Már több mint egy éve tart az orosz–ukrán háború, és a békekötés távlata egyelőre kilátástalannak tűnik. A háborúzó felek közötti repedés egyre jobban nyílik, újabb
már gyógyultnak vélt sebek szakadnak fel, és ezáltal a világ is sebzettebbé, megosztottabbá válik.
Ha valaki a régi jól ismert etikai recept szerint próbálja orvosolni a sebeket, könnyen kudarcot vall. A régiek a békét az igazság és az igazságosság erényével kapcsolták össze. Az Isten által megalkotott erkölcsi rend mint „igazság” teszi lehetővé, hogy az „igazságosság” erényéről beszéljünk.
Szent Ágoston széles körben ismert tanítása szerint a béke a „rend nyugalma”, ahol a „rendet” az igazság és az igazságosság biztosítja. Posztmodern filozófiai irányzattól átjárt korunkban azonban az igazság léte és így az igazságosság erénye is bizonytalanná vált. Az emberek persze, ha igazságtalanság éri őket, mégiscsak hivatkoznak az igazságosság erényére, ami azt mutatja, hogy létezik, még akkor is, ha azt sokan kétségbe vonják. A háborúk esetén különösen nehéz az igazságosság erényére hivatkozni, mert az eseményeket
mindenki a saját szempontjából nézi, és a saját igazságát képviseli.
Az egyház, amikor a békéről beszél, azt nem filozófiai és etikai oldalról közelíti meg. Jézus azt mondja tanítványainak: „Békességet hagyok rátok, az én békémet adom nektek. Nem úgy adom, ahogy a világ adja” (Jn 14,27). Az evangélium tanítása szerint Jézus úgy adja a békét, hogy kiengesztelődést hoz létre Isten és az ember között. Ennek ára az ő kereszthalála. Jézus emberi ésszel felfoghatatlan árat fizet a békéért. Magára vállalja bűneinket, és felviszi azokat a keresztfára. Halála által kiengeszteli az embert Istennel, és kiengeszteli az embert az emberrel.
Feloldhatja a bennünk levő fájdalmakat, gyógyíthatja a sebeket
A hívő ember számára megdöbbentő felismerést jelezhet az, hogy az értünk áldozatot vállaló Jézus iránti közös szeretetünk az, ami feloldhatja a bennünk levő fájdalmakat, és gyógyíthatja a sebeket. Erről így vall Szent Pál apostol az efezusiakhoz írt levélben, amikor a választott nép fiai és a keresztények közötti ellentétek feloldásáról ír:
„Ő, a mi békességünk a kettőt eggyé forrasztotta, és a közéjük emelt válaszfalat ledöntötte, az ellenségeskedést kiküszöbölte saját testében, a törvényt ugyanis parancsaival és rendelkezéseivel érvénytelenítette. Mint békeszerző, a két népet magában eggyé, új emberré teremtette, és egy testben mind
a kettőt kiengesztelte az Istennel kereszthalála által, amellyel az ellenségeskedést megölte.
Eljött, hogy békét hirdessen nektek, a távollevőknek, és békét a közel levőknek.” (Ef 2,14–18)
Az apostol szerint az ellenségeskedést Jézus a kereszten öli meg, amikor értünk engedelmességből vállalt küldetésével kiengeszteli Istent. Az evangélium üzenete szerint a béke forrása Jézus, aki szeretetével békét teremt. A bölcselet fogalmait használva azt mondhatjuk, hogy a béke feltétele az igazság. Ez az Igazság azonban nem egy elvont filozófiai igazság, hanem maga Jézus, aki az utolsó vacsorát követően meg is vallja tanítványainak: „Én vagyok az út, az igazság és az élet.” (Jn 14,6)
Ez alapján azt is mondhatjuk, hogy Jézust követve, az ő „útján járva” ismerhetjük fel azt, hogy ő az Igazság, vagyis a Szeretet, és őt megismerve, befogadva az örök Életből is részesülünk.
A béke tehát Istennel és az emberrel való kiengesztelődés,
amihez Jézus szeretete, a kereszten történt megváltás által kiáradt kegyelem adja az erőt.
A kiengesztelődés forrása a szeretet
Mindebből nyilvánvalóvá válik számunkra, hogy a béke nem csupán az emberek közötti egyszeri békekötést jelenti, hanem egy teljes kiengesztelődést, aminek forrása a szeretet. Ebből következik, hogy egymással ellentétben álló embereknek vagy egymással háborúzó népeknek nem arra kell alapvetően törekedniük, hogy kölcsönös előnyökön alapuló „okos” békét kössenek, s úgy egyezzenek meg, hogy abból a legkevesebb kár származzon. Nem egy másik emberrel kell megbékélnünk vagy kiengesztelődnünk, hanem önmagukkal és minden emberrel, még az ellenségünkkel is.
Ez a béke egyetemes béke lesz, amiből az egyes esetekben a szemben álló felek részesülhetnek. A héber „salom” szó olyan békét jelent, amely a teljességre utal. „A mindennapi létezés jólétét jelöli, annak az embernek az állapotát, aki összhangban él a természettel, önmagával, Istennel.” Ezzel magyarázható az is, hogy egy háború nem csupán két nép ügye, hanem az „egész emberiség veresége”.
Összhangban él a természettel, önmagával, Istennel
Ez a gondolat nemcsak szemben álló népekre, hanem emberi kapcsolatokra is vonatkoztatható. Az egyes emberek közötti ellenségeskedés sem két ember magánügye. A másik emberről kialakított „ellenségkép” miatt általában sokan felelősek, és két ember viszálya az egész környezetet megmérgezheti. Hasonló módon két ember békéje vagy kiengesztelődése az egész közösségre jótékony hatással lehet.
Nehéz időket élünk. A háborúk erősödő szelét érezzük, amely a gondolkodásunkat is áthatja, és a szívünkig hatol.
A háború romba dönthet mindent, amiért eddig fáradoztunk,
és az emberiség jövőjét is fenyegeti. Egy keresztény ember nem teheti meg azt, hogy némán figyeli a világ eseményeit. Fel kell lépnie minden igazságtalansággal szemben, de a legtöbb, amit tehetünk az, hogy Jézus felé fordulunk, az ő békéjét kérjük. Ezt a békét kell hordoznunk a szívünkben, ezt kell megosztanunk másokkal, és hinnünk kell abban, hogy a legkisebb cselekedetünkkel is, amit így teszünk, az egész emberiség javát szolgáljuk.
