Hitélet

Forduljunk szembe az árral!
Korzenszky Richárd
Forduljunk szembe az árral!

Virágvasárnap egyszerre emlékezünk a dicsőséges jeruzsálemi bevonulásra és a keresztútra. Azt a Jézust feszíttetik meg, akit pár nappal előtte királyként hozsannával üdvözöltek. Kétezer évünk volt, hogy komolyan vegyük Jézus megtérést sürgető felszólítását. Ma sem késő.

A citerázó barát
Polgár Marcell
A citerázó barát

Szerzetes, helytörténész, mesemondó, citerajátékos, és ki tudja, mi vagy mi lesz még Varga Kamill ferences testvér, aki a bicentenárium kapcsán a Petőfi-kutatásba is belekóstolt. Jászberényből indult, jelenleg Gyöngyösön él, de közben megfordult az ország minden ferences kolostorában.

Életre hívó szó
Korzenszky Richárd
Életre hívó szó

Létünk parányi porszem a világban, életünk halálba torkollik. Az élők ura azonban közénk jött, ki akar vezetni a sötétségből a fényre, a halálból az életre minden embert. Személyesen hív, nevünkön szólít, mint Lázárt: jöjj ki sötétségedből, jöjj ki bűneid fogságából!

Ránk bízta a fényt
Korzenszky Richárd
Ránk bízta a fényt

Akik nem mernek a lelkiismeretük szavát követve cselekedni, a farizeusokhoz, e vak vezetőkhöz hasonlóan inkább előírások bástyái mögé bújnának az élet szolgálata helyett. A gyógyító Jézus megnyitja szemünket a teljesség, az élet felé, s a sötétségen úrrá lesz a világosság.

A klub, ahová senki sem akar belépni
Boros Attila Botond
A klub, ahová senki sem akar belépni

Nick Cave rockzenész Rowan Williams korábbi canterburyi érsekkel beszélgetett a gyászról, a hitről és az alkotásról a londoni Times hasábjain.

Honvédhalmi Boldogasszony
Polgár Marcell
Honvédhalmi Boldogasszony

Népszerű zarándokhely volt a Tófalu határán lévő Honvédhalma, a kápolnai csatában elesett honvédek nyughelye, míg virágzásának a kommunista időszak véget nem vetett. Történetének Császi Irén, a Dobó István Vármúzeum néprajzkutató főmuzeológusa járt utána.

Sem konzervatív, sem liberális
Várszegi Asztrik
Sem konzervatív, sem liberális
Ferenc pápa arra buzdít, hogy lépjünk túl a szavakon, és úgy szeressük egymást, ahogyan Jézus szeretett minket. Ő pontosan tudta, hogy jövendő népe nem az öntelt tehetősekből rekrutálódik, hanem azokból, akik emberségük romjain még képesek befogadni az atyai szeretetet.
Nem én vagyok a Szentlélek
Görföl Tibor
Nem én vagyok a Szentlélek

Mennyire szerencsétlen dolog – kiáltott fel Jorge Mario Bergoglio 2019-ben –, hogy egyesek a múlthoz akarják láncolni a katolikus egyházat, és ezzel vénné próbálják tenni! Bár, tette hozzá, ugyanilyen szerencsétlen dolog lenne, ha a katolikusok mindenkinek meg akarnák nyerni a tetszését, és fűhöz-fához alkalmazkodni igyekeznének.

Adj innom!
Korzenszky Richárd
Adj innom!

Emberségében Jézus olyan, mint bárki más. Elfárad, megéhezik, szomjas. Inni kér – egy idegentől. Számára senki sem idegen. Találkozhatunk vele, az élő víz forrásával. Nekünk kell megszólítani őt: Uram, add nekem az éltető vizet!

Jó nekünk itt lenni!
Korzenszky Richárd
Jó nekünk itt lenni!

Az odafönt valókra figyeljetek! – figyelmeztet Pál apostol. Jézus a színeváltozás hegyére hív bennünket is, hogy a hétköznapok kisszerűségét magunk mögött hagyva megsejthessük a lényeget. A meredek úton velünk tart az Úr, aki fölvitte keresztjét a Golgotára. Elindulunk-e vele?

Hitvallók a hegyen
Krómer István
Hitvallók a hegyen

A Rákosi-rendszer által meggyötört szerzetesek színe-java talált menedéket, s dolgozott csöndben üldözött egyházáért a pannonhalmi bencés monostorban létrehozott szociális otthonban. Kabay Barna és Petényi Katalin Pannonhalmi szamizdat című filmjében Várszegi Asztrik emlékezik rájuk.

A világítótorony virrasztója
Görföl Tibor
A világítótorony virrasztója

Oly sok minden foglalkoztatta a február 25-én elhunyt Lukács Lászlót, hogy szinte lehetetlen tömören összefoglalni, ki is volt ő. Mégis megkockáztatható, hogy pedagógiai vénájú tudós szerzetesként alkotott maradandót a katolikus egyház és a magyar kultúra XX. és XXI. századi történetében.

Hittel várni a jövőt
Korzenszky Richárd
Hittel várni a jövőt

Mielőtt meghirdette az igazságosság, a béke és az öröm országát, Jézus emberként hozzánk hasonlóan kísértést szenvedett. A nagyböjt a fegyelem, az elkötelezettség próbája, a jó és rossz között választani tanulás, Istennel való kapcsolatunk elmélyítésének ideje.

Az egyházat nem titkárok vezetik
Rosdy Pál
Az egyházat nem titkárok vezetik

Minden pápaságnak megvan a maga jellegzetessége. Teológus, politikus, missziós elhivatottságú pápák ültek már Szent Péter székében – sokféle egyéniség. Oldalukon pedig titkárok dolgoznak, akik rendszerint névtelenek.

Te győzd le a rosszat jóval
Korzenszky Richárd
Te győzd le a rosszat jóval

Éljetek mindenkivel békességben! – buzdítja a filippieket, s minden keresztényt Pál apostol. Rosszért rosszal senkinek ne fizessetek! Sőt, ha ellenséged éhezik, adj neki enni, ha szomjazik, adj neki inni. Követve a Mestert, ne üss vissza, hogy megtörd a gonosz hatalmát.

Az idők jeleit mélyebben megérteni
Pásztor Péter
Az idők jeleit mélyebben megérteni
Tomáš Halík cseh katolikus pap a Le Croix-nak adott interjúban az egyházon belüli ellentétekről beszélt.
Én pedig azt mondom nektek
Korzenszky Richárd
Én pedig azt mondom nektek

A régiek számára kőtáblára írt parancsok a cselekedetekről szóltak: ezt ne tedd, emez kötelező. Jézus szívekbe írt parancsa a szándékot célozza. Aki Hozzá akar tartozni, annak a lelkületét kell átalakítania. A gyűlöletnek, a képmutatásnak, mások kihasználásának nincs helye Isten országában.

Remény és béke lakozzon bennetek!
Krómer István
Remény és béke lakozzon bennetek!

Ferenc pápa a Kongói Demokratikus Köztársaságba, majd Justin Welby canterburyi anglikán érsek és Iain Greenshields lelkész, a skót egyház közgyűlésének moderátora társaságában Dél-Szudánba zarándokolt, hogy az egység és kiengesztelődés üzenetét vigye a polgárháború sújtotta afrikai országoknak.

Atyjafiáért számot ad
Szikora József
Atyjafiáért számot ad
Ha már negyedjére is ugyanott nyílik ki egy könyv, illő, hogy az ott olvasottakkal kezdődjék a recenzió. Nem kell persze valami titkos erőt keresni a kinyílás mögött, valószínű, hogy átlapozva megálltam ott, megsimítottam a kihajtott oldalt, s elolvastam pár bekezdést.
Ha a só ízét veszti…
Korzenszky Richárd
Ha a só ízét veszti…
Hirdetni az Isten Igéjét, a változatlan igazságot: az egyház prófétai kötelezettsége. A keresztény híveknek és intézményeknek jelen kell lenniük a társadalomban, ha kell, akár kritikus hangon is megszólalva. Nem menekülhetünk el a helyről, ahová állítottak bennünket.
Tamás Gáspár Miklós nagysága
Zatykó László
Tamás Gáspár Miklós nagysága

Kérdezni és kérni, sőt bocsánatot kérni tudó ember volt Tamás Gáspár Miklós. A kolozsvári, ferences gyökerű Farkas utcai református eklézsia neveltje, aki értette a megfeszíttetés, alászállás és föltámadás misztériumát, s a madarakkal társalkodó Assisi Szent Ferencet.

A boldogság igazi forrása
Korzenszky Richárd
A boldogság igazi forrása
A figyelmes olvasó számára a boldogmondásokból mintha Jézus arcképe rajzolódnék ki. Ő az, akinek nincs hová lehajtania fejét, szelíd, tisztaszívű, békességszerző, ő az, aki Istenért szenved. A boldogmondások felszólítanak bennünket arra, hogy azonosuljunk Krisztussal.
Jöjjetek utánam!
Korzenszky Richárd
Jöjjetek utánam!

Az első tanítványok bizalommal fogadták Jézus meghívását, odahagyva biztos megélhetésüket, mindenüket, követték őt. Ha Jézus ma jelenne meg közöttünk, ma szólítana meg, vajon volna-e bátorságunk tanítványává szegődni? A kereszténység kockázatvállalás, elköteleződés; többé már nem élhetek önmagamnak.