Pár nappal azután, hogy királyként köszöntik „az ács fiát”, a Názáretből való Jézust, kivégzik, mint egy gonosztevőt. Érdekes a tömeg. Mindig vannak, akik gondolkodnak, de olyanok is, akik

gondolkodás nélkül képesek a tömeg indulatának engedelmeskedve akár hozsannát kiáltani, akár azt, hogy „Feszítsd meg őt!”

Miért is feszítik meg Jézust? Azért, mert kellemetlenné vált. Azért, mert azt hirdetve járt az emberek között, hogy az Isten Országa közöttünk van, s nekünk mindannyiunknak meg kell változnunk. Meg kell haladnunk emberi korlátainkat. Nem tehetünk különbséget ember és ember között. Nem a törvény betűje éltet, hanem ami fölötte és mögötte van.

Miért feszítik meg Jézust? 

 

Jézus nem azért jött, hogy megszüntesse a törvényt, hanem hogy beteljesítse azt. A törvény teljessége pedig a szeretet. És ez a szeretet nem ismer határokat. Elfogadja a bűnös asszonyt, de azt mondja neki: többé ne vétkezzél! A szombat-törvény előírását áthágva gyógyít, hiszen az emberért van a szombat, nem pedig az ember van a szombatért.

Ott él az emberek között, az Istent atyánknak hirdeti. Biztat,

bátorít bennünket, hogy ne aggódjunk életünk miatt,

hogy mibe öltözködjünk, vagy mit együnk. Nézzétek a mezők liliomait, az ég madarait! Bízzátok magatokat az Istenre!

Jézus egészen új életstílust hirdet meg. Ez a világ urainak először csupán kellemetlenné, később már veszélyessé válik. Pilátus első kérdése és Jézus válasza ott, azon a tárgyaláson így hangzik: „Tehát te vagy a zsidók királya?” – „Igen, te mondottad, de az én országom nem ebből a világból való.” Pilátus az ünnep közeledtével a hagyományok szerint szabadon bocsáthatna egy foglyot, s adva van számára a választás lehetősége. Ott van Barabbás, a rabló, a gyilkos, a gonosztevő, és ott van Jézus, aki Isten Országát hirdette meg. A tömegből valaki – ki tudja, miért –, meglátva Jézust elkezdte kiabálni, majd mindannyian, együtt, gondolkodás nélkül üvöltötték: Feszítsd meg! Keresztre vele!

Mertünk volna kiállni mellette?  

 

Azt a Jézust feszíttetik meg, akit királyként fogadtak, akit hozsannával üdvözöltek.

Mit tettünk volna mi, ha ott vagyunk? Vajon felismertük volna Jézusban azt a királyt, akinek országa nem ebből a világból való, és

mertünk volna kiállni mellette? Vagy egyszerűbb lett volna, ahogy mindig is egyszerűbb, együtt úszni az árral, és nem szembefordulni vele.

Jézus, amikor meghirdette Isten Országát, azt is hozzáfűzte: Térjetek meg! Változzatok meg! Alakuljatok át! Hagyjatok föl eddigi életetekkel! Mert van valami, ami sokkal fontosabb, mint az, ami most közvetlenül tapasztalható.

Nem azt mondja, hogy hagyjátok el ezt a világot. De igenis arra biztat bennünket, hogy alakítsuk át: legyünk benne só, legyünk benne kovász. És bátran forduljunk szembe az árral. Tegyünk félre minden pillanatnyi érdeket, legyen az akár politikai vagy gazdasági érdek. Képviseljük mindenütt, következetesen az életet.

A boldogság útja az odaadás

 

Jézus nem akarja, hogy boldogtalanok legyünk ebben az életben, hanem hogy találjuk meg a boldogságunkat. Ennek az útja az odaadás útja. Ha a búzaszem nem hull a földbe, egyedül marad. De ha földbe hullván elhal, sok termést hoz.

Csingiz Ajtmatov Vesztőhely című regényében olvasom a következőket:

„Valóban nincs határa az Úr paradoxonjainak… Hisz egyszer már megesett a történelemben – egy csudabogár galileai olyan sokat tartott magáról, hogy lemondott néhány mondatról s az életéről. És természetesen végeztek vele. Az emberek pedig (…) még mindig nem tudnak magukhoz térni, egyre vitatkoznak, okoskodnak, keseregnek, mi hogyan történt akkor, és hogy eshetett meg ilyesmi. Mindez csak tegnap történt, annyira friss még mindig a megrendülés. És minden egyes nemzedék – pedig mennyi született azóta – újra meg újra feleszmél és kijelenti, hogy ha ők lettek volna azon a napon, abban az órában a Koponyák hegyén, semmi szín alatt sem engedték volna, hogy leszámoljanak azzal a galileaival. Most így hiszik. De ki tudta akkor elképzelni, hogy így fordul a dolog, hogy a századok során minden feledésbe merül, csak az a nap nem…”

Elítéltetése, kereszthalála nem megy feledésbe 

 

Igen, az a nap, Jézus elítéltetése, megfeszítése, kereszthalála, a keresztről való levétele, sírba tétele nem megy feledésbe. De feledésbe megy, amit Jézus kért: hogy alakítsuk át az életünket. És

már réges-régen – volt rá kétezer évünk – megváltozhatott volna a világ, ha nem arra várunk, hogy először változzon meg körülöttünk a társadalom,

utána megváltozunk majd talán mi is. Megváltozott volna a világ, ha komolyan vettük volna a jézusi felszólítást: Térjetek meg! Kezdtük volna mindannyian magunkon, és akkor egészen más lenne ez a világ, más volna a társadalom. Másként nézne ki a magát már kereszténynek nevezni sem merő Európa.

Jelenvalóvá válik

 

Itt vagyunk a nagyhét kezdetén. Arra emlékezünk virágvasárnap, hogy Jézus királyként vonul be Jeruzsálembe. Ugyanakkor jelenvalóvá válik előttünk az a történés, aminek valamilyen módon mi is részesei vagyunk mindennapjainkban.

Jézus fölkínálta mindannyiunk számára az új élet lehetőségét. Vajon élünk-e vele?

Te vagy a zsidók királya?

Igen, te mondottad. De az én országom nem ebből a világból való.

Bizalommal kérjük minden nap: Jöjjön el a Te Országod!