Ferenc pápa tíz éve kiadott, Laudato si’ kezdetű, Assisi Szent Ferenc Naphimnusza által is ihletett, a teremtett világ megóvását sürgető enciklikája megtérésre, az emberek gondolkodásmódjának és életvitelének megváltoztatására hív fel.

Igazságos békét kötne minden háborúzó fél, ám az eseményeket mindenki csak a saját szempontjából értékeli. Nem „okos” békére volna szükség, hanem a kereszten ellenségeiért imádkozó Jézus példájára kiengesztelődésre önmagunkkal és minden emberrel, ellenségeinkkel is.

Az emeritus pápa olyan gazdag szellemi örökséget hagyott ránk, amelyről nehéz teljességre törekvő képet adni. Ez az utókor feladata lesz. Így csupán néhány olyan gondolatot emelek ki műveiből, amelyek rám lelkipásztorként és erkölcsteológusként nagy hatással voltak.

A jézusi tanítás ószövetségi időkben gyökerező alapvető követelménye a szegényekkel való törődés. A rászoruló a keresztény szemében testvér, akinek elesettsége iránt nem maradhatunk közömbösek. Másrészt tanulhatunk is tőle – hálát, alázatot.

A rossz hírű kültelkek lakói valójában összetartó közösségekben éltek, egymást segítve a szegénységben és a megpróbáltatásokban, az anyagiak hiányát az osztozásra való készséggel pótolva, kétkezi munkájuk eredményére büszkén, családjukról erejük szerint gondoskodva.