Vertikális és horizontális dimenzió… Fölöttem az ég… körülöttem pedig az emberek. Elvárom, hogy ragyogjon fölöttem az ég, magam pedig nem vagyok hajlandó tenni semmit azért, hogy körülöttem béke és nyugalom legyen.

A megbocsátás hozzátartozik az emberi élethez. A harag rossz tanácsadó,

szokták mondani. A harag: gyilkos. Hányszor kell megbocsátanom? – hangzik a kérdés az evangéliumban. (Mt 18,21) Lehet-e ez egyáltalán kérdés? Keserű tapasztalás, hogy a gyűlölet jelen van a világban. Nem kell messzire mennünk. Körülöttünk. Sőt: nemegyszer tapasztaljuk, hogy ott ég mibennünk is.

Meg kell bocsátani, nem lehet kérdés. Nem hétszer, hanem hetvenszer hétszer: vagyis számtalanszor. Újra és újra. Nem építhetünk bástyákat, amelyek mögül megpróbálunk lövöldözni, amíg bírunk. Amíg bele nem pusztulunk a saját haragunkba.

Lövöldözni, amíg bele nem pusztulunk a haragunkba... (a szerző fotói)

 

János apostol fölteszi a kérdést: hogyan szeretheti valaki az Istent, akit nem lát, ha embertársát, akit pedig lát, nem szereti? Nagyon határozott a megfogalmazása az első levél negyedik fejezetében: „Ha valaki azt állítja, hogy: »Szeretem az Istent«, de testvérét gyűlöli, az hazug. Mert aki nem szereti testvérét, akit lát, nem szeretheti az Istent sem, akit nem lát. Ezt a parancsot kaptuk tőle: Aki Istent szereti, szeresse testvérét is.” (1Jn 4,20–21)

Aki nem szereti testvérét, akit lát, nem szeretheti az Istent sem

 

Más lenne a világ, ha mernénk őszinték lenni. Megváltozna a világ, ha lenne bátorságunk a megbocsátásra. Többször eltűnődtem: kinek jó, ha haragot tart? Mit érek el vele? A harag szétválaszt, a gyűlölet sátáni.

A harag és a gyűlölet ellehetetleníti az életet. Fölöslegesen köti le az ember energiáit. Nem old meg semmit, csak megnehezíti az életet.

Nem arról van szó, hogy fogadjunk el mindent. Egészen természetes, hogy az emberben néha fölforr a düh, látva a furcsa és embertelen helyzeteket. Megoldást kell keresni, nem pedig kiirtani a másik embert. A harag gyilkos. Bebetonozza az ellentéteket. Lehetetlenné teszi a testvériséget.

A jézusi példázat nagyon szemléletes. (Mt 18,23–35) A király elengedi a szolgának a nem kis tartozását. A szolga pedig ahelyett, hogy követné urát a nagylelkűségben, kicsinyesen – megszabadulva az adósság terhétől – urat játszik, azt gondolja, hogy hatalma van a másik fölött.

Vár, mint atya a gyermekét

 

Bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk azoknak, akik vétettek ellenünk. Mindennapi imádságunk állandó kérése ez. Jézus tudja, hogy esendő az ember. Tisztában van azzal, hogy képes vétkezni. Azzal is tisztában van, hogy indulatok fűtik az embert. Tanítványai között is többször találkozik azzal, hogy indulatosan, meggondolatlanul szólnak – gondoljunk csak Péter fogadkozásaira. De azt is tudja, hogy

a megbocsátás egyenlő az élettel. Ott van a tékozló fiút tárt karokkal hazaváró apa.

A fiú eltékozolta apjának vagyonát, azt a részt, ami őrá esett örökségként. Mégis amikor a fiú visszafordul, és elindul az atyai ház felé, tárt karokkal, megbocsátással találkozik.

Jézus beszél arról is, hogy a mennyek országában nagyobb az öröm egyetlen megtérő, mint kilencvenkilenc igaz miatt. Mert az Isten jóságos. Irgalmas. Irgalmassága végtelen.

Isten irgalma végtelen, kell tudnunk bocsánatot kérni Tőle

 

Ezzel szemben mi, kicsinyes emberek képesek vagyunk elrontani az életünket, amikor megcsontosodunk haragunkban, amikor úgy gondoljuk, hogy fölötte állunk a másik embernek. Bocsáss meg! – Nem könnyű kimondani, nem könnyű megbocsátani. De lehetséges, hogy az ember legyőzze önmagát.

Fontosabb, hogy önmagunkon tudjunk győzni, mint másokon uralkodni.

Kell tudnunk bocsánatot kérni az Istentől, életünk Urától, mert nem mindig voltunk és vagyunk képesek arra, hogy őt helyezzük életünk középpontjába.

S ha nem ő van a középpontban, akkor felbillen az egyensúly.

Tengeri csata egy lavór vízben. Bolhából elefántot… Ilyen szólásaink vannak arra, hogy figyelmeztessenek: ne legyünk aránytévesztők.

Friedrich von Logau német költő a XVII. században írja: „Önmagunkkal vívni: a legszörnyűbb viadal; / önmagunkon győzni: a legnagyobb diadal.” (Fordította Weöres Sándor)

De kell tudnunk bocsánatot kérni a másik embertől, és

kell tudnunk megbocsátani. Nem beletörődve, fogcsikorgatva, hanem nyílt szívvel, elfogadva önmagunk gyarlóságait.

Közösséget építeni csak így lehet. Az igazi szeretethez hozzátartozik önmagunk legyőzése is.

Tragédiákhoz vezet, ha a sérelmektől nem tudunk szabadulni. Személyes tragédiákhoz és közösségi, társadalmi méretű tragédiákhoz. Mert szembefordulnak egymással nemcsak egyes emberek, hanem közösségek, csoportok, népek, országok. Világméretű feszültségek alakulnak ki, amelyeket a „szemet szemért, fogat fogért” alapelv szerint próbálnak megoldani, ami gyilkosságok sorozata után elvezethet az ideiglenes fegyverszünethez, de valódi békéhez sohasem.

Hányszor kell megbocsátanom? Talán hétszer?

Jézus a kereszten képes volt megbocsátani gyilkosainak is
 

Az Isten megbocsátó jósága végtelen. Feltételezi azonban, hogy az ember elhagyja bűneit, hogy megváltoztassa az életét. Igazi bocsánatot csak az remélhet, akiben megvan a készség a bocsánatkérésre.

Jézus képes volt megbocsátani gyilkosainak is. Mert nem tudják, mit tesznek…

Nem arról van szó, hogy egyetértek a rosszal. Jézus elítéli a bűnt. De fölemeli a bűnöst.

Bárcsak meglenne bennünk a jézusi lelkület az igazi megbocsátásra! A megbocsátás a szeretet megvalósulása. Akkor megszűnnének a széthúzások, véget érnének a háborúskodások. Az Ő békéje uralkodnék a világban. Az emberek szívében. Házainkban. Hazánkban. Országunkban.