Dávid Gábor egykedvűen emelte lábát az újabb lépcsőfokra. Mióta elromlott a lift, az elméleti matematikus többször összefutott Kovácsnéval, aki szintén a harmadikon lakott, mint ő, csak a folyosó végén.

– A régészek például találtak olyan térképeket, meg ilyen kőbe vésett rajzokat, amelyeken jól látszik, hogy azok az idegenek szkafanderben voltak. Egyszerű ez. A kristályok talán véletlenül gyógyítanak? Tudati energiájuk van! Minden az energiából van, maga is valami tudós, nem, hát magának nem kell külön magyarázni…

A férfi bólintott, és azon gondolkodott, hogy ha beállt volna a sorba a hentesnél, akkor most nemcsak hurkát süthetne vacsorára, de az öregasszonyt sem kéne hallgatnia.

– Látja ezt a zöld csíkot itt, a csuklómon?

Kovács néni megállt, ezzel megállásra kényszerítette Dávid Gábort is. A nő a lépcsőre tette a szatyrát. Üvegek koccantak. Valószínűleg sörösüvegek vannak benne, állapította meg a matematikus, vagy sütőrum.

– Nézze, ez a vonal itt, a csuklómon, na, várjon csak, feltűröm itt a kabátomat, hogy jobban lássa, ez a zöld vonal egyenesen a szívcsakrámhoz vezet. A másik karomon is van, meg persze a lábamon is, de azt most nem mutatom meg. A lényeget így is megérti, mert maga egy okos ember. Figyeljen! Ez a zöld vonal, főleg ha aventurint helyezek rá reggelente, amikor a Vénusz ereje megsokszorozódik, megelőzi az érelmeszesedést és a szívinfarktust. Hát gondolta volna, hogy hatvanhárom éves vagyok?

Dávid Gábor a fejét csóválta. Egy szót sem szólt. Magában megállapította, hogy az asszony legalább nyolcvannak néz ki.

– Senki sem gondolja! Hát tudja, miért? Ezek tartanak engem fiatalon, ezek a vonalak! Mert a zöld kövek erejét egyenesen a szívembe vezetik. Fontos a szín, persze hogy fontos! Sima filccel rajzoltam ezeket ide, de ez nem számít. Vettem különben zöld hajfestéket is. Nem érdekel, mit mond a lányom, most már befestem a hajamat is zöldre. Hát pont a koponya körüli erővonalaknak van a legnagyobb szükségük a rezgések tisztítására! Nem igaz?

Még csak a másodiknál járunk…, gondolta Dávid Gábor, és újra nekivágott a lépcsősornak, mi jöhet még? Auralátás? Mesterszimbólum-aktivizálás rezgésszintnöveléssel? Mert legutóbb valami ilyesmiről mesélt neki az öregasszony, bármi legyen is az.

– Ez nem varázslat, tudomány! Én magam vagyok rá a bizonyíték! Sok ember nem is sejti, hogy…, hogy micsoda univerzális erő rejlik ezekben a színekben. Magának különben, már meg ne haragudjon, hogy így kéretlenül diagnosztizálom, de hát a született gyógyítóknak, mint amilyen én is vagyok, kötelességük, hogy ha látásban tudomást szereznek valamiről, közöljék az alannyal, szóval magának szerintem szürke kristályra lenne szüksége. Az éteri és szakrális központjának a szürke adta stabilitás kell! Nem akarom magát feltartani, mert látom, hogy siet, de tudnia kell, hogy a lézerkristályok szellemtudományi szempontból kiemelkedő szerepet töltenek be az ásványok között. Remélem, nem hord magán valami kristályt csak úgy, találomra! A laikusok gyakran nagy kárt okoznak maguknak azzal, hogy nem megfelelően csakratisztított kristállyal égetik a saját aurájukat. Én már háromszor is voltam a Szivárványcsillag Akadémián, de azt hiszem, még egyszer elmegyek. Magának sejtése sincs, mennyire fontos, hogy az ember képezze magát! Vagy az is lehet, hogy be is iratkozom, akkor annyiszor mehetek, ahányszor akarok. Végtelenszer…

Most a matematikus torpant meg. A pókhálós lépcsőfordulóban anyósnyelvek pókhálósodtak. Egy félkerekű biciklivázon művirág kókadozott. A falon felirat: Joli megnyallak. Dávid Gábor elmélázott. Kovácsné úgy érezte, végre értő hallgatósága akadt, és ott folytatta, ahol abbahagyta. Mondta, csak mondta. Pedig a férfi akkor már egyáltalán nem figyelt rá. Agyában összekeveredtek a véletlenszerűen elhangzott szavak: háromszor, sejtés, még egyszer, végtelen…

De hiszen ez a Collatz-sejtés!

Hány tudóst tett már félőrültté, hogy nem találták meg a megoldását! Gráfok és grafikonok jutottak eszébe, amelyekkel némelyek ugyan közelebb jutottak ennek a rafinált matematikai problémának a megfejtéséhez, de a végére mégsem jutottak. Csakhogy Kovácsné kusza gondolatgubancába belekeveredett a szivárvány szó is, és a férfinak bevillant mindaz, amit még a fizikaszemináriumon tanult. Hogy a szivárvány érzékelési szögét matematikailag is meghatározhatjuk… A szivárvány ott jelenik meg, ahol φ maximális… A két dolog, a Collatz-sejtés és a szivárvány optikai tulajdonságai táncot jártak elméjében.

***

Két hét múlva megmutatta a főnökének a publikációtervezetet, amelyben felvázolta ennek az 1937-ben megfogalmazott rejtélynek a megoldását. A professzor, miután meghallgatta a zseniális ötlet háttértörténetét a feszengős lépcsőházi beszélgetésről, csak ennyit kérdezett:
– Na, és hogy fogja elnevezni? Collatz–Kovácsné-sejtés?

 

Nyitókép: Rónai Balázs Zoltán (Copilot)