Az Istené helyett a maga útját járó emberiség a folytonos testvérgyilkos háború zűrzavarába hull. Jézus azért vállalta ember sorsunkat, hogy kibékítse az eget a földdel, az embert az emberrel. A béke a szívekben kezdődik: aki befogadja Jézust, mindenkire testvérként tekint.

Fabiny Tamás evangélikus püspök habilitációs értekezése alapján készült Júdás, az elveszett tanítvány című új könyve iskolapéldája annak, hogyan lehet egy tudományos kutatás eredményét a minőség csorbulása nélkül a nagyközönség számára is érdekessé tenni.

Karácsony és vízkereszt között Róma templomait ellepik a betlehemmakettek, amelyeket ott inkább presepio, jászol névvel illetnek. Némelyik igazi terepasztal, a másik művészi alkotás, a harmadik a gyermeki lélek valódi „barkácsremeke” fényekkel, vízeséssel, akár még kisvonattal is.

Az ünnep összekapcsol múltat és jelent, megszólít, szembesít önmagaunkkal. Karácsonykor üzenetet kapunk, hogy a názáreti Jézusban megjelent számunkra Isten életet ajándékozó jósága, emberszeretete. Véget ér árvaságunk, immár Isten gyermekei vagyunk, ha befogadjuk a Világ Világosságát.

Erdő Péter érsek húsz esztendeje Magyarország prímása és az anyaszentegyház bíborosa. Az utóbbi kétszáz évben csak Simor János állt akadályoztatás nélkül, tényleges vezetőként hosszabb ideig, 1867 és 1891 között az esztergomi főegyházmegye élén. A budai prímási palotában beszélgettünk a hetvenegy éves főpásztorral. 

A sötétségben botorkálva az elveszett Paradicsomot keressük, de az emberiséget megváltoztatni igyekvő messianisztikus elgondolások rendre kudarcba fulladnak. A Betlehemben megszületett Jézus maga az igazi Világosság, eljövetelének megünneplésével beengedhetjük a fényt az életünkbe.

A legmozgalmasabb időszakban, 1968-ban alapította Andrea Riccardi a Sant’Egidio Közösséget, amely az elmúlt bő félszáz év alatt igen kiterjedt tevékenységet folytatott, mindig három pillérre, a szegényekre, az imádságra és a békeszerzésre támaszkodva.

Milliók válnak földönfutókká az emberi gonoszság miatt, s mert világunkból hiányzik a prófétai szó, a kritikus hang, a figyelmeztető jel, amely arra ösztönözne, hogy legyőzzük önelégültségünket, elforduljunk kényelmes életünktől, egyenessé tegyük az utat ember és ember között.

Advent első vasárnapjával indul az új egyházi év. Miként alakultak ki a nagy katolikus ünnepek? A teológus, liturgikus szakember sorra veszi, hogyan emlékezik meg az egyházi közösség a liturgikus év visszatérő ünnepei során Isten üdvösségszerző tetteiről.

Karácsonyi cicomákban pompáznak az utak, karácsonyi énekektől hangosak a plázák, tülekedés mindenütt. Feledésbe merül, hogy Jézus születésére készülünk, aki bevilágít az ember éjszakájába. Advent lényege, hogy megtisztítjuk szívünket, csendet teremtünk önmagunkban és környezetünkben.

Föltekintünk az Élet fáján függő Krisztusra, aki mindhalálig közösséget vállalt velünk. Az ő országához tartozni nem érvényesülést jelent, hanem az elesettek szolgálatát, vértanúságra kész hűséget. Mert hisszük, hogy holta megtörte a halált, s eljön dicsőségben, ítélni élőket és holtakat.

Az egyik elzárja az utat, mely átokba, rosszba és halálba vezet, a másik megmutatja, hol találunk áldást, üdvöt és életet. Hogy miként jelennek meg?

Életünk ajándék, adottságainkat szolgálatra kaptuk, hogy használjunk velük. A képességeink eltérőek, nem vagyunk mindannyian mindenre alkalmasak, de mindannyian alkalmasak vagyunk valamire. Jézus nem másokhoz hasonlítgat, hanem önmagunkkal szembesít: hogyan éltél a lehetőségeiddel?

Jézus kiemel az itt és a most szorításából, s a jövőre irányítja a tekintetünket. Nem tudjátok sem a napot, sem az órát, a találkozásra azonban készen kell állni. Vannak, akik félvállról veszik az életet, mások mindennapi hűségéből épül fel a jövő.

Mit ér a hit bizalom nélkül? – válaszolta Regele Krisztina arra a kérdésemre, hogy nem fél-e egyedül egy ilyen hosszú úton. Lyonból indult kerékpárral, hogy pénzt gyűjtsön egy afrikai iskolára. Krisztit szó szerint a világ végén, az óceán partján Finisterrében értem utol kérdéseimmel.

Jézus nem azért jött, hogy megsemmisítse a törvényt, hanem hogy tökéletessé tegye. Isten Országában nem előírásoknak kell megfelelnünk, hanem élő kapcsolatban kell lennünk Jézussal, aki az életével példát ad és utat mutat: aki köztetek nagyobb akar lenni, legyen mindenki szolgája.

Az Egy mondat a zsarnokságról írója és felesége Kozmutza Flóra síremlékének felújítása alkalmából Korzenszky Richárd bencés szerzetes, emeritus perjel áldotta meg a sírt, lélekhez szóló szavakkal.

Életem titok, mélyén a Teremtő rejtezik, akinek és akiért minden él. Nem a halálé az utolsó szó. A hitért, hogy Jézus él, s hogy halála után is találkoztak vele, tanítványai készek voltak az életüket adni. Ami odaát van, emberi ésszel és képzelettel fel nem fogható.

A hagyomány szerint 1517. október 31-én függesztette ki Luther Márton a wittenbergi vártemplom ajtajára kilencvenöt tételét. A legtöbb protestáns egyház megünnepli ezt a napot.

A szeretet lényege a közösségvállalás. Jézus számára mindenki fontos, nem akarja, hogy bárki kitaszítottan éljen. Nem akarja az útszélen hagyni a vak koldust sem, életközösséget vállal mindenkivel. Tudunk-e kilépni önmagunk zárt köreiből, mi, akik magunk is szeretetre vágyunk?

Nem létezik külön isteni és emberi világrend. Az Isten országa közöttünk van, ebben a világban. Jézus azt akarja, hogy jelen legyünk benne mint só, amely ízt ad, mint kovász, amely átalakít. A világ azáltal lesz emberibb, hogy mindennapjainkban a mennyek országának rendje szerint élünk.

Királyi menyegzőről szóló példázatával Jézus az öntelteket, a magukat különbnek tartókat, a változni nem akarókat inti, akiknek fontosabb az üzletük, mint az üdvösségük. Ahol a kincsed, ott a szíved, figyelmeztet; bűnbánatra, megtérésre hív. Ajtaja mindenki előtt nyitva áll.

Szinte az egész magyar történelmen végigvonul a mélységből az ég felé kiáltó búskomorság: „Nyisd meg az egeket sok kiáltásunkra…” Pedig ha oltalmazónknak tekintjük Jézus anyját, az örömhírnek kellene eltöltenie bennünket: Velünk az Isten, aki az élet teljességét ajándékozta nekünk.