Az Írók Alapítványa és azon belül a Széphalom Könyvműhely immár három évtizede teljesíti korántsem hétköznapi, hatalmas vállalását. Mezey Katalinnal, a kiadó vezetőjével beszélgettünk veszni nem hagyott értékekről, a magyar szépirodalom és könyvkiadás jelenéről és jövőjéről.

Az ókorban a perzsák készítették a legfinomabb balzsamokat, a gyógyhatású keneteket, illatos olajokat. Itt, a hegyen fiatalabb koromban sokszor elgondolkodtam, micsoda szentségtörés és a létezés ámbróziás illatait tagadó pazarlás szépséges fiatal lányok habtestére különböző illatos olajokat kenni.

Legtömörebben talán ezekkel a szavakkal lehet jellemezni az Írók Alapítványának és azon belül a Széphalom Könyvműhelynek immár három évtizedes munkáját. Mezey Katalinnal, a kiadó vezetőjével beszélgettünk veszni nem hagyott értékekről, a magyar szépirodalom és könyvkiadás jelenéről és jövőjéről.

Ezek a versek Krisztus urunk mennybemenetelében és utána mutatják meg a személyes hollét egybecsengését a közvetlen transzcendenssel: elemelkedés, miközben a kapaszkodó köznapok nem vesztik súlyukat.

Emlékszem, azon a télen nem esett hó. Száraz december volt, a tévében is bemondták, hogy nem lesz fehér karácsonyunk.
Az utolsó tanítási nap hatodik órájában szorzásokkal szenvedtünk, és már csak tizenöt perc volt hátra a téli szünetig, amikor Mócsing elordította magát a hátsó padban, hogy esik a hó, fosik a ló…

A francia kultúrában az idők során gyakran kapcsolódott össze irodalom és filozófia. A francia értelmiség mindenkor érdeklődött a közélet iránt, olykor alakította is azt. Elegendő, ha csak Voltaire nevét idézzük fel, aki könyveiben, leveleiben ostorozta kora társadalmi viszonyait, s még börtönt is elszenvedett nézetei miatt.

A Piaci viszonyok fiatal főhőse ki szeretne törni abból a világból, amelyet a szerző, Kötter Tamás szavai szerint a globális értelmező hatalom erőltet rá. A József Attila-díjas író új kötetének is a posztmodern ember válsága a témája.

Klári hívott, hogy még egy utolsó borotválást akar a Géza. – Nem lesz több – suttogta. Egy órával később beléptem a barokk múzeumra emlékeztető lakásba, és az égig érő dolgozószobát uraló rusztikus heverőn fekvő alakra néztem. 

Soha életemben nem akartam bokszolni. Az iskolában a kézilabda meg a magasugrás ment jól, a tornatanár, a kövér Lovik – Döbröginek hívtuk – rendszerint beválogatott, egy-egy jól sikerült passz vagy pláne gól után reszelős, el-elakadó hangján enyhén dadogva beordítortta, „h-h-ha tu-tudatosan csi-csináltad, akkor na-na-nagyon sz-sz-szép volt!”.

A nándorfehérvári bajnok még a könyvhetet is letarolta, s bár az esemény elég csekély érdeklődéssel indult, csak megjött a „magányos tömeg”. De ki nyújtogatta a kezét szó szerint a sorok között?

Marginális élethelyzetek, sorsok, a hétköznapok nyugtalanító gondjai elevenednek meg szonettekbe formált rövid történet-töredékek révén Farkas Gábor legutóbbi, A tenger végén a szél visszafordul c. verseskötetében. A keletkezésről, ihletről és az alkotói szándékról kérdeztük az MMA-ösztöndíjas költőt.

Az írók pogácsát esznek. A pogácsát akkor eszik meg, amikor rajzanak. A természettudósok azt a jelenséget, amikor az írók színes tollaik termékét, a vonzó, tarka fedelű, még illatos kötetet kibocsátják, „könyvbemutatónak” nevezik.

– Nagymama! Te szoktad nézni a háborút?
– A háborút? Melyiket, kisfiam?
– Ezt a mostanit, amit folyton látni a tévében.

Nincs abban semmi rendkívüli, hogy Marcel Proust számára a teába mártott Madeleine teasütemény íze felnőtt korában az egész gyerekkort megidézte. Az ízek, színek és szagok mindenkor képesek erre, ha az embernek sikerül megőriznie az érzékenységét irántuk.

Életének százkettedik évében, június 4-én visszaadta lelkét a teremtőnek egy tüneményes teremtés. Hegymeginé Vilma asszonyt nem sokkal századik születésnapja előtt ismertem meg.

Az elmúlt hónapokban Domonkos, Tolnai egymást követve távoztak. Eddig időtlennek éreztem a barátságunkat. Mintha most sem lépett volna még be az emlékek világába. De lassan időkeretek rajzolódnak.

Futni mentem, kiabált vissza Berni az ajtóból. Balázs kócos hajjal, pizsamában állt a konyhapultnál. Szórakozottan intett a nőnek, miközben a kávéját kavargatta. Amióta Berni elkezdte az Atkins-diétát, minden hétvége így kezdődött:

Petőfit fordító bolgár költő szobrával bővült a kiskőrösi műfordítói park.

Három hely dolgában hamar dűlőre jutottak. Veszprém ugye a fejedelemasszony rezidenciája. Most még Sarolt lakja, de ha Isten is úgy akarja, nemsokára Gizella. Ezt merészelte megtámadni ez a gonoszsággal teljes ördög, itt győzték le, itt vették a fejét és négyelték fel.

A férfi, ha embernek születik és nem madárnak, nehéz lesz az élete. Még egy tisztességes és dolgos délvidéki/bácskai családban is.

A közelmúltban a Magyar Napló Kiadó Rádiusz Könyveinek sorozatában fontos válogatás jelent meg a József Attila-díjjal és Balassi Bálint-emlékkarddal is kitüntetett muravidéki magyar költő, Bence Lajos verseiből. Az alkotóval új, Itthon vagyok, hazatértem című kötetéről beszélgettünk.

„Pusztán fantáziával lehet írni szép meséket; fantázia nélkül lehet írni remek korrajzokat; de a regényírásnál egyesülni kell mind a kettőnek. A regényírónak érezni is kell, tudni is kell, ébren is kell látni, álmodni is kell tudni. Ez az én elméletem.”