Nyugalom, nem felsorolás lesz, nem a materiális/fizikai összetevőket kívánjuk beárazni, hiszen az már megtörtént. Igen ám, de a lelki, eszmei érték mégis mennyi? Közismert és kevésbé ismert emberek véleménye következik, akikben csak egy a biztosan közös: mindnyájan az írótábor résztvevői.
L. Simon László József Attila-díjas író, a Tokaji Írótábor Egyesület elnöke az összejövetel jelentőségéről szólva a megnyitón kijelentette: az íróknak „számos kulturális-közéleti kérdést kell megtárgyalni”. Egy korábbi könyvében pedig leszögezte: „Van tehát dolguk a magyar íróknak, a jövőben még határozottabban kell vállalniuk az írótábor örökül kapott küldetését: magas színvonalon szólni közös ügyeinkről: a haza és a nemzet sorsáról, geopolitikai érdekeinkről, a V4-ek országaival való együttműködésről, a családok, a fiatalok, az olvasáskultúra jövőjéről.”

A nyitóünnepség után Posta Györgynél, Tokaj város polgármesterénél érdeklődtem: mennyit ér városának ez az írótábor. A polgármester úr válaszában a hagyomány folytatásának kötelezettségét említette, mely szerint, ha már

1972-ben ebben a városban vette kezdetét az írók seregszemléje,

akkor itt is kell folytatni, hiszen Tokaj és az írótábor neve immár összeforrott.

Papp-Für János, a Tokaji Írótábor Egyesület ügyvezető titkára „természetesen” a szervezésről beszélt, ahogyan arról is, hogy a nagy feladatot, legyen minden évben nyáron írótábor, meg kell, lehetőség szerint minden részvevő megelégedésére oldani. Úgy is, ha közben egy szomszédos országban háború dúl és ezzel összhangban hazánkban meg az EU-ban gazdasági nehézségek mutatkoznak.

Arról, hogy az irodalomnak minden akadály ellenére továbbra is léteznie kell, és a jelenből a távlatok felé kell nézni, Richly Gábor, a Magyar Művészeti Akadémia főtitkára szólt, hiszen szervezetüket azért hozták létre, hogy „a legkülönbözőbb művészeti ágakban kortárs művészeti értékek megszületését, illetve az egész kortárs művészeti élet képviseletét el tudja látni, és természetesen az ilyen, nagy hagyományú művészeti alkalmak, mint az idén 52. alkalommal megrendezett Tokaji Írótábor pontosan erre alkalmasak, hogy összegyűljenek évente az írók, hála istennek, hogy minden politikai tábortól és mindenféle ideológiai megkötöttségtől nem azt mondom, hogy mentesen, de függetlenül összejöjjenek, (…) közös problémákat, közös kérdéseket megvitassanak, őszintén eszmét cseréljenek.” Amellett, hogy a szervezetük pályázatokkal és életműdíjakkal segíti a hazai alkotók munkáját, oda is figyel a különféle szellemi alkotó közösségekre, amelyek közül a legnívósabb a Tokaji Írótábor.

Arra a kérdésre, hogy a magyar közvélemény és politika odafigyel-e a Tokaji Írótáborra, vagy pedig egyfajta belterjes írói belügynek tekintik, Homa János egyetemi tanár, korábbi országgyűlési képviselő, jelenleg az AGRIA című irodalmi folyóirat főszerkesztője, a következőképp válaszolt: „Úgy gondolom, a magyar közvélemény nem figyel olyan mértékben az írótáborra, mint a kezdetekkor, 1972-ben. Akkor a Hazafias Népfront volt a szervezője, s időnként olyan mélységeket is elért a vita, amelyek kikezdtek politikai elképzeléseket. Bár akkor is léteztek népi és urbánus szekértáborok, de talán nem volt ilyen éles az elkülönülés és az előítéletesség, mint napjainkban. Az erősödő előítéletesség magával hozta a növekvő széthúzást és az írók szerepének, befolyásának csökkenését.

Ma az irodalom már nem folyik bele olyan erőteljesen a politikába,

mint régen. Talán ez így van rendjén. Ugyanakkor a politika odafigyel az írótáborra, ezt jelzi az is, hogy a megnyitón részt vett és megszólalt Nyitrai Zsolt miniszterelnöki biztos. Jómagam örültem annak, hogy úgynevezett kényesebb témáról is szó esett. Itt említenék meg két kerekasztal-beszélgetést. Az egyik Csurka Istvánnal, a másik az irodalmi Nobel-díjas Kertész Imrével foglalkozott. Ezek haszna lehet, hogy mindkét írót alkotásaikból kiindulva is igyekeztek mérlegre tenni a vita résztvevői. Ez hosszú távon magával hozhatja, hogy a szélesebb közvélemény is méltó módon ismeri meg őket.”

Írók, költők az egyik fő helyszínen, a Rákóczi Pince udvarán

Fotó: A szerző archívumából

 

Ködöböcz Gábor József Attila-díjas irodalomtörténész, egyetemi oktató az ifjúságról szólva, tréfásan ugyan, mégis borúlátó képet festett: „Ami a hallgatóimat illeti, legjobb tudomásom szerint kevéssé érdeklődnek a Tokaji Írótábor iránt. Nagyjából annyit tudnak róla, amit jómagam elmesélek nekik. Az ’ivótábor’ fölemlítésekor viszont mindig kitágul a pupillájuk.”

Arra, hogy szerencsére ez mégsem általános, példa négy fiatal lány. Azt gondoltam, hogy „Debüt-díjasok”, vagyis azok, aki első megjelent kötetük után díjat kapnak és írószövetségi tagságot. (Ezt a díjat egyébként sem most, sem tavaly nem osztották ki.) A lányok irodalomfogyasztóként voltak jelen, olyanokként, akik valamilyen módon, ebben az esetben egy írótábort felkeresve ott kívánnak lenni a művek elindulásának első lépcsőjénél, maguknál a szerzőknél.

Az önmagát „kétkötetes költőként” bemutató Sipos Anna a Tokaji Írótábor szellemiségére hívta fel a figyelmet, hiszen, amint innen hazatér, ez a szellemiség segíti és sarkallja az írásra.

Oláh András Illyés Gyula-, Ady Endre-, és Ratkó József-díjas költő, a Partium folyóirat főszerkesztője nosztalgiázott, hiszen még a kilencvenes évek elején kezdett el ide járni, ahol megtapasztalta és azóta is tapasztalja azt, hogy „jó megismerni egymást, nemcsak az írásokon keresztül, hanem személyesen is” mint embert, sőt alkotó és gondolkodó embert. Az utóbbi időben pedig beszélgetések zajlanak, amitől láthatóan telt házassá lett a Tokaji Írótábor és különféle programjai.

Nem csupán tudósítóként van már hosszú ideje jelen Tölgyesi Tibor közéleti újságíró, hanem mint az események alakítója is, mert reményei szerint az író-alkotókkal történő eszmecserék, beszélgetések révén az ő gondolatai szintén beplántálódnak a magyar irodalomba. „Elvégre a kortárs szerzők nagy része azért jelenik meg itt, hogy ne csak formális, hanem informális beszélgetésekkel fedezzék fel egymást és kapcsolatot építsenek.”

Hogy a Tokaji Írótábor benne van a magyar köztudatban, mutatja, hogy engem is, akár boltban, akár borozóban többen megkérdeztek, milyen programok lesznek, mert

ami érdekli őket, arra szívesen elmennek.

Végezetül Novák Valentin író, szociográfus tizenhét éves Fanni lánya így összegezte véleményét az írótáborról: „Jó volt itt lenni, ide mindig el kell jönni!”

Szerintem ez a legfőbb értékmeghatározás: ha mi is úgy érezzük, jó, hogy van, és ezt azzal értékeljük (árazzuk be), hogy részt veszünk benne, vagy ha ez nem lehetséges, akkor odafigyelünk rá. Vágyva arra, hogy legközelebb mi is részesei lehessünk a Tokaji Írótábor szavakban teljes egészében aligha visszaadható élményének.