég újranéztem ezeket a naplókat. Azt gondolná az ember, hogy látszik valamiféle folyamatos fejlődés bennük, kialakul egy íve a dolognak… De nem. Bátortalanul indul, aztán valamiféle rutinszerűség érződik, majd váratlanul jön egy nagy váltás. Nem fokozatosan, lépésről lépésre változnak a képek, hanem hosszas stagnálás után következik be a robbanás. Ez a nagy tapasztalása ennek a gyakorlatnak.
•Van, aki lineárisan, napról napra fejlődik, és van, aki lépcsőzetesen?
Igen, azt láttam, hogy egyik napról a másikra történt meg valami. Nem köthető semmihez, csak egyszerűen beérett: be tudtak épülni a napi élményeim a képekbe, minden, ami aznap történt velem, képpé vált. Két évig csináltam, ami nagyon hosszú idő, és öt-hat hónap kellett hozzá, hogy megtörténjen az ugrás. Attól kezdve megjelent a szabadság a képeimen, és én lubickoltam benne.
•Megint ott tartunk, hogy a könnyedséghez sok munka kell. Még mindig naplózik?
Mostanra már nem a naplójelleg dominál. Az viszont most is úgy van, hogy mindennap gyűjtöm azokat a motívumokat, amelyek a sétáim során megragadnak. Fotózom, hogy ne felejtsem el őket. A képeim párhuzamosan készülnek. A hangulat, a benyomás először szuggesztív színteret hoz létre bennem, azt megfestem, és amíg szárad, beérik a szín, elkezdem látni benne a figurák helyét. Nagyon sok furcsa figurám van a telefonomon, fotók, amelyekbe belelógnak izgalmas alakok. Ha figyelünk, észrevesszük, milyen különleges karakterek sétálnak el olykor mellettünk. Ők aztán rákerülnek a képeimre, tükröződnek, árnyékot vetnek, uralni kezdik a színek által megteremtett tereket.
•Hogyan indult ez a kísérletezés a terekkel, ami az önarcképeket követte?
Volt egy grand tour-ötletünk, vágyunk a férjemmel, amelyet meg is valósítottunk. Elutaztunk egy olasz tanulmányútra megnézni mindazt, amit addig könyvekből ismertünk. Részben Chirico, Morandi festészete miatt mentünk, és a meleg déli fények, az erős napsütés hívott. Morandiban lazasága vonzott, Chiricóban a színei. Egyébként a naplójelleg is fellelhető Morandi festészetében, hiszen csendéletein folyton ugyanazokat az otthoni tárgyakat rakosgatta egymás mellé, azokat festette meg, szinte csak magának. Ez nagyon megfogott.
Róma vagy Torino utcáin sétálva szűk sikátorokban jár az ember, majd egyszer csak váratlanul egy hatalmas térre ér. Ez az olasz terek adta térélmény köszönt vissza pár évvel ezelőtti képeimen.
Olaszország a frissességet és a gyermeki könnyedséget nyitotta meg bennem. Ehhez most a kislányom ad sokat, azzal a friss látásmóddal, amivel ráeszmél a világra. Egy sor olyan dolog van, ami mindennap ott van a szemünk előtt, mégsem vesszük észre. Aztán hirtelen mégis meglátjuk.
A mostani élethelyzetem sokat segít ebben, ezért is tudok új lendületet venni, színekkel telíteni. Sokkal több a szín most a képeimen, mint korábban: napi sétáim helyszíne, az olasz terek helyébe lépő Városliget, illetve absztrahálódott terek, tájak, fényviszonyok.
•Igen, mintha nagyobb szerepet kapna most a fény is…
A csíkosság, a fény és az árnyék váltakozása kompozíciós eszköz lett. De legalább ilyen fontos eszköz a ritmus, a zeneiség, ami szintén ott van a képeimen. Kicsit kottajellegű, ahogy a figurák ugrálnak a sorok között, mint a hangjegyek. Szerintem a festészethez is kell ritmusérzék.
•Sok képen megjelenik a Városliget emblematikus csíkos légballonja. Jól értelmezem, hogy ez egyfajta szabadságszimbólum?
Korábban kezdtem el csíkos légballonokat festeni a képeimre, mint ahogy a városligeti légballon megjelent. Tág asszociációs mezője van, többek között benne van az is, hogy elrepülhetünk, ha akarunk. Levegősséget hoz be, színesebb, bátrabb dolgokat.
•A gyűjtőktől, akik hazaviszik a képeit, hogy együtt éljenek velük, milyen visszajelzéseket kap? Kit mi fog meg a munkáiban?
Nagyon szeretem azt az élményt, amikor egyértelműen megszólít valakit egy kép. Jártak már úgy nálam, hogy korábban kinéztek egy képet, majd amikor bejöttek a műterembe megvenni, hirtelen rátaláltak egy másikra – A Képre. Ez különleges találkozás, szerelem első látásra, aminek nagyon szeretek a részese lenni. Ezért egy ideje azt gondolom, hogy a képeim nemcsak nekem készülnek. Érzelmi visszajelzéseket is szoktam kapni, arról mesélnek, milyen nehéz szavakba önteni, amit kivált belőlük a kép. Van, aki minden alkalommal, amikor elmegy otthon a képem mellett, köszön neki. Volt, aki születésnapjára kapta a barátaitól, és megkeresett, hogy adjak leírást róla, mert szeretné tudni, mik azok a történetek, amik rákerültek a képre. Volt, akit a könnyedség fogott meg – egy sárga képet választott, és azt mondta, olyan, mint a nyári hőségben megenni egy citromos joghurtot. Ilyen érzéki élményt mások is jeleztek. De persze az is előfordul, hogy valaki eljön, kiválaszt egy képet, kifizeti, hazaviszi és többé nem hallok róla.
•Nehéz megválni a képektől?
Nehéz. Vannak, amelyektől kifejezetten nehéz. Néha idő kell hozzá, évekig ragaszkodom a képekhez, aztán egyszer csak könnyű lesz odaadni, és akkor be tudom adni akár egy vásárra vagy kiállításra is. Néha valakit nagyon megtalál egy munkám, nagyon jó azt érezni, hogy ez a kép most a helyére került. Ha ebben biztos vagyok, akkor könnyebben adom oda.
Ronga Eszter – Színnel telítve • 2025. március 5. - április 5. Resident Art galéria • 1114 Budapest, Bartók Béla út 39.
Nyitvatartás • kedd, szerda, péntek 13-18h; csütörtök 13-19h; szombat 10-13h
