Nyitott. Így mondják. Mint a kapuk, amiken döngetni értelmetlen, vagy mint az olyan emberek, akiket sértő lenne túl szabadosnak bélyegezni. És aznap tényleg jöhetett bárki. 

Irodalmi életünk rangos szereplője az elmúlt évben lett a székesfehérvári székhelyű Vörösmarty Társaság elnöke. Sebők Melinda irodalomtörténésszel beszélgettem.

Mire ez a kézirat elkészült, jött a hír, hogy S. József kárpátaljai magyar férfi az ukrán katonai toborzók áldozata lett. Vasdorongokkal verték meg, nem sokra rá belehalt a sérüléseibe.

A halálos beteg Jókai akkor búcsúzott el végleg a világtól, amikor mindenkit meghökkentve, aki csak egy kicsit is ismerte, kijelentette: „Az idén nem megyek a Svábhegyre, nappal nagyon forró, éjjel nagyon hűvös…”

A Magyar Írószövetség és a balatonfüredi Quasimodo Költőverseny Közalapítvány fiatalok számára ír ki újabb Jókai pályázatot, a nagy író bicentenáriuma alkalmából.

Az én ómamám, született Liptai Veronika, anyai nagyapám anyja, egy forró nyári napon végleg megunta az életet, és nyolcvannégy évesen öngyilkos lett. Ezzel hosszú időre megzavarta családom lelki békéjét: szomorkodtunk, mérgelődtünk és szégyenkeztünk miatta, mert mindenki azt hitte, hogy nem bántunk jól vele.

Az Írók Alapítványa és azon belül a Széphalom Könyvműhely immár három évtizede teljesíti korántsem hétköznapi, hatalmas vállalását. Mezey Katalinnal, a kiadó vezetőjével beszélgettünk veszni nem hagyott értékekről, a magyar szépirodalom és könyvkiadás jelenéről és jövőjéről.

Az ókorban a perzsák készítették a legfinomabb balzsamokat, a gyógyhatású keneteket, illatos olajokat. Itt, a hegyen fiatalabb koromban sokszor elgondolkodtam, micsoda szentségtörés és a létezés ámbróziás illatait tagadó pazarlás szépséges fiatal lányok habtestére különböző illatos olajokat kenni.

Legtömörebben talán ezekkel a szavakkal lehet jellemezni az Írók Alapítványának és azon belül a Széphalom Könyvműhelynek immár három évtizedes munkáját. Mezey Katalinnal, a kiadó vezetőjével beszélgettünk veszni nem hagyott értékekről, a magyar szépirodalom és könyvkiadás jelenéről és jövőjéről.

Ezek a versek Krisztus urunk mennybemenetelében és utána mutatják meg a személyes hollét egybecsengését a közvetlen transzcendenssel: elemelkedés, miközben a kapaszkodó köznapok nem vesztik súlyukat.

Emlékszem, azon a télen nem esett hó. Száraz december volt, a tévében is bemondták, hogy nem lesz fehér karácsonyunk.
Az utolsó tanítási nap hatodik órájában szorzásokkal szenvedtünk, és már csak tizenöt perc volt hátra a téli szünetig, amikor Mócsing elordította magát a hátsó padban, hogy esik a hó, fosik a ló…

A francia kultúrában az idők során gyakran kapcsolódott össze irodalom és filozófia. A francia értelmiség mindenkor érdeklődött a közélet iránt, olykor alakította is azt. Elegendő, ha csak Voltaire nevét idézzük fel, aki könyveiben, leveleiben ostorozta kora társadalmi viszonyait, s még börtönt is elszenvedett nézetei miatt.

A Piaci viszonyok fiatal főhőse ki szeretne törni abból a világból, amelyet a szerző, Kötter Tamás szavai szerint a globális értelmező hatalom erőltet rá. A József Attila-díjas író új kötetének is a posztmodern ember válsága a témája.

Klári hívott, hogy még egy utolsó borotválást akar a Géza. – Nem lesz több – suttogta. Egy órával később beléptem a barokk múzeumra emlékeztető lakásba, és az égig érő dolgozószobát uraló rusztikus heverőn fekvő alakra néztem. 

Soha életemben nem akartam bokszolni. Az iskolában a kézilabda meg a magasugrás ment jól, a tornatanár, a kövér Lovik – Döbröginek hívtuk – rendszerint beválogatott, egy-egy jól sikerült passz vagy pláne gól után reszelős, el-elakadó hangján enyhén dadogva beordítortta, „h-h-ha tu-tudatosan csi-csináltad, akkor na-na-nagyon sz-sz-szép volt!”.

A nándorfehérvári bajnok még a könyvhetet is letarolta, s bár az esemény elég csekély érdeklődéssel indult, csak megjött a „magányos tömeg”. De ki nyújtogatta a kezét szó szerint a sorok között?

Marginális élethelyzetek, sorsok, a hétköznapok nyugtalanító gondjai elevenednek meg szonettekbe formált rövid történet-töredékek révén Farkas Gábor legutóbbi, A tenger végén a szél visszafordul c. verseskötetében. A keletkezésről, ihletről és az alkotói szándékról kérdeztük az MMA-ösztöndíjas költőt.

Az írók pogácsát esznek. A pogácsát akkor eszik meg, amikor rajzanak. A természettudósok azt a jelenséget, amikor az írók színes tollaik termékét, a vonzó, tarka fedelű, még illatos kötetet kibocsátják, „könyvbemutatónak” nevezik.

– Nagymama! Te szoktad nézni a háborút?
– A háborút? Melyiket, kisfiam?
– Ezt a mostanit, amit folyton látni a tévében.

Nincs abban semmi rendkívüli, hogy Marcel Proust számára a teába mártott Madeleine teasütemény íze felnőtt korában az egész gyerekkort megidézte. Az ízek, színek és szagok mindenkor képesek erre, ha az embernek sikerül megőriznie az érzékenységét irántuk.