A XX. század második felében Kelet-Közép-Európa legnagyobb jezsuita kolostora (nem hivatalosan) Pannonhalmán működött, amikor a szerzetesrendek többsége, köztük a Jézustársaság is egyébként hivatalosan be volt tiltva. A szükségből kovácsolt erényt Sárközy Pál főapát, amikor a szűk korlátok között működni hagyott bencés rend monostorában megürült helyiségekbe, elkerülendő, hogy azokat valami profán célra foglalják le, befogadta a rendházak államosításával otthon nélkül maradt idős szerzetesek állami működtetésű szociális otthonát.

A kommunista államot, amikor szűkmarkúan ugyan – egy szerzetesi cellába négy embert zsúfolva – de gondoskodott a létalapjuktól általa megfosztott szerzetesekről, aligha a nagylelkűség, mint inkább

a számítás vezérelte: összegyűjtve, ellenőrzés alatt tartva kevésbé tartotta őket a saját szempontjából veszélyesnek,

mint ha az ország minden pontjára szétszóródva „bomlasztottak” volna. Közülük persze az életerőseket, nagyobb hatásúakat és munkabírásúakat, a vezéregyéniségeket másképp, koncepciós perek tömegében elítélve és bebörtönözve vonta ki a forgalomból.

A Rákosi-rendszer bukását követően sokan közülük szabadlábra kerültek, és többen Pannonhalmán leltek otthonra. Volt, aki csak rövid időre, mint a Mindszenty-perben elítélt kiváló ciszter jogtudós, Baranyay Jusztin, aki éppen csak meghalni érkezett Szent Márton hegyére, mások azonban éveket, évtizedeket töltöttek itt, és közel kétszázan itt is haltak meg, akik a kisváros temetőjében nyugszanak katonasírok módjára sorakozó fejfák alatt.

Szerzetesi cellában (illusztrációk a Projekt Film Kft. engedélyével)

 

A dokumentumfilm a bencés kolostor és az annak épületében működő idősotthon lakóinak életét mutatja be az 1957 és 1963 közötti időszakban, amelynek nagy részében a morálisan feddhetetlen és elkötelezett Legányi Norbert volt a főapát, aki Várszegi Asztrik emeritus főapát szerint életét arra tette fel, hogy megmentse és átmentse, ami menthető volt. Nagy hangsúlyt fektetett a spiritualitásra, az imádságra, a liturgiára, a közösség fegyelmére, fáradhatatlan volt a lelkipásztori tevékenységben, és elkötelezetten szerette az iskolát. Nem csoda, hogy az állambiztonsági szolgálat ügynökökkel figyeltette.

Sikerült beszervezniük két bencést, a rendből idővel távozott, de rendtársaihoz barátságot színlelve sokáig visszajáró Kiszely Istvánt, az egyik legszorgosabb ügynököt, akinek

egészen a rendszerváltásig írt jelentései öt kötetet töltenek meg,

valamint a rendben fontos tisztségeket betöltő, egy ideig az iskolát is igazgató Kapuy Vitált. A film részben e két ügynök jelentésein keresztül mutatja be a szerzetesek életét. Megrendítő Kiszely kétszínűsége, aki

a vele emberségesen viselkedő szerzetestanárokat jelentéseiben azzal vádolta, hogy „mindenki olyan világra vár, amikor mindenki majd hétrét fog görnyedni a papok előtt”, s diákjaikból „minden emberit próbálnak kiölni”.

Nem volt ilyen sikeres a BM a szociális otthon belső életének ellenőrzésében. Az intézmény belső ügyeit az egyházi vezető, Tüll Alajos volt jezsuita tartományfőnök intézte egészen 1987-ben bekövetkezett haláláig, aki a börtönviselt, üldözött szerzeteseket is befogadta, de az állami vezető, Szabó Ferenc volt rendőrtiszt is „számunkra megbízhatatlan” volt, „teljesen egyházi befolyás alatt állt”. Szabó korábban Kelemen Krizosztom inasa volt, és tisztelte, s mindenben segítette az otthon lakóit. „Az operatív munka legnagyobb akadálya, hogy nem rendelkezünk az ott élő szerzetesek között belső hálózattal” – panaszolja a belügyi illetékes.

Tüll Alajost még 1949-ben tartóztatták le, egy hónapon át minden másnap éjjel hat óra hosszat kurtavasba rakták; a közte lévő időt sötétzárkában, kenyéren és vízen, takaró nélkül, a csupasz betonon volt kénytelen tölteni. Két és fél éves büntetésének letöltése után, mint „különösen veszélyes elemet”, Kistarcsára internálták, hogy azután a tábor feloszlatását követően, a Nagy Imre-féle „enyhülés” idején szabadon bocsátás helyett kémkedés vádjával újabb hét évre ítéljék.

Folytatták tudományos és lelkipásztori munkájukat

 

Az otthon lakója volt három másik kiemelkedő, s ennek megfelelően súlyos börtönéveket elszenvedő jezsuita személyiség, Csávossy Elemér kétszer provinciális, Kerkai Jenő, a KALOT agrárifjúsági mozgalom megszervezője és Szarvas Miklós, a kínai magyar misszió korábbi vezetője, akit Mao martalócai félig agyonvertek, de hívei gondos ápolása megmentett. Haláláig Pannonhalmán élt Mécs László, a híres premontrei pap-költő, és két évet itt töltött Halász Piusz, a ciszterci rend egyik lelki megújítója is.

1981-ben bekövetkezett haláláig Pannonhalmán élt a korábban a Grősz-perben elítélt Endrédy Vendel zirci ciszter apát, aki így írt megpróbáltatásairól:

„Nem gondoltam volna, hogy egy 56 éves embert úgy össze lehessen verni, rúgni, válogatott kínzóeszközökkel megkínozni, injekcióval úgy elkábítani, hogy megfosztják akaraterejétől.

Vallattak nagyfeszültségű árammal, elektrosokkal; lábujjhegyen kellett állnom, alatta szöges deszka, jobbról, balról izzó rezsó, hogy egyenesen álljak. Meztelenre vetkőztettek, tornáztattak föl-le egy fiatal ávós lába előtt, amelyet minden lehajlásnál meg kellett csókolnom mindaddig, amíg össze nem estem”.

A sok szenvedés után a pannonhalmi kolostorban megnyugvást talált szerzetesek igyekeztek újraépíteni rendi kapcsolataikat, folytatták tudományos, lelkipásztori és lelkivezetői munkájukat. A közösségeiket az elnyomás évtizedeiben illegálisan mindvégig megőrző ciszterci nővérek vezetőjét, Punk M. Gemmát például Vendel apát szobájában benedikálták apátnővé. Az ő vezetésével sikerült a közösséget mindvégig összetartani. Megélhetésük érdekében a nővérek világi munkát vállaltak, de a szerzetesi életet kisebb közösségekben titokban folytatták.

A könyvkötő műhelyben

 

A pannonhalmi könyvkötő műhelyben Jámbor Mike és Jávor Fidél atyák vezetésével sokszorosították a fiatal bencések, valamint az idősotthon lakóinak teológiai, pszichológiai és szociológiai tanulmányait, fordításait, Mécs László és Sík Sándor betiltott verseit, és

eljuttatták azokat Budapestre volt diákjaiknak, katolikus csoportoknak, hogy reményt adjanak a teljességgel ateista világban, egyházellenes propaganda légkörében élők fiataloknak.

A retorzió nem maradt el, Legányi Norbertet, Jámbor Mikét és Forrai Botondot az állambiztonság zaklatta, a beépített emberek a főapát ellen lázítottak, s idővel el is érték a lemondatását. Nehéz idők köszöntöttek a pannonhalmi közösségre, a rendbe 1964-ben belépő Várszegi Asztrik akkoriban reménytelennek és kilátástalannak látta a helyzetet.

A rendnek kettős vezetése volt: egy hivatalos és egy háttérből manipuláló.

Az igazgatóvá előlépett Kapuy Vitál első kézből tájékoztatta az iskola ügyeiről a hatalmat; emellett tagja volt a dékáni gyűlésnek, s onnan is jelentett… Az ügynöki jelentések kifogásolták, hogy a húsvéti liturgiára egykori iskolájukba visszalátogató öregdiákok „fegyelmezettek, hívők és túl sokat vannak a templomban”…  

A legnehezebb időkben is állhatatosan kitartó szerzetesek erőfeszítései azonban nem voltak hiábavalók: a magyar bencés kongregáció és katolikus egyház az elmúlt harminc évben újjászervezte az életét, közösségeikben jelen vannak a fiatalok is, és Asztrik főapát szavaival „teljes reménnyel és bizodalommal nézünk a jövő elé”.

 

Pannonhalmi szamizdat - Egyházüldözés egy kolostorban. Kabay Barna és Petényi Katalin filmje. Forgatókönyvíró: Petényi Katalin, operatőr: Papp Ferenc, Projekt Film Kft. 2022.