Mert a mindenkori asszonyok abba ugyan mindig beleszóltak, hogyan és milyen körülmények között éljen, de azt, hogy a svábhegyi villa körül, imádott kertjében mi történjék, azt sok-sok törődéssel, mondhatni hivatásszeretettel s határozott intézkedésekkel ő maga élvezte, uralta.
De lám, most mégis elköszön ettől is.
Egy mintagazda
1853-ban vesz meg egy puszta földdarabot, egy fölhagyott kőbánya területét a Költő utca alsó kanyarulatában. Itt születik meg kemény munkával kialakított kertje, amelyet az évek, évtizedek során tovább gyarapít, míg el nem éri egy kis-középméretű gazdaság kapacitását: szőlővel, borászattal, gyümölcsössel, veteményessel, „fajtakísérleti” teleppel, tehenészettel, baromfiudvarral, disznóólakkal, de hársfákkal, fenyőkkel, virágágyásokkal, kertdíszekkel, lugasokkal.
Sokféle adat forog a publikációkban arra nézve, mekkora is volt a paradicsomkert. A számok között rendet rakva a végeredmény:
háromezer négyszögöl körüli a terület,
közel két és fél katasztrális hold. „…magam is megfogtam a csákány nyelét, és segítettem lonkát vágni, galagonyát irtani a napszámosoknak – és amellett írtam a Kárpáti Zoltán regényemet. Kaptam is egyszer Török Jánostól, akinek a Pesti Naplójában jelent meg a regényem tárcánkint, egy hatalmas dorgatóriumot: Hallja az úr! Vagy regényt írjunk, vagy paszulyt öntözzünk!”
Mert bizony a kemény kertészkedés közben tüske fészkelte magát a szerző úr körme alá, aki emiatt kihagyott egy napot, hogy aztán belássa: kénytelen az írói munkát bal kézzel folytatni…
Jókaiék kora tavasztól késő őszig a Svábhegyen időznek,
az író innen jár be dolgozni is mindenkori munkahelyére, vagy tárgyalni ügyeiről, találkozni a maga irodalmi társaságával – bár a legtöbbször inkább ők keresik fel: itt. A Költő utcai Jókai-kert nyilvános társasági klub volt, a házigazda őszinte örömére.
Attól fogva, hogy berendezte gyümölcsösét, szőlősét, (első) nagy kertjét, minden áldozatot vállaló, fölkészült szakemberként lett gyarapító gazdája ennek a svábhegyi világnak. Lássuk először a veteményest, a zöldségágyásokat, amelyek valójában Róza felügyelete alá tartoztak, de Jókai kísérletezésének is terepet kínáltak.
Sztár: a kastélyos
Paradicsom (többfajta), káposzta (szintén többféle), uborka, zöldbab, zeller, répa, petrezselyem, kapor; bab nagyobb területen. A tőkesorok között, a gyümölcsfák mellé elfér sok tucat tő málna, eper, szeder („török szeder” – írja Jókai), tök. Megterem a berkenye, a naspolya, a füge, a sárga- és a görögdinnye. Nagyra hizlalta őket a gazda, és mindnek nevet adott: vicclapja figuráinak neveit. Jókai Költő utcai kertjében a gyapotcserjével is megpróbálkozott… Bizonyosan sokkal több haszna volt a gyümölcsöséből. Nem egy tagban plántálta el annak idején a csemetéket, de kihasznált minden szabad területet, ahol nem volt gazdasági udvar, épület vagy éppen szőlő. Az 1890-es évekre rengeteg hasznos tapasztalatot halmozott fel, megtanulta, amit lehetett, s 1896-ban kis szakkönyvben – Kertészgazdászati jegyzetek – mások számára is összefoglalta tudományát.
Jókai, a szőlész elsősorban a területen őshonos fajtákat kedvelte,
telepítette a Svábhegyen. Legkedvesebb bora a kastélyos, vagyis a vékony színű piros bor volt, kertjeiben a Kadarka az uralkodó kékszőlő. Naplójából néhány más fajtájának nevét is ismerjük. Kékszőlője volt a Jakabszőlő, a Fekete zamatos, a Veres ropogós, a Veres szagos, a Veres chasselas. Váli Maritól, unokahúgától tudjuk, hogy Neszmélyről származó szaporítóanyagból telepített piros Dinkát is. Kertészgazdászati jegyzeteiből pedig kiderül, hogy a filoxéravész után az Izabellával, de főleg az Othellóval próbálkozott.
A fehérszőlőkből – speciális eljárásokat is bevetve – készített édes borokat is, nyilván az asszonyokra gondolva. Fehérszőlők a Jókai-kert csemegeszőlői is. Köztük a sztár a Hönigli, azaz a „mézes” (fehér).
Kis Róza – Jókai Rózái közül a harmadik – a nagyasszony halála után, az 1880-as évek végére veszi át a gazdasszony szerepét
a svábhegyi paradicsomban. Véget is ért az aranykor, bár a szőlészkedést-borászkodást a ház ura, a kert kétkezi megteremtője a Nagy Bellával kötött házasságáig egy percre sem hagyta abba.
Azonban 1900-tól – a néhány évre érvényes átrendezés, valamiféle új, de rövid fejezet után, amely főleg a díszkertet érinti – megkezdődik az agónia hosszú korszaka. Majd Jókai halála után brutálisan felgyorsul. Nyaralóját, villáját évtizedekkel később, az 1960-as években bontották le. Helyén fölépült egy tájidegen, „modern” irodaház. 1965 körül családi ház került a villa alatti hajdani szőlőskerti telekrészre, tekintélyes darabot kiharapva a kertből. Biztosan nem erre gondolt Jókai, amikor az örökséggel kapcsolatos vita és huzavona során ezeket a sorokat írta Váli Marinak: „A svábhegyi birtok … folyton emelkedni fog telekértékben. Ha én nem leszek, azt az örököseim bizonyosan értékesíteni fogják, mert a mostani minőségében, mint szőlőkert, nem hoz jövedelmet, de ráfizetést. Nekem jó az, amíg élek, mert az egészségemet, kedélyemet tartja fenn. Velem együtt a szegény szőlő is meghal, és lesz belőle épülettelek.”
Budapest Bora
Valóban jól látta szeretett világa jövőjét Jókai. S bizonyára nem gondolt valahai feltámadására. Pedig száztíz évvel a halála után – bár tény, hogy nem a maga teljességében – újjászületett. 2014-ben a Kadarka Kör a hajdani jeles szőlőskert fél holdnyi területén, nyolcszáz oltvánnyal eltelepítette Kadarkáink Kertjét, az ország kadarkás szőlészborászainak állományából válogatva az alanyokat. Hosszú története van már annak is – és e történetnek előzményei –, hogyan is jutott el ez az elszánt baráti asztaltársaság az alapításakor megfogalmazott célig, hogy ihassa újra a Jókai-kert borát Pest-Buda közönsége, hogy korlátozott forgalomba kerülhessen a város egykori elhíresült vörösbora.
Volt valamikor – a XVII. század végétől a XIX. század végéig egy nagyszerű terméke, exportárucikke Budának, a Budai Vörös.
Karrierje csúcsán, a XIX. század közepén, meg ezt megelőzően s követően néhány évtizedig ugyanannyiért árulta az ország tőlünk nyugatra és északra, túl a határainkon, mint az ismerten híres tokajit. Cuvée, három összetevővel. Döntő részben, hetven-nyolcvanöt százalékban Kadarka, tíz-húsz százaléka Kékfrankos (csak a XVIII. század második felében honosodott meg a budai hegyvidéken a betelepített svábok jóvoltából), s öt százaléka az egyetlen ismert ősi magyar kékszőlőfajta, a Csóka.
A századok alatt legendássá nemesült bor eltűnését a kereskedelemből s a polgárok asztaláról éppen Jókai halálának évkörében, a XIX. század végén az ország tőkeállományát letaroló szőlőgyökértetű, az Amerikából „importált” filoxéra okozta, gyakorlatilag kipusztítva a hegyvidékek honos szőlőit, csupán a homoki szőlők élték túl a mindent elsöprő pandémiát. Merthogy – így mondták Szeged környékén a gazdák – „kiböki
a szömit a homok”. Mármint a kórokozónak.
Az 1900-as években legfeljebb még tíz esztendeig fordult elő a kereskedelemben a márkanév,
azután végleg elvesztette a jelentőségét, kihalt a város borkultúrájának ez az eleme, tulajdonképpen Budapest szőlészete-borászata. Száz év múlva, pontosabban 2008-ban támadt az a gondolata néhány borbarátnak, hogy e sorok szerzőjének kezdeményezésére megalapítsák a Kadarka Kört, programjába iktatva a célt. Népszerűsíteni a legmagyarabb kékszőlőt – a Kadarkát –, s újrapalackozni a legendás cuvée-t, a Budai Vöröst.
A Duna–Ipoly Nemzeti Park történelmi kertje, természetvédelmi területe sok-sok évtizede az istenhegyi Jókai-kert, itt talált alkalmasnak a háromfajta budapesti újratelepítésére egy délkeleti fekvésű területet a Kadarka Kör. Itt fejeződött be jó tíz éve az oltványok elplántálása, s született meg kereken öt éve a feltámadt Budai Vörös: az Anno.
Mintegy ezer-ezerötszáz palacknyi kerül a nemes italból zárt körű terjesztésre.
A harmadik palackozott évjárata – a 2022. évi – s maga az Anno, a városegyesítés százötvenedik évfordulója évében elnyerte a jogot, hogy Budapest Bora címkével mutatkozzon a borbarátok színpadán: a terített ebéd- vagy vacsoraasztalnál.
Most, hogy a borszerető, kertmániás – s persze főleg korszakos jelentőségű és halhatatlan – írófejedelem születésének kétszázadik évfordulóját ünnepeljük, már érik a hordókban 2024. évi évjáratunk. A nagyközönség is megismerheti szeptember 26-án, kora délutántól fent, a Jókai-kertben, az immár tizenegyedik Svábhegyi Szüreten. A Kadarka Kör eredményességének, s Jókai Mórnak is újabb ünnepén.•
A nyitóképen: Jókai szüretel a Költő utcában. Forrás: Wikimedia Commons
