Nap mint nap választanom kell: sodródom-e a világgal, vagy a magam útját járom. Van-e belső iránytűm, vagy külső vonzerők határoznak meg? A bűnbánatnak életünk átalakításához kell vezetnie, hogy a magunk elkötelezett életével jobbá, igazabbá tegyük a ránk bízott világot.

Kijevből menekült ecuadori diák ő, akinek nevét hallva a békásmegyeri Szent József-plébánia közössége különösen átélheti a Mester ígéretét: amit a legkisebbek közül egynek tettetek, velem tettétek. A bajban családjaink menekültek százezreinek sietnek a segítségére.

A kereszténység kemény hegymenet, ha komolyan vesszük. A Tábor hegyén nagyon jó volt a három tanítványnak. De a Golgotára vajon készek vagyunk-e fölmenni ővele? Mert Jézus ezt is mondja: „Ha valaki követni akar, vegye föl naponta a keresztjét.” Van-e bátorságunk hozzá?

A húsvét előtti negyven nap során komolyan szembe kell néznünk önmagunkkal. A kísértés lényege az arányok összezavarása. A bűn aránytévesztés: magunkat gondoljuk a világ urának. Istenítjük az e világit, Istenről pedig nem vagyunk hajlandók tudomást venni.

Hegyormok között vagy a szegedi alkonyat csendjében meglátta az Alkotót. Nem volt politikus alkat, a világért felelősséget vállaló gondolkodó volt. Fontosnak tartotta, hogy független, krisztusi alapon tevékenykedő keresztényszociális unió szülessen.

Kitágult a világ, ám ismereteink gyarapodásával nem feltétlenül lesz tisztább a szívünk. Nemzedékek összegyűjtött bölcsessége védhet meg az elvakultságtól; kérdés, nyitottak maradunk-e a tanulásra? Néha még tanítványai is kemény beszédnek mondták a Mester szavait.

Február 25-e a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja. A húsz éve elhunyt Balogh István római katolikus tábori lelkész az utolsók között jött haza a voronyezsi táborból, és itthon még az ÁVH börtöne is várt rá. Aztán a parkolópálya. Unokahúgával, Prevozné Balogh Irénnel beszélgettem róla.

A Jézus által elvárt feltétel nélküli szeretet – „Adjatok kölcsönt, nem várva viszonzást!” – e világnak gondolkodásmódja szerint értelmetlen. Az ember akkor képes felülemelkedni önmagán, tud irgalmas lenni embertársával, ha belátja: maga is irgalomra szoruló, törékeny ember.

Jézus helyreállítaná az emberi kapcsolatok Isten teremtette rendjét. Az evangélium nem a szegénységet dicséri, hanem a földi kincsekhez való ragaszkodást ítéli el. Életünknek a másokért vállalt szolgálat ad értelmet. A békességszerző Jézusért az üldöztetést is érdemes vállalni.

Hiteles szavakat keresünk, a mai világunkban ritka hiteles embereket. A csodálatos halfogás története a bizalom és a remény története. Ha Jézusra merjük bízni magunkat, átalakul az életünk. Nem számít az sem, ha eddig hiába fáradoztunk. Az számít, bízunk-e Benne.

A teológus Görföl Tibor a szinodális folyamat fő kérdésének azt tartja, tudunk-e szót érteni egymással az Egyházban. Érdemes azonban a szinodális kezdeményezést a katolikus világegyház távlataiban is vizsgálni. Erről kérdezem két rendtársamat a cebui verbita missziós egyetemen.

A szinodális folyamattal Róma túl kíván lépni a megmerevedett egyházi frontvonalakon. A cél, hogy az egyházkormányzás rendjét megőrizve minden hívő ember szabadon elmondhassa véleményét az egyház belső életéről, hiányosságairól, kívánatos fejlődési irányairól.

Az egyháznak állást kell foglalnia súlyos, vitatott társadalmi kérdésekben. Szólnia kell a pénz uralmának kiszolgáltatott tömegekről, a fenyegetett kulturális identitásról, az emberi élet tiszteletéről. Szembesít az igazsággal, ezért fogadja el olyan nehezen a világ.

Az elesettek szolgálatát bátran vállaló lazarista szerzetes, Köhler Ferenc a zsidóüldözés hónapjaiban ezreket mentett meg a biztos haláltól. A nyilasok az életére törtek, a kommunizmus elől rendje külföldre menekítette. Alakját a családi emlékezet nyomán testvérének unokája eleveníti fel.

A szónak ereje van. A nyelv közösséget teremt és megtart. Önmagából kifordult nyelvünkben egy szétesett ország lelkiállapota sajog. Az Isten szava teremtő erő, megítéli a szív gondolatait, átalakít, szabadulást hoz.

Mária szavai bennünket is figyelmeztetnek, miként a szolgákat a kánai menyegzőn: amit mond, azt tegyétek. Jézus nem kíván semmi rendkívülit, csak azt, amire képesek vagyunk. Az ő szavára átlényegül a világ, de szükség van a mi közreműködésünkre is.

Az Isten szeretett Fia a vétkesek sorába beállva, az alámerítkezés bűnbánati szertartását vállalva életünk megváltoztatására hív. Benne megtapasztalják az életük terheit cipelő emberek: velünk az Isten, aki meggyógyítja a beteg világot.

Ha nem hagyunk helyet Istennek, magunkat űzzük ki az általa rendezett világból. Az emberi béke-törekvések csődöt mondanak. A fegyverkezési verseny ma a világ legjobb üzlete. Valódi béke akkor lesz, ha hajlandók vagyunk magunk megváltozni, a Krisztus által adott mérték szerint.

Az idei év legjelentősebb kulturális-spirituális eseménye, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus jó alkalom volt arra, hogy felidézzük Eugenio Pacelli bíboros, pápai követ 1938-as látogatását a magyar fővárosban, amelynek egyik fontos, de kevéssé köztudott mozzanata volt, amikor lerótta tiszteletét a magyar Szent Korona előtt.

Ferenc pápa örömmel idézte fel csíksomlyói találkozását magyar zarándokok százezreivel, s Budapesten is meghatottan fogadta a hívek felé áradó szeretetét. A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus tapasztalatainak összegzésére kértük Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érseket.

A Föld túloldalán épült, a muzulmán tengeri rablók ellen védelmet nyújtó erődtemplomok, a bennszülöttek élére álló spanyol missziós papok történetét eleveníti föl a Fülöp-szigeteken élő magyar verbita misszióstestvér.

Magyar templomok, kegyhelyek, kápolnák, ereklyék, zarándokházak, misszionáriusok, papok, tudósok: mivel gazdagította a magyarság a világot, az egyetemes egyházat? Ezt mutatja be a Külgazdasági és Külügyminisztérium kölcsönözhető tablókiállítása.

Mária hosszú útra kelt, hogy megossza az új élet fogantatásának örömét rokonával, Erzsébettel. Vajon mi észrevesszük-e életünkben a találkozások, a látogatások örömét? Saját terheinket cipelve tudunk-e örömhírt mondani egymásnak?