Az első tanítványok bizalommal fogadták Jézus meghívását, odahagyva biztos megélhetésüket, mindenüket, követték őt. Ha Jézus ma jelenne meg közöttünk, ma szólítana meg, vajon volna-e bátorságunk tanítványává szegődni? A kereszténység kockázatvállalás, elköteleződés; többé már nem élhetek önmagamnak.

Török Jenő piarista tanár a Rákosi-rendszerben, rendjének feloszlatása után keresztény civil közösségek szervezéséért börtönt szenvedett, majd külföldre kényszerülve Bécsben alapított könyvkiadót a hazai katolikusok számára.

Nem az a kérdés, mit tanít a másik, hanem hogy mindannyian közelebb kerülünk-e hitünk forrásához? Közösség csak elfogadás által jöhet létre. A keresztények feladata a tanúságtétel: jelenlétünkkel, életünkkel közelebb hozni egymáshoz embereket, családokat, nemzeteket.

Szent János és a többi apostol az élet Igéjét hirdette, amely az Atyánál volt, és megjelent közöttünk. Keresztelő János őrá mutatott a Jordán partján, aki majd önmagát feláldozva szerez szabadulást. Ő az Isten Báránya, a szeretett Fiú, akiben az Atyának kedve telik.

Az emeritus pápa olyan gazdag szellemi örökséget hagyott ránk, amelyről nehéz teljességre törekvő képet adni. Ez az utókor feladata lesz. Így csupán néhány olyan gondolatot emelek ki műveiből, amelyek rám lelkipásztorként és erkölcsteológusként nagy hatással voltak.

A jézusi tanítás ószövetségi időkben gyökerező alapvető követelménye a szegényekkel való törődés. A rászoruló a keresztény szemében testvér, akinek elesettsége iránt nem maradhatunk közömbösek. Másrészt tanulhatunk is tőle – hálát, alázatot.

XVI. Benedek emeritus pápa az év utolsó napján visszaadta lelkét a Teremtőnek. A XX. század egyik legnagyobb teológusa távozott közülünk, aki tudósként és Péter utódaként is új utakra vezette az egyházat. 

Ha az év kezdetén Isten felé indulunk, itt és most meg kell tennünk másra át nem ruházható feladatainkat. Ahhoz, hogy megváltozzon körülöttem a világ, először magamnak kell átalakulnom. Haragosaimmal ki kell békülnöm, bocsánatot kell kérnem mindazoktól, akiket megbántottam.

Nagy bajom volt ezzel a szóval. Még nem tudtam olvasni, nem jártam iskolába, de azért már elég jól tudtam betűzni az újságokat. Érdekeltek is. Na de hát ilyen szavakat?

Isten a Betlehemben született Jézusban elfogadja, fölemeli az embert. Nincs karácsony Krisztus nélkül. Nincs karácsony a betlehemi születés nélkül. Nincs karácsony emberség nélkül, amelynek nem ember a teremtője, hanem maga a végtelen Isten.

Nézzünk hát utána a karácsony történetiségének! Mikor született Jézus? Melyik évben? Hogyan lehetséges, hogy a négy evangélium egyike sem válaszol erre a kérdésre világosan, egyértelműen?

Szentföldi látogatásán ihletet nyerve Assisi Szent Ferenc 1223-ban a Rómához közeli Greccio határában, egy barlangban társaival megjelenítette Jézus születésének történetét. Egyszerűségben, szegénységben, alázatban élték újra az Üdvözítő közénk érkezésének titkát.

Isten tapintatosan szeret, nem erőlteti rá magát teremtményeire. Nem dörgő felhőkben, nem világégésben, legkevésbé kereskedelmi, üzleti reklámok villogása közepette jött közénk, hanem gyermekként, akit nem utasíthatunk el, aki ránk van utalva, aki kezünkbe adatott.

A karácsonyi történet, a kereszténység üzenete kiállta kétezer év próbáját. Jézusnak meg kellett születnie, hogy közösséget vállalhasson velünk; hogy benne megtapasztalhassuk Isten jóságát és emberszeretetét. Aki egyszer Jézussal találkozott, nem járhat többé megszokott útján.

Zuzana Čaputová szlovák elnökasszony szeptember közepe óta másodszor találkozott a Szentatyával. Kora ősszel, az Eucharisztikus Kongresszust követően Ferenc pápa járt apostoli úton Szlovákiában, most az elnökasszony volt audiencián a Vatikánban.

Ötvenévesen indult első zarándoklatára, azóta bejárta a későbbi Mária Út nyomvonalát, segített a kiépítésében. Lendvai József bármikor újra indulna, hogy megismertesse az emberekkel az Istenre hagyatkozó, alázatra és türelemre nevelő gyalogos zarándoklat embert formáló voltát.

Világunkon úrrá lett a szorongás. Nem érezzük magunkat biztonságban. Jézus azt akarja, hogy félelem nélkül kövessük őt, s békességben éljünk. Ne akarjunk legyőzni senkit. Győzzük le önmagunkat. Az adventi hajnalok sötétségén lassan úrrá lesz a világosság.

Kínzó kérdéseink, teljesség iránti vágyunk időtlenek. Választ várunk, pedig már megkaptuk azt a Názáreti Jézusban, aki vállalta emberségünket, és végigjárta értünk az emberi élet minden szenvedését. Vajon akarjuk-e Őt követni, vagy csillogóbb ígéretek felé tekintünk?

Az átlagember a zsidóságról szólva talán leginkább a zsinagógára, esetleg a jellegzetes viseletre, az ételekre vagy a zenére gondol. Tar Kata, a Zsidók Jézusért misszió budapesti vezetője szerint Jézusban, a zsidó Messiásban hinni a legzsidóbb dolog – immár kétezer éve.

Az ünnep lényege a találkozás, annak megtapasztalása, hogy nem vagyok egyedül. Ha nem zárkózunk be önmagunkba, ha meghalljuk a segítségre szorulók kiáltását, észrevesszük a szükséget szenvedő embereket, képesek lehetünk megváltoztatni az életünket.

A református liturgia megújíthatóságáról beszélgettünk a hetvenéves Karasszon Dezső orgonaművésszel, a Magyar Érdemrend lovagkeresztje egyik idei kitüntetettjével.

Mintha a készület kezdene fontosabbá válni az ünnepnél; az advent a karácsonynál. Emögött nem pusztán a tervezés, a várakozás kultusza állhat, hanem üzleti szándék is. Pedig a karácsonyest jelentése gazdagabb az adventi gyertyákénál. Adventnek is ez ad értelmet.

Szeretnénk, ha itt és most minden azonnal megtörténne, az ünnepet azonban „ki kell böjtölni”. A sötétségben felragyog a fényesség; az Úr ismét eljön, hogy megajándékozzon bennünket önmagával, s hogy magunk is ajándékká váljunk a körülöttünk élők számára.