A Jókai olvasónaplóm című pályázatra 18 és 25 év közötti szerzők magyar nyelvű, korábban nem publikált, rövid miniesszével, élménybeszámolóval nevezhetnek, amely egy, a pályázó számára fontos Jókai műről szól.
A pályaműveket szeptember végéig lehet beadni, a díjkiosztó ünnepséget a Magyar Nyelv Napján, november 13-án rendezik majd meg. A műveket elbíróló zsűri elnöke Szörényi László irodalomtörténész, kritikus.
A pályázati kiírás részletei itt tekinthetők meg.
*
Az idén 34. alkalommal megrendezendő Salvatore Quasimodo Nemzetközi Költőversenyen is a Jókai Mór születésének 200. évfordulója alkalmából külön figyelmet kap az író életműve. A Nobel-díjas Salvatore Quasimodo 1961-es, balatonfüredi tartózkodása emlékére 1992 óta évről évre megrendezett költőverseny a magyar irodalmi élet neves eseménye. A nagy érdeklődésre való tekintettel a költőversenyre beadható versek határidejét egy hónappal meghosszabbították, így július 30-ig lehet pályázni. Ezúttal is kortárs verseket várnak a rangos megmérettetésre, amelyek közül legalább az egyiknek valamilyen módon kapcsolódnia kell a Jókai életműhöz.
A díjnyertes alkotásokat ez év szeptemberében, irodalmi fesztivál keretében mutatják majd be Balatonfüreden.
Nyitókép: Jókai Mór íróasztala az író emlékének szentelt balatonfüredi emlékházban