A mennyek országa… ahová mindenki vágyakozik. Mert nincs itt maradandó hazánk, mindannyian az eljövendőt keressük. (Zsid 13,14) Amikor Jézus, közösséget vállalva az emberekkel, a Jordánban bemerítkezett Jánosnál, világosan kifejezésre juttatta, hogy nem szabad együtt úszni az árral. Majd hirdetni kezdte az Isten országát, és felszólította az embereket, hogy térjenek meg, változtassák meg az életmódjukat. A megokolás pedig a következő: „Beteljesedett az idő, és már közel van az Isten országa. Tartsatok bűnbánatot, és higgyetek az evangéliumban.” (Mk 1,15)

Jézus egy országról beszél. Az ország több, mint a család, több, mint egy néptörzs. Az országnak polgárai vannak, akik hozzátartoznak egy közösséghez, amelynek megvan a maga rendje, amelyben minden embernek megvan a saját helye –

az ország biztonságot ad mindazoknak, akik elfogadják az ország szabály- és értékrendjét.

Az emberek Messiást várnak, várják az Isten küldöttjét, aki megváltoztatja ennek a világnak a rendjét. Várnak valakit, aki helyreállítja Izrael országát. Királyt várnak, aki biztosítja a szabad életet.

Jézus, aki meghirdeti az országot, sokak számára jelenti a reményt. Ugyanakkor sokan vannak, akik kételkedve fogadják. János követeket küld Jézushoz egy nagyon lényeges kérdéssel: Te vagy-e, akinek el kell jönnie, vagy mást várjunk? (Lk 7,19)

Jézus válasza egyértelmű. Az új országnak a jelei a prófétai jövendölésekben:

„Vakok látnak, sánták járnak, leprások megtisztulnak, süketek hallanak, halottak feltámadnak,

a szegényeknek pedig hirdetik az evangéliumot.” (Mt 11,5)

„Az Úr lelke nyugszik rajtam, mert az Úr kent föl engem. Elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, és meggyógyítsam a megtört szívűeket. Hogy szabadulást hirdessek a foglyoknak, és szabadságot a börtönök lakóinak. Hogy hirdessem az Úr kegyelmének esztendejét.” (Izaiás 6,11)

A híre gyorsan elterjedt (a szerző felvételei)

 

Az Isten országát meghirdető Jézus híre gyorsan elterjedt. Azt is mondhatjuk, hogy híres lett, s kérdezgették egymástól: Hát nem az ács fia ez? A rokonai is közöttünk élnek. Ki ez az ember?

Jézus tanít, gyakran tömegeknek beszél. De vannak, akikkel négyszemközt. Ott van például a gazdag ifjú, akinek

nagy vagyona volt, de nem volt ereje ahhoz, hogy Jézust követve megváljon a gazdagságától.

Jézus beszél kincsről, gazdagságról, de ez a kincs és gazdagság más, mint amire az emberek gondolnak. Tekintetüket az égre irányítja. Ne gyűjtsetek kincset a földön, figyelmezteti az embereket. (Mt 6,19) Jézus számára fontos az ember, az élet, amely több minden láthatónál és foghatónál.

Gyakran tömegeknek beszél

 

Amikor az országról beszél, amely nem ebből a világból való, képeket, példázatokat használ. A példázatoknak mélyebb jelentésük van. A felszíni jelentést ismeri mindenki. Ezért fogalmaz gyakran így: A mennyek országa olyan, mint… Olyan, mint a földbe ásott kincs. (Mt 13,44) Aki rátalál, képes arra, hogy mindenét eladja, hogy az árán megszerezhesse ezt a kincset. A kincsért meg kell küzdeni.

Máskor beszél arról, hogy olyan, mint amikor egy király esküvői lakomát rendez a fiának, és meghívja az embereket. (Mt 22,1–10) De akik a meghívást megkapják, először fontolgatják, elfogadják-e?

Fontosabb számukra a maguk ügye, a földjük, az üzletük.

Vannak, akik a meghívást közvetítőket durván visszautasítják, meg is verik, meg is gyilkolják. (Csak zárójelben: Jézus ügyének képviselete, a meghívás továbbadása mindig kihívást jelent. Miattam üldözni fognak titeket – mondja Jézus a tanítványoknak. – Mt 5,11)

Fontosabb az üzletük

 

Jézus ezt a példázatot a nép véneinek és a főpapoknak mondja. Azoknak, akik önteltek, akik úgy gondolják, hogy fölötte állnak másoknak. Akik saját igazuk tudatában megcsontosodtak és változni nem hajlandók.

A példázat folytatásában arról van szó, hogy a király meghív mindenkit. Kivétel nélkül. Jöjjenek, osztozzanak az örömében, asztalához hívja őket. Közösséget ajánl nekik.

Az étkezés, a közös asztal igazi közösségvállalást jelent.

Jézus nemegyszer kap szemrehányást, hogy kikkel is étkezik együtt. Vámosokkal, bűnösökkel,

megvetettekkel. A vámosok és bűnösök barátja! – mondják róla. (Mt 11,19)

Jézus felborítja a megszokott rendet. Gyökeresen más az ő stílusa, viselkedése, mint amit elvárnának tőle. Fölötte áll az előírásoknak. A szombat van az emberért, nem pedig az ember a szombatért: sokakat megbotránkoztat a viselkedésével és a kijelentéseivel. (Mk 2,27)

Jézus nem egy földi ország jogrendjét akarja megváltoztatni. Az ő szándéka, hogy rádöbbentse az embereket arra, hogy meg kell változtatni az életet. Az emberi kicsinyességgel szemben isteni bőkezűséget, irgalmat, jóságot képvisel. Mert az Isten mindenkit az életre hívott.

Meg kell változtatni az életet

 

A mennyek országának asztala mindenkit vár. A király, az úr – az Isten – kivétel nélkül mindenkit hív. Rajtunk áll, elfogadjuk-e a hívást, vagy az ideig-óráig tartó látszatértékek vonzásában élünk. Szabadnak teremtett bennünket. Mondhatunk igent, mondhatunk nemet. Elfogadhatjuk a felajánlott asztalközösséget, de szabadságunkban áll az is, hogy elutasítsuk.

Nagy a kísértés, hogy mi, ennek a világnak a polgárai, kicsinyes gondolkodásunkkal határt akarjunk szabni az Isten nagyvonalúságának, ajándékozó jóságának.

Szívesen határoznánk meg, ki az, aki odaülhet a lakodalmas asztalhoz, s ki az, akinek nincs ott helye.

Másnak az életéről, másnak a sorsáról dönteni nincs jogunk. Ha valaki inkább az üzlete ügyeivel akar foglalkozni, nem pedig a meghívásnak eleget tenni, az az ő felelőssége. Az Isten életet ajándékozó, üdvözítő szándéka egyetemes, mindenkihez szól, kivétel nélkül. Minket is, engem is megszólít és hív. Szabad vagyok, hogy elfogadjam, szabad vagyok, hogy a meghívást visszautasítsam. A meghívás nekem is szól. Ha igent mondok, helyet foglalhatok az élet teljességének, a mennyei Királynak asztalánál.