Sokszor elgondolkodom: milyen érzékenyek vagyunk a legkisebb igazságtalanságra is. Főleg akkor, ha velünk történik. S azon is eltűnődöm, mennyire hiányzik belőlünk a nagyvonalúság. Pedig saját tapasztalatom szerint arra még soha nem fizettem rá. A kicsinyeskedésre azonban mindig.
Tűzbe tudnánk menni a jogainkért. Ami jár, az jár,
egyformán, mindenkinek. Mert minden ember egyenlő, ez szilárd meggyőződésünk. De amikor azt tapasztaljuk, hogy az egyenlők között vannak egyenlőbbek, akkor már méregbe gurulunk. Mi jogon jár neki a megkülönböztetés, a kiemelés, a kivételezés…
Meglehetősen bonyolult a világ, s benne talán a legbonyolultabb lény maga az ember, aki itt találja magát egy olyan rendszerben, amelyben eligazodni egyáltalán nem könnyű. Nem politikai berendezkedésre gondolok. Egyszerűen csak arra, amit úgy hívunk, hogy élet. Amelyben mindannyian keressük a helyünket. Amelyben nemcsak a helyünket nem találjuk, hanem sokszor kérdéseinkre sem kapunk megnyugtató választ.
Keressük a helyünket (a szerző fotói)
Hányszor halljuk, hogy ha volna Isten, akkor ezt vagy azt a szörnyű igazságtalanságot nem engedné meg. Miért van az, hogy egy becsületes, tisztességes, szerényen élő ember hirtelen megbetegszik, kiszolgáltatottá, földönfutóvá válik.
Miért van az, hogy tehetségtelenek érvényesülnek,
és olyanok, akik jóval kiemelkednek tudásukkal a többiek közül, képtelenek előbbre jutni?
Mit jelent az előbbre jutás? Mit jelent az érvényesülés? Olyan fogalmak ezek, amelyek nagyon tudják izgatni az embert. Ismerjük sokan Sánta Ferenc regényét, Az ötödik pecsét címűt, amelyben egyszerű emberek vitatkoznak azon, milyen is az élet. S közülük valaki minden vitát, minden kibontakozóban lévő gondolatmenetet ezzel a megjegyzéssel zár rövidre: „És akkor nem hal meg?”
Erre nem lehet mit mondani. Születünk és meghalunk. Szoktak beszélni „minden élők útjáról”, amelynek a vége a halál. Végig kell járnunk az utat, amely egy titokzatos ajtóhoz vezet, és bármennyire szeretnénk is tudni, mi van mögötte, csak akkor fogjuk megtudni, ha átmentünk rajta. De onnan vissza még nem jött senki. Csak a Názáreti Jézus, akiben Isten jósága és emberszeretete vált kézzelfoghatóvá.
Jósága és emberszeretete: erről tesznek tanúságot az apostolok és az evangélisták. És az is
világos Jézus tanításából, hogy az Isten az adományokat nem egyforma mértékkel osztja szét.
Különbözők az adományok. De az ajándékozó, a Lélek ugyanaz.
Amikor valaki szembesül a munkanélküliség tényével, kegyetlenül átéli a létbizonytalanságot.
„Senki sem fogadott föl bennünket!” – olvassuk az evangéliumban. (Mt 20,1–16) A szőlősgazda kimegy reggel, fölfogad munkásokat és megegyezik velük a bérben, egy dénárban. Később is kimegy, tétlenül ácsorgókkal találkozik, őket is felfogadja, s azt mondja nekik: ami jár, azt megadom majd nektek.
Megegyezik velük
A munka végén azonban kitör a botrány. A ledolgozott munkaóráktól függetlenül ugyanannyit kapnak mindannyian. Hol itt az igazság?
Ami a munkások között történik, nagyon emberi, sőt érthető is. Egymáshoz mérik magukat. Van, aki többet dolgozott, van, aki kevesebbet. Hol itt az igazság, amikor a gazda ugyanannyit fizet mindenkinek?
Szőlő
A példázat nem munkajogról szól. Ha az emberek egymáshoz mérik magukat, nyugodtan mondhatjuk, hogy igazuk van. De amiről itt szó van, egészen más.
Az ajándékozó nagyvonalúság fölülír minden emberi kisszerűséget és számítgatást.
Aki az élet lehetőségét biztosítja a tétlenül ácsorgóknak, bátran nagyvonalú. Ajándékot ad a munkásoknak, nem pedig kialkudott bért.
Az élet sosem lehet alku tárgya. Az élet: adottság. Rajtunk múlik, képesek vagyunk-e ajándékként felfogni az életünket, azt, amit mi kaptunk. Képesek vagyunk-e arra, hogy ne hasonlítgassunk, hanem nézzünk magunkba, vajon azzal a lehetőséggel, amit ajándékba kaptunk, hogyan bántunk?
Különbözőek vagyunk mindannyian. A magunk lehetőségeivel kell tisztességesen élnünk.
Az ajándékozó jóságra nem válaszolhatunk féltékeny irigységgel:
bezzeg a másik embernek milyen a sorsa…
Természetesen nagy tévedés volna arra következtetni, hogy hagyjunk mindent a maga folyására. Igazságos és testvéries világot kell felépítenünk. A testvériséget és a szolidaritást el kell mélyítenünk.
A küldetésünk más és más
De nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy mindenkinek a maga életét kell megélnie. Be kell teljesítenünk a küldetésünket. Az pedig más és más, ugyanakkor ugyanazt az egy célt, az életet kell szolgálnia.
Isten ajándékozó jóságát nem mérhetjük a mi hétköznapi gondolkodásunkkal. A testvériség és
a szeretet képes arra, hogy felülírja a mindennapok méricskélő igazságosságát.
Ne feledjük: felfogadott bennünket az Úr, hogy legyünk munkásai szőlőjének. Ebben egyformák vagyunk mindannyian. De ne akarjuk beszorítani a végtelenül jóságos és irgalmas Istent a mi nagyon is emberi világunkba. Bízzuk rá magunkat az ő kegyelmére: a kegyelem – ajándék, ingyenes. Mindannyiunknak felkínálja. De hogy miként élünk vele, miként használjuk föl, azért mi magunk vagyunk felelősek.
Ne akarjuk korlátozni az ő jóságát. Hagyjuk, hogy kicsinyes gondolkodásunkat felülírja az ő nagyvonalúsága. Az ő végtelen jósága. Mert mindannyian – bármennyire is különbözők vagyunk – az Életre születtünk.
