Hitélet

Béke világnapja – Békesség a jóakaratú embereknek
Korzenszky Richárd
Béke világnapja – Békesség a jóakaratú embereknek

Az Istené helyett a maga útját járó emberiség a folytonos testvérgyilkos háború zűrzavarába hull. Jézus azért vállalta ember sorsunkat, hogy kibékítse az eget a földdel, az embert az emberrel. A béke a szívekben kezdődik: aki befogadja Jézust, mindenkire testvérként tekint.

Júdás kötelén elalvó irgalom
Sajgó Szabolcs
Júdás kötelén elalvó irgalom

Fabiny Tamás evangélikus püspök habilitációs értekezése alapján készült Júdás, az elveszett tanítvány című új könyve iskolapéldája annak, hogyan lehet egy tudományos kutatás eredményét a minőség csorbulása nélkül a nagyközönség számára is érdekessé tenni.

Grecciói karácsony 1223-ban
Varga Kapisztrán
Grecciói karácsony 1223-ban

Karácsony és vízkereszt között Róma templomait ellepik a betlehemmakettek, amelyeket ott inkább presepio, jászol névvel illetnek. Némelyik igazi terepasztal, a másik művészi alkotás, a harmadik a gyermeki lélek valódi „barkácsremeke” fényekkel, vízeséssel, akár még kisvonattal is.

Felragyog a fényesség az éjszakában
Korzenszky Richárd
Felragyog a fényesség az éjszakában

Az ünnep összekapcsol múltat és jelent, megszólít, szembesít önmagaunkkal. Karácsonykor üzenetet kapunk, hogy a názáreti Jézusban megjelent számunkra Isten életet ajándékozó jósága, emberszeretete. Véget ér árvaságunk, immár Isten gyermekei vagyunk, ha befogadjuk a Világ Világosságát.

A főpásztor karácsonyi kívánsága
Szerdahelyi Csongor
A főpásztor karácsonyi kívánsága

Erdő Péter érsek húsz esztendeje Magyarország prímása és az anyaszentegyház bíborosa. Az utóbbi kétszáz évben csak Simor János állt akadályoztatás nélkül, tényleges vezetőként hosszabb ideig, 1867 és 1891 között az esztergomi főegyházmegye élén. A budai prímási palotában beszélgettünk a hetvenegy éves főpásztorral. 

Világosság a Világosságtól
Korzenszky Richárd
Világosság a Világosságtól

A sötétségben botorkálva az elveszett Paradicsomot keressük, de az emberiséget megváltoztatni igyekvő messianisztikus elgondolások rendre kudarcba fulladnak. A Betlehemben megszületett Jézus maga az igazi Világosság, eljövetelének megünneplésével beengedhetjük a fényt az életünkbe.

Munkások, szegények, sivatag
Görföl Tibor
Munkások, szegények, sivatag

A legmozgalmasabb időszakban, 1968-ban alapította Andrea Riccardi a Sant’Egidio Közösséget, amely az elmúlt bő félszáz év alatt igen kiterjedt tevékenységet folytatott, mindig három pillérre, a szegényekre, az imádságra és a békeszerzésre támaszkodva.

Megtisztuláshoz vezető út
Korzenszky Richárd
Megtisztuláshoz vezető út

Milliók válnak földönfutókká az emberi gonoszság miatt, s mert világunkból hiányzik a prófétai szó, a kritikus hang, a figyelmeztető jel, amely arra ösztönözne, hogy legyőzzük önelégültségünket, elforduljunk kényelmes életünktől, egyenessé tegyük az utat ember és ember között.

Az üdvösség új éve
Pákozdi István
Az üdvösség új éve

Advent első vasárnapjával indul az új egyházi év. Miként alakultak ki a nagy katolikus ünnepek? A teológus, liturgikus szakember sorra veszi, hogyan emlékezik meg az egyházi közösség a liturgikus év visszatérő ünnepei során Isten üdvösségszerző tetteiről.

Jelek a sötétben
Korzenszky Richárd
Jelek a sötétben

Karácsonyi cicomákban pompáznak az utak, karácsonyi énekektől hangosak a plázák, tülekedés mindenütt. Feledésbe merül, hogy Jézus születésére készülünk, aki bevilágít az ember éjszakájába. Advent lényege, hogy megtisztítjuk szívünket, csendet teremtünk önmagunkban és környezetünkben.

Királyi zászló
Korzenszky Richárd
Királyi zászló

Föltekintünk az Élet fáján függő Krisztusra, aki mindhalálig közösséget vállalt velünk. Az ő országához tartozni nem érvényesülést jelent, hanem az elesettek szolgálatát, vértanúságra kész hűséget. Mert hisszük, hogy holta megtörte a halált, s eljön dicsőségben, ítélni élőket és holtakat.

Angyali (üdvözlet is)
Bogárdi Szabó István
Angyali (üdvözlet is)

Az egyik elzárja az utat, mely átokba, rosszba és halálba vezet, a másik megmutatja, hol találunk áldást, üdvöt és életet. Hogy miként jelennek meg?

Élhetőbbé tenni a világot
Korzenszky Richárd
Élhetőbbé tenni a világot

Életünk ajándék, adottságainkat szolgálatra kaptuk, hogy használjunk velük. A képességeink eltérőek, nem vagyunk mindannyian mindenre alkalmasak, de mindannyian alkalmasak vagyunk valamire. Jézus nem másokhoz hasonlítgat, hanem önmagunkkal szembesít: hogyan éltél a lehetőségeiddel?

Készen a találkozásra
Korzenszky Richárd
Készen a találkozásra

Jézus kiemel az itt és a most szorításából, s a jövőre irányítja a tekintetünket. Nem tudjátok sem a napot, sem az órát, a találkozásra azonban készen kell állni. Vannak, akik félvállról veszik az életet, mások mindennapi hűségéből épül fel a jövő.

Bringaiskola
Polgár Marcell
Bringaiskola

Mit ér a hit bizalom nélkül? – válaszolta Regele Krisztina arra a kérdésemre, hogy nem fél-e egyedül egy ilyen hosszú úton. Lyonból indult kerékpárral, hogy pénzt gyűjtsön egy afrikai iskolára. Krisztit szó szerint a világ végén, az óceán partján Finisterrében értem utol kérdéseimmel.

A szolgálat értelme
Korzenszky Richárd
A szolgálat értelme

Jézus nem azért jött, hogy megsemmisítse a törvényt, hanem hogy tökéletessé tegye. Isten Országában nem előírásoknak kell megfelelnünk, hanem élő kapcsolatban kell lennünk Jézussal, aki az életével példát ad és utat mutat: aki köztetek nagyobb akar lenni, legyen mindenki szolgája.

Illyés Gyula síremlékének megáldásán
Korzenszky Richárd
Illyés Gyula síremlékének megáldásán

Az Egy mondat a zsarnokságról írója és felesége Kozmutza Flóra síremlékének felújítása alkalmából Korzenszky Richárd bencés szerzetes, emeritus perjel áldotta meg a sírt, lélekhez szóló szavakkal.

Innen – és túl minden tarkaságon
Korzenszky Richárd
Innen – és túl minden tarkaságon

Életem titok, mélyén a Teremtő rejtezik, akinek és akiért minden él. Nem a halálé az utolsó szó. A hitért, hogy Jézus él, s hogy halála után is találkoztak vele, tanítványai készek voltak az életüket adni. Ami odaát van, emberi ésszel és képzelettel fel nem fogható.

A reformáció reformálódása
Fekete Ágnes
A reformáció reformálódása

A hagyomány szerint 1517. október 31-én függesztette ki Luther Márton a wittenbergi vártemplom ajtajára kilencvenöt tételét. A legtöbb protestáns egyház megünnepli ezt a napot.

Lennék valakié
Korzenszky Richárd
Lennék valakié

A szeretet lényege a közösségvállalás. Jézus számára mindenki fontos, nem akarja, hogy bárki kitaszítottan éljen. Nem akarja az útszélen hagyni a vak koldust sem, életközösséget vállal mindenkivel. Tudunk-e kilépni önmagunk zárt köreiből, mi, akik magunk is szeretetre vágyunk?

Ami a császáré, s ami az Istené
Korzenszky Richárd
Ami a császáré, s ami az Istené

Nem létezik külön isteni és emberi világrend. Az Isten országa közöttünk van, ebben a világban. Jézus azt akarja, hogy jelen legyünk benne mint só, amely ízt ad, mint kovász, amely átalakít. A világ azáltal lesz emberibb, hogy mindennapjainkban a mennyek országának rendje szerint élünk.

Beteljesedett az idő
Korzenszky Richárd
Beteljesedett az idő

Királyi menyegzőről szóló példázatával Jézus az öntelteket, a magukat különbnek tartókat, a változni nem akarókat inti, akiknek fontosabb az üzletük, mint az üdvösségük. Ahol a kincsed, ott a szíved, figyelmeztet; bűnbánatra, megtérésre hív. Ajtaja mindenki előtt nyitva áll.

Ne feledkezzél el szegény magyarokról
Korzenszky Richárd
Ne feledkezzél el szegény magyarokról

Szinte az egész magyar történelmen végigvonul a mélységből az ég felé kiáltó búskomorság: „Nyisd meg az egeket sok kiáltásunkra…” Pedig ha oltalmazónknak tekintjük Jézus anyját, az örömhírnek kellene eltöltenie bennünket: Velünk az Isten, aki az élet teljességét ajándékozta nekünk.