Jézus üzenetet kap: barátja, Lázár beteg. Amikor odaér, már halott.
Jézus határozottan szól: Lázár, jöjj ki! Ezzel a határozott hanggal találkoztak a tanítványok, akik a viharban hányódó bárkában rettegtek. Lázár testvére, Márta mondja Jézusnak: Ha itt lettél volna, nem halt volna mega testvérem. A bárkában életüket féltő tanítványok mondják szemrehányóan Jézusnak:
Nem törődsz azzal, hogy elveszünk? S Jézus ekkor parancsol a szélnek, rászólt a vízre: Csendesedjél,
némulj el… A vihar lecsendesedett.
A már négy napja sírban lévő pedig a határozott, teremtő erővel rendelkező szóra kijön a sírból. (Jn 11,3–7–20, 33b–45)
Kicsoda ez, hogy még a szél és a víz is engedelmeskedik neki? Kicsoda ez, hogy képes életet adni a halottnak?
Az élet ura van jelen az emberek között. Megdöbbenve tapasztalják, akik ott vannak vele, ott vannak körülötte.
Vihar (a szerző fotói)
Sokszor úgy érezzük, hogy menthetetlenül elveszünk. Összecsapnak a fejünk fölött a hullámok. A természet erői tombolnak. A legfurcsább, elképzelhetetlen veszedelmek fenyegetnek. Vesztünket érezzük. S nem vesszük észre, hogy sokszor magunktól rohanunk a vesztünkbe. S amikor a helyzet valóban élet-halál kérdésévé válik, amikor rádöbbenünk, hogy parányi porszem a létünk ebben a világban, ahol ki vagyunk szolgáltatva, és önmagunktól tenni nem vagyunk képesek már semmit,
ösztönösen fakad föl bennünk a kérdés, a megjegyzés, a szemrehányás: ha itt lettél volna… Ha volna Isten…
Ki engedhette meg mindezt?
Lázár, jöjj ki! Van egy furcsa megjegyzés, még mielőtt Jézus kimondaná az éltető, életre hívó szót, elhangzik: Már negyednapos. Már szaga van…
Ez a megjegyzés csak a reménytelenséget hangsúlyozza. Itt már nincs senki, aki segíthetne. Bomlik. Szétesett. Vége.
A halottat a sírba tételkor gyolcsokba göngyölték. Amikor a negyednapja halott megjelenik a sziklasír bejáratánál, kezén-lábán ott vannak a kendők. Jézus szól az embereknek: Oldjátok le, hogy járni tudjon!
Duccio di Buoninsegna: Lázár feltámasztása (Kimbell Art Museum)
Jézusban megjelenik közöttünk az Isten teremtő, életet ajándékozó ereje. Ebben a viharos, ebben a haláltól félő, bomló, széteső, bűzös világban. Amikor lecsendesíti a vihart, döbbenten állnak az emberek. Amikor kihívja a kősírból Lázárt, aki reménytelenül halott a legközelebbi hozzátartozók szerint is, olyan erőt tapasztalnak meg Jézus tanítványai, amely előtt le kell borulni. Mert találkoznak az Élet Urával.
Isten teremtő ereje
Hajlamosak vagyunk a csüggedésre. Nem tudunk hinni, nem tudunk remélni. Tudomásul vesszük a pusztulást, félve-remegve nézzük a pusztító erőket. Mi lesz? Vége mindennek? Reményeink eltemetve, a sírt pedig nehéz kő zárja le.
Ott, akkor, Lázár sírjánál kimondhatatlan bizalommal és hittel veszik körül Jézust.
Minden sír előtt döbbenettel áll meg az ember. Tehetetlenségünket tapasztaljuk. Végesek vagyunk. Még ha tavaszodik is, nem felejtjük, hogy az élet kockázatos vállalkozás. A virágzó ágak egyik pillanatról a másikra elfagyhatnak. Az erős embert is képes egyik napról a másikra betegség ledönteni a lábáról. Megérezzük mindannyian, hogy lehetne úgy is, hogy – nem vagyunk.
Sír bejárata
Mi hát az élet? Ennyi csak az egész? – kérdezzük sokszor, látva, hogy halandó az ember.
Az ember halandó? Igen. De én is ember vagyok…
Olvad a hó, tavasz akar lenni.
Mit tudom én, mi szeretnék lenni!
Pehely vagyok, olvadok a hóval,
mely elfoly mint könny, elszáll mint sóhaj.
Mire a madarak visszatérnek,
szikkad a föld, hire sincs a télnek…
Majd folytatja a kemény megállapítással:
Csak az én telem nem ily mulandó.
Csak az én halálom nem halandó.
Igen, döbbenettel állunk minden halálesetnél.
A fiatal halála tragédia, az öregé fájdalom.
„A élet él és élni akar” – mi pedig elsősorban a sír sötétségét látjuk.
Az emberi korlátokat látjuk. „Már szaga van, már negyednapos.” Jézus mégis hangosan szól: Lázár, jöjj ki!
Jöjj ki sötétségedből!
Jézus mindannyiunkhoz szól: Jöjj ki!
Jöjj ki sötétségedből, jöjj ki bűneid fogságából, jöjj ki mindenféle értelmetlen megkötöttségedből.
Mert Jézus életet akar ajándékozni minden embernek.
Lehet ezt érteni? Vágyaink végtelenek. Vágyaink mind az életre szólnak.
Jézus pedig azt akarja, hogy higgyünk őbenne, aki úr élet és halál fölött.
És mindannyiunkat néven szólít, mint Lázárt: nekem, személyesen nekem is mondja: Jöjj ki!
Már most, még amíg ebben a testben élünk, szól hozzánk a kihívó jézusi szó. Bárcsak hittel tudnánk fogadni! Mert Jézus, aki testvérünk és barátunk lett, nem akar elmenni szótlanul bezártságunk, fogságunk, esendőségünk mellett. Fel akar emelni, ki akar vezetni a sötétségből a fényre, a halálból az életre minden embert.
Bárcsak rádöbbennénk:
nem az emberi esendőségé a végső szó!
Bárcsak megtapasztalnánk, hogy Jézus valóban hozzánk is fordul, emberségében megrendülten, istenségében végtelen hatalommal: Lázár, jöjj ki!
