Születése, felmenői okán német volt, hovatartozásának kérdése különösen élete utolsó harminc évében – amelyet kényszerűen Amerikában és Kanadában töltött – foglalkoztatta.

A König család legalább hat nemzedéken keresztül élt a Bács megyei Szentfülöpön. König Ferenc 1893-ban látta meg a napvilágot.

A magyar és német azonosságtudat természetes egymásmellettiségét a szülői házból örökölte.

Ehhez járult még később a ferences identitás. Szentfülöp viszonylag távol esik bármelyik franciskánus kolostortól, így negyedik gimnazista korában édesapja a bajai barátokhoz küldte tanulni.

Felszentelése után néhány évvel már vicemagiszter Pécsett, s 1921-ben filozófiai lektor és magiszter Szécsényben. 1927-ben Unghváry Antal tartományfőnök tanácsadó testületének  tagja, 1931-től hatvani elöljáró. Ekkor jelent meg Hatszázéves ferences élet Szécsényben című monográfiája, amely a szerző autodidakta történészi múltja ellenére a szakmabeliek nagy érdeklődését váltotta ki. A következő évben az új provinciális, Hermann Hermenegild Berlinbe küldte, hogy a Németországban élő magyarok lelkipásztora legyen. Ez a megbízatás igen fontos lett számára.

Király Kelemen (jobbra, ülve) novíciusokkal Pécsett 1913-ban (képek a ferences archívumból)

 

Talán soha nem fog kiderülni, jutalom vagy büntetés volt-e a küldetés. Egész Európa forrongott, és König Kelemen egész közelről tapasztalhatta meg, hogy

egy veszélyes és zsákutcás politikai törekvés hogyan teszi egymás iránt nyitottabbá és elfogadóbbá a szétszakadt nyugati kereszténységet.

Ökumenizmusa jóval megelőzte korát. Ezeket a tapasztalatokat fogalmazta meg 1948-ben megjelent könyvében, a Hitlerizmus és kereszténységben. Negyed évszázaddal később írt leveléből derül csak ki, hogy Mindszenty bíboros közbenjárására jelenhetett meg az írása.

Amikor 1937-ben végleg visszatért Berlinből, már a fél világ az újabb háború lehetőségét latolgatta. Szolnokra helyezték, de feladata a nyíregyházi ferences rendház felállítása körüli szolgálat lett. Dolgozott az országhoz visszatért Fülek ferences rendházában, munkájáért 1941-ben megkapta a Teleki Pál által alapított Nemzetvédelmi Keresztet. Füleken is foglalkozott helytörténettel, és – kisebb-nagyobb publikációk mellett – megírta a vár történetét. 1943-tól Budapesten szolgált. Itt több munkája mellett Az egység útja című ökumenikus folyóiratot szerkesztette.

Király Anaklét és Király Kelemen 1922 körül

 

1945-ben Csongrádon házfőnök és plébánoshelyettes lett. Emellett megbízták a testvérprovincia, a Szűz Máriáról nevezett Ferences Rendtartomány főként dunántúli rendházainak vizitációjával, aminek történetét 1944-től 1947-ig vezetett naplójában is megörökítette. A kéziratot 1974-ben Clevelandben nyomtatásban is közreadta.

1944-ben december 13-tól 22-ig

fogva tartotta a szovjet politikai rendőrség (GPU).

Részben e veszélyes kaland miatt kérvényezte a névváltoztatást, s végül 1945 nyarán kapta meg az engedélyt a Király Kelemen név használatára.

1946-ban, Kiss Szaléz elhurcolása után, őt nevezték ki a kispapok magiszterévé Gyöngyösön. Nem sokáig látta el ezt a feladatot, mert Luptovics Kolos tartományfőnök megbízta, hogy utazzon el a rendtartomány amerikai őrségébe. Feladatának a kinti lelkipásztorkodás mellett anyagi szerepe is volt: a jobb módú hívek adományaiból tudták fenntartani a ferences szerzetes- és kispapképzést Magyarországon.

Sikerült minden engedélyt megszereznie, és Bécsből elindulnia Amerikába. Azonnal hozzáfogott a magyarok lelkipásztori szolgálatához. A nyelvi problémákat azonban élete végéig nem tudta teljesen leküzdeni. 1950 januárjában a kanadai Winnipegre hívták lelkigyakorlatot tartani, aminek következményeként a magyar hívek önálló egyházközség szervezésébe kezdtek.

Nem sokkal később, 1951 áprilisában a newarki kolostor elöljárójává nevezték ki, de ez a megbízatás csak rövid ideig tartott. Szolgált Flintben, végül Detroitban. 1976-ban csontritkulást diagnosztizálva nála megműtötték a lábát. 1977-ben mindkét szemét operálták, de a beavatkozás nem hozott eredményt, látását – és ezzel életkedvét is – elveszítette. 1978. március 8-án halt meg. Sírja a roeblingi ferences temetőben van.

Aranymiséjén 1976-ban

 

Halála után olyan mennyiségű levelezést hagyott hátra, hogy a közelmúltban elhunyt Csorba Domonkos szerint csak a szétválogatása több hónapnyi munka lenne. Nem tudjuk, mi történt a levelekkel, de a hazaszállított maradékból arra lehet következtetni, hogy a hagyatékot meggondolatlanul szelektálták, mert köztudott, hogy

Király Kelemen jelentős írókkal, költőkkel, politikusokkal állt rendszeres kapcsolatban.

Amíg lehetséges volt közvetlen módon segélyeket küldeni Magyarországra, számos hazai karitatív egyházi szervezettel váltott üzenetet, de levelezett Zakar Andrással, Mindszenty József titkárával is, aki a hercegprímásnak is referált az amerikai magyarságnak az ő kérésére nyújtott anyagi támogatásáról.

Nizsalovszky Endre jogtudóssal még magyarországi tartózkodása idején ismerkedett meg. A későbbi akadémikus Svájcból küldött személyes hangú leveléből szoros kapcsolatra és gyakori levélváltásra lehet következtetni. Hasonlóan a Balla Borisztól fennmaradt levelekhez. A regényíró, diplomata, történész 1946 óta élt az Egyesült Államokban. Tollas Tibor költőtől, a Nemzetőr szerkesztőjétől is csak egy személyes hangú levél maradt fenn Király Kelemen hagyatékában.

Eckhart Tibor kisgazda országgyűlési képviselővel is élénk levelezésben állhatott. Eckhart Horthy Miklós és Teleki Pál megbízásából még 1940-ben utazott az Egyesült Államokba, hogy kapcsolatot építsen, de innen már sohasem tért haza. Király Kelemennek írt levele egy tervezett könyv kiadásáról szól, amelyet Habsburg Ottó figyelmébe akart ajánlani. Kettejük kapcsolata a háború végére tehető, amikor

a Kállay-kormány megbízásából a kiugrás feltételeit próbálták megteremteni Portugáliában.

Habsburg Ottóval egyébként Király Kelemen is levelezett. A Páneurópai Unió elnöke 1968 szeptemberében postázott küldeményében Tamás Alajos ferences zeneszerző Nándorfehérvár 1456 című, 1956. október 23-án Budapesten bemutatott, majd a hatvanas években az Egyesült Államokban hanglemezen is kiadott oratóriumát köszönte meg pöckingi otthonából.

A levelek hangvétele az esetek többségében szívélyes, meleg, baráti, de akad néhány kivétel is. Ilyen Márai Sándor 1973 augusztusában, Salernóból küldött, meglehetősen kimért írása. Ennek előzménye, hogy Király Kelemen hosszas bírálatot fogalmazott meg az író Föld, Föld!… című regényéről, értetlenségének adva hangot Márai Mindszenty-bírálata és az evolucionista gondolatok miatt, de közös pontként elfogadva Márai Szent Ferenc-tiszteletét. Az író válaszában arra hívta fel a figyelmet, hogy világképe, az ateizmus vagy panteizmus, illetve a kommunizmusellenesség között nincs kapcsolat.

A két emigráns nézetkülönbsége abból a sajátos helyzetből eredt, hogy részben a Vörös Hadsereg rémtetteiről beszámoló hírek következtében a teljes magyar emigrációt erős antikommunista meggyőződés jellemezte. Ehhez az esetek többségében jobboldali politikai nézetrendszer és tradicionális vallásosság társult. Márainak személyes tapasztalata volt a sokféle nemzetiséghez tartozó megszálló csapatok tevékenységéről. A Föld, Föld!… lapjain igyekezett

magyarázatot találni arra, hogy a hatalmas orosz kultúra mellett hogyan létezhet a barbárságnak az a szintje, amelyet a megszálló katonák mutattak.

Márai hitének vagy hitetlenségének kérdése azonban sokkal összetettebb, mint amit Király Kelemen meglátott belőle. A könyv egyik igen hangsúlyos része egy Walter Schubarttól vett idézet: „A bolsevizmus az ultimátum, melyet Isten intézett az emberiséghez.” Ez nagy szó, költői és prófétai szó – kommentálta Márai a kultúrfilozófus gondolatát.

S hogy mi volt a célja az emigrációba kényszerült franciskánusnak ezzel a páratlanul gazdag kapcsolatrendszerrel? Valószínűleg éppen az, amit Márai egyáltalán nem tartott összetartozónak: a keresztény antikommunista magyarság identitásának erősítése. Hogy a szovjet megszállás után a világ szabadabb részeire menekült magyarok, önazonosságukat megőrizve, egyszer majd részt tudjanak vállalni az óhaza helyreállításában.

 

Nyitókép: Király Kelemen Mariazellben, Mindszenty bíboros sírjánál