Az elmúlt hónapokban Domonkos, Tolnai egymást követve távoztak. Eddig időtlennek éreztem a barátságunkat. Mintha most sem lépett volna még be az emlékek világába. De lassan időkeretek rajzolódnak.

Futni mentem, kiabált vissza Berni az ajtóból. Balázs kócos hajjal, pizsamában állt a konyhapultnál. Szórakozottan intett a nőnek, miközben a kávéját kavargatta. Amióta Berni elkezdte az Atkins-diétát, minden hétvége így kezdődött:

Petőfit fordító bolgár költő szobrával bővült a kiskőrösi műfordítói park.

Három hely dolgában hamar dűlőre jutottak. Veszprém ugye a fejedelemasszony rezidenciája. Most még Sarolt lakja, de ha Isten is úgy akarja, nemsokára Gizella. Ezt merészelte megtámadni ez a gonoszsággal teljes ördög, itt győzték le, itt vették a fejét és négyelték fel.

A férfi, ha embernek születik és nem madárnak, nehéz lesz az élete. Még egy tisztességes és dolgos délvidéki/bácskai családban is.

A közelmúltban a Magyar Napló Kiadó Rádiusz Könyveinek sorozatában fontos válogatás jelent meg a József Attila-díjjal és Balassi Bálint-emlékkarddal is kitüntetett muravidéki magyar költő, Bence Lajos verseiből. Az alkotóval új, Itthon vagyok, hazatértem című kötetéről beszélgettünk.

„Pusztán fantáziával lehet írni szép meséket; fantázia nélkül lehet írni remek korrajzokat; de a regényírásnál egyesülni kell mind a kettőnek. A regényírónak érezni is kell, tudni is kell, ébren is kell látni, álmodni is kell tudni. Ez az én elméletem.”

A minapjában szőlőhegyi pincémben találtam egy nagyon régi mirabellaszilva-kompótot. Valahogy bekerült a palackok mögé, és ott bujkált mostanáig. Ahogy elővadászom, közben hallom a rádióban, hogy egy sunyi politikus már megint apokalipszissel kelti a félelmet.

Valamelyik reggel nem jutott eszembe egyetlen épkézláb gondolat sem, szóval csak úgy néztem ki a fejemből, na. Gondoltam, benyomok valami zenét a youtube-ról, és a legutóbb hallgatott Paganini hegedűversenyre kattintottam. Azonnal bejött valami sz.r lábbetét reklám.

Az öreg Tulipán régi tartozéka volt a bodegának, nyitástól zárásig fehérülő ujjbeggyel szorongatta a fröccsös poharát.

A magyar irodalom rangos elismeréseit adták át május 14-én este a Petőfi Irodalmi Múzeumban megrendezett ünnepélyes díjátadó gálán. A Méhes György – Nagy Elek Alapítvány összesen több mint 3,5 millió forint értékű díjat ítélt oda három kategóriában.

Áldás, békesség – teszi elém a kért könyveket a kisasszony. Kecskeméten, az Újkollégium Cifrapalota felőli szárnyában vagyunk, a Református Egyházközség Könyvtárában, s a négy könyv valójában egyetlen mű, Johann Kaspar Lavater Physiognomiája.

A szerző az Izmos nyelvű költők csoport tagja. Verseire egy különös, tapasztalatoktól tépázott naiv szemlélet jellemző, egyszerű motívumokból induló, az asszociációk mentén terebélyesedő, expresszív feltárulkozás.

Az alkotó az Izmos nyelvű költők csoport tagja. Versében tényszerű megállapításokból épül a dráma: a halál felé tartás, a tehetetlenség különböző árnyalatainak drámája. Markáns versbeszédében átértékelődik az egyszerű leírás, mintegy magasabb szintre lép.

Az Izmos nyelvű költők csoportból Tibély Orsolya neoavantgárd alapokon nyugvó (pontosabban korántsem nyugvó, nagyon is egzaltált alkotói világmegélésről tanúskodó) verseit olvashatják.

A szerző az Izmos nyelvű költők csoport tagja. Itt közölt verseiben első sorba kerül a látvány, az érzékelés és – a felfogás esetlegessége és különbözősége, ami a költeményeket feszültté, mintegy kényelmetlen tényekké teszi.

Kisebb sereg gyűlt egybe Budán, a Böszörményi úton május 5-én, hogy táblát avatva megemlékezzék az elmúlt hat évtized egyik kiemelkedő műfordítójáról és szerkesztőjéről, több száz fordítás gondozójáról, Borbás Máriáról.

Négy kortárs költő, négy verseskötet, egy gitár, millió gondolat, korlátok nélkül. Kötetlen, interaktív zenés irodalmi esteket tartanak, ahol nyugodtan meg lehet kérdezni, hogy „mire gondolt a költő”. 

Ezúttal Pápán jártam a kétszáz éve született Jókai nyomában. Az író életének fontos állomása ez, az 1841/42-es tanévben a református iskola diákjaként legendás pedagógus szárnyai alá került, akiről Jókai iskolatársa, Petőfi is csak méltató szavakat ír…

A költőnő jól ismeri a világunkat, színét és fonákját éles szemmel figyeli meg: három verse egy valódi emlék, igaz pillanat lenyomata és egy hazug háborús bűn között – jókívánság, a cinizmus árnyékától is mentesen, és legalább annyira a ma oly jellemző, rezisztens közönytől.