Az első könyv, amely Joseph Ratzinger munkái közül a kezembe került, a Bécsben, 1976-ban, majd 1984-ben kiadott A keresztény hit című műve volt, melyet korábban, közvetlenül a II. vatikáni zsinat után írt (1967), a tübingeni egyetem nyári szemeszterén tartott előadásai alapján. A szövegből érződik, hogy alapvetően egyetért a zsinat törekvésével, az aggiornamentóval (ami szó szerint ’a mai naphoz igazodást’, az Egyház megújításának szándékát jelenti), mert a világ eltávolodott az Egyháztól, de tart attól is, hogy az Egyház a világ igényeit követve, azt kiszolgálva elhagyja örök értékeit. A könyvét olvasó teológusoknak azt javasolja, hogy ne a részletekkel foglalkozzanak, hanem az emberi lét legfontosabb kérdéseire adjanak választ.
Az egész forog kockán, minden vagy semmi
– jelenti ki. Ezért merjünk őszintén szembenézni kételyeinkkel, amelyek törékeny emberlétünkből fakadnak, olyanok, mint a szenvedés próbatétele, mert hitünk pontosan ezekre a kérdésekre ad választ. Lisieux-i Szent Terézt említi példaként, aki azért áll közel hozzánk, mert betegsége alatt átélte a hitetlenség kísértését. S épp ez a belső küzdelem mélyítette el a hitét, és vitte még közelebb Jézus keresztjének üzenetéhez. A könyvet papszentelésem előtt, az ateista diktatúra idején kezdtem olvasni, és úgy éreztem, hogy őt követve hatással lehetek a közömbös és az Egyházzal szembeforduló emberekre is.
Később, már pápaként kiadott írásai közül a Caritas in veritate kezdetű enciklika tette rám a legnagyobb hatást. Ebben a műben rávilágított a szeretet és az igazságosság szoros, elválaszthatatlan kapcsolatára. Felhívta a figyelmet arra, hogy a két erényt nem lehet szembefordítani, és nem lehet kijátszani egymás ellen. Nem lehet azt mondani, hogy vagy szigorúan igazságosak vagyunk, vagy pedig nagyvonalúan felülemelkedünk az értékeket védő törvényeken, és azzal segítjük a másik embert.
Ellenkezőleg, éppen a szeretetnek kell indítania bennünket arra, hogy igazságosak legyünk, hogy megadjuk mindazt, ami a másik embernek jár. A szeretet így elsősorban nem érzelmet jelent, hanem jóakaratot, amely a másik javát, üdvösségét kívánja. A pápa az enciklikában a következőképp fogalmaz:
Igazság nélkül a szeretet szentimentalizmusba süpped, üres foglalattá válik.
Sajnos korunkban az emberek a szeretet érzelmi oldalát emelik ki, erre építik kapcsolataikat, ezért azok könnyen elbizonytalanodnak és összeomlanak.
Végül még arra a rövid részre hivatkozom, amely plébánosként jelentett sokat számomra. Az ezredforduló éveiben válság rázta meg a világot, ami sok emberben reménytelenséget váltott ki. Benedek pápa ekkor adta ki a Spe salvi kezdetű enciklikáját. A Zsidókhoz írt levélben a hitre vonatkozó tanítást sokszor így fordították az egyes nemzeti nyelvekre: A hit szilárdan állni abban, amit remélünk, meggyőződve lenni arról, amit nem látunk (Zsid 11,1).
Az enciklika elején, amikor a pápa erre a félreérthető fordításra hívja fel a figyelmet, megadja a szöveg mélyebb értelmét, a remény tapasztalati gyökereire utalva. Ugyanis a görögben, amit a meggyőződés szóval fordítottak, nem szubjektív tapasztalatot, hanem inkább bizonyítékot vagy igazolást jelent (néhány magyar kiadás is ezt használja), ami azt fejezi ki, hogy jelen tapasztalatainkban már benne van a jövő: A jövő létezik, megváltoztatja a jelent, így jövendő dolgok belépnek a jelenbe.
Aquinói Szent Tamás is hasonló módon értelmezi a szöveget, amikor azt tanítja, hogy a hit maradandó készség, amely által megkezdődik bennünk az örök élet (Spe salvi 7). Ez a magyarázat azért nagy jelentőségű, mert
a hitet nem szabad vak ráhagyatkozásnak tekinteni Isten kegyelmére.
Életünket áthatja, átszövi a kegyelem, s ha az ember érzékeny szívvel él, képes felfedezni annak erejét. Az Istenbe vetett remény erejét igen sokszor éppen a mélypontokon tapasztalhatjuk meg, ezért ír Pilinszky János is a mélypont ünnepéről. Ez a belső, tapasztalatra épülő meggyőződés állít talpra, emel fel minket, sőt ad erőt ahhoz, hogy erről tanúságot tegyünk.
XVI. Benedek pápa élete és munkássága bizonysága annak, hogy ő vállalta az őszinte szembenézést korunk nehézségeivel. Ha kellett, szembefordult a világ ellenszelével is, amely az Egyházon belül is éreztette hatását. Tanítását a mély hitéből származó remény táplálta. Ezért mutat példát azok számára, akik az igazság útján kívánnak járni, és felelősséget éreznek azokért, akiket az Úr rájuk bízott, s azokért is, akik nyitottak az Igazság megismerésére.
Nyitókép: XVI. Benedek nyugalmazott pápa koporsóját a vatikáni Szent Péter térre viszik a temetési szertartáson. (Fotó: MTI/AP/Ben Curtis)
