Bármilyen blaszfemikus is látszólag a párhuzam: tulajdonképpen a keresztény hitnek is ez az alappillére. Krisztus feltámadásában az igazi katartikus élmény, hogy a Megváltó ezután nem halhat meg még egyszer. Ez az az elem, amely Krisztusban talán a legemberibb: lehet ő isteni lényegű, viszont akár egy ember, ő sem halhat meg kétszer. Feltámadni feltámadhat, de a halál az ő életében is egyszeri marad.

Valahogy így működik Kárpátalján a görögkatolikus egyház is, ha István atya elbeszéléseit hallgatjuk. A Szovjetunióban bizonyos tekintetben egyenlősítő volt, nem tettek különbséget ukrán (szovjet) és magyar között:

a görögkatolikus egyházat mindkét nép számára betiltották.

„Ez egységesen folyt a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegyében, teljesen likvidálták. Megölték a püspökünket, akkor, 1946-ban, Romzsa Tódort, merénylet volt ellene, mert ő nem akart átállni a pravoszlávra, az ortodox oldalra. Lovas szekérrel ment hazafelé, és egy teherkocsival nekimentek. De nem halt meg, kórházba szállították, és ott az egyik nővér megmérgezte a püspököt.”

István atya kislánya háborús gyermek, így a hívein kívül a családjáért is aggódnia kellett

 

A felekezetet tulajdonképpen megölte az állam,

viszont a követői úgy álltak hozzá, mint egy nagy tiszteletnek örvendő halotthoz. Méltósággal viselték emlékeikben a vallást, és jó gyászolókhoz méltón, a halott emlékezetét az utódoknak is továbbadták: „Ortutay Elemér atya rengeteg embert tanított titokban – meséli István atya –, például Szabó Konstantin atyát, nekünk személyes kedvencünk, ő egy igazi élő legenda. Virágot kellett vinnie mindig, amikor titokban ment a mesteréhez tanulni. Ha észreveszik őket, tudja azt mondani, hogy ő csak Ortutay Elemér bácsi feleségét jött felköszönteni.”

Aztán megtörtént a rendszerváltás, sok konfliktussal:

a régi egyházak feltámadtak halottaikból, és rögtön veszekedni kezdtek egymással, hogy akkor melyik templom kié legyen, vagy hogy milyen naptárhoz igazítsák az ünnepeiket.

Akárhogy is: ebben az őrült világban Isten odáig jutott, hogy Kárpátalján az egyházakat a saját fia képmására egyszer megölette és feltámasztotta. Azt nem tudnám megmondani, hogy életben is akarja-e tartani őket. Mindenesetre egyszer már meghaltak, ha az Úristen azt akarja, hogy a feltámadásnak legyen bármi jelentése, akkor ezek az egyházak nem halhatnak meg újra.

Persze nem tudjuk, mit akar az Úristen. Azt végképp nem tudom megmondani, hogy

ha egyszer kihalna a kárpátaljai magyarság, vajon feltámadna-e, csak azért, hogy Isten kegyelméből ne halhasson meg soha többé.

Az biztos, hogy az isteni őrületet ember meg nem bonthatja. Legyen akármilyen őrült is az isteni rend, attól még isteni marad. Ukrajna a bizonyíték rá, hogy az ilyen rend megbontásakor az ember csak a legvérmesebb ösztönöket követi. Jó példák erre a kárpátaljai vallási ünnepek: pusztán azért változtatták meg célzottan, azért igazították egységes rendbe, hogy valakik ellenében tudjanak ünnepelni.

Van viszont egy alapgondolat, ami hit kérdése. És nincs választás: ezt hinni kell, ha az Úristenről – legyen akármilyen őrült is – el akarjuk hinni, hogy keresztény. „Lehetne közhelyekkel élni, hogy az Istennek a háborúban is terve van – mondja az atya, mielőtt elköszönnénk –, de

azt kell mondanom, hogy az Isten ezt a háborút nem akarta.”

Ez megmagyarázza azt a különös őrületet is, amelyben az Úristen Kárpátalját teremtette: anélkül csinál valamit, hogy bármilyen eredményt várna tőle. Ha úgyis tűnik, hogy az Úristen tervek nélkül rendezi a dolgokat akár Kárpátalján, akár bárhol a világban, azt tényleg el kell hinnünk, hogy a háború tőle biztosan nem jöhet.

 

Legalább nem zárnak be minket

Ha hívőként akarunk tekinteni a mostani kárpátaljai vagy az egész Ukrajnát érintő helyzetre, akkor tulajdonképpen csak egyetlen dolgot lehet javasolni mindenkinek, ahogy a beszélgetés egy pontján ezt az atya is hangsúlyozta, amikor arról kérdeztem, mit mondhat egy pap egyáltalán a híveknek a háborúról. Az egyik legfontosabb, amit kiemelt, hogy ne legyünk közömbösek.

Ne szokjunk hozzá, hogy a világnak ez a normális állapota!

Ezt a mondatot már sokszor hallhattuk a magyar médiában is, ironikus módon ennek az imperatívusznak az igazi értelmét Kárpátalján értettem meg. Esténként a szálláson bekapcsoltuk a magyar híradót, pénteken pedig egy egészen érdekes bejelentést láthattunk benne. Épp az volt az érdekes, hogy a témája már egyáltalán nem volt érdekes, egyszerű kétperces blokkot kapott. Annyi történt, hogy a WHO bejelentette: véget ért a globális járványügyi veszélyhelyzet. Gyakorlatilag nincs többé koronavírus-világjárvány. Arra az esetre, ha valaki elfelejtette volna: létezett ilyen is.

Kereszt a püspöki szék fölött a római katolikus templomban: különlegessége, hogy Krisztus nincs rajta, mivel őt feltámadottnak tekintik, nincs helye a kereszten

 

Ennyit ért meg ez a téma: két percet. És tárgyilagosan néhány mondatot, amelyben összefoglalóan közölték a rideg számadatokat:

egyébként meghalt benne hétmillió ember.

Mire véget ért a hírblokk, kínomban sikítva nevettem. Azért, b… meg, meghalt hétmillió ember, két évig bezártak minket a lakóhelyünkre, és a médiának vagy a szervezetnek, amely megállapította a járványhelyzetet, erről az egészről semmi érdemi mondanivalója nincs. Nem maradt, mert már mindenki érdektelennek tartja ezt a kérdést.

Ha valamire oda kell figyelnünk, akkor az ez: azért ne váljunk az ukrán háború iránt közönyössé, mert

ha egyszer vége lesz, mondanunk kell valamit arról a több tízezer vagy százezer emberről, aki meghalt,

arról a néhány millióról, aki elmenekült, és arról a világról, amelyben ez a háborúság egyáltalán kitört.

Ha nem tudunk mondani semmit, ha hozzászokunk ahhoz, hogy ez a normális menete a világnak, akkor ugyanaz lesz a helyzet tűzszünet esetén, mint amit a Covid-világjárvány végén láttunk. Lesz egy kétperces hírblokk, nyers számadatokkal, mögöttük pedig néhány millió tönkrement ember, sokezernyi halott, megtizedelt kárpátaljai magyarság, akiknek a sorsát igazából már természetesnek, sőt, elkerülhetetlennek vesszük. Ilyen világban pedig még az Úristen sem tudna igazán örülni a békének.

 

A szöveg a Magyar Írószövetség Szociográfiai Szakosztály, Do you speak Magyar? című projektje keretében íródott. A kárpátaljai projekt során létrejött írások gyűjteményes kötete júniusban jelent meg Béke és háború címmel (MediaCom Kiadó, A Kárpát-medence felfedezése sorozat).

 

Nyitókép: a görögkatolikus templom belső tere. Fotók: Sarnyai Benedek