Adam Zagajewski a kortárs világirodalom egyik legfontosabb szerzője. Ezért is méltó és igazságos, hogy 2016-ban ő kapta a Magyar PEN Club által alapított Janus Pannonius Költészeti Nagydíjat – személye csak emeli a díj rangját.

„Adjátok ide a gyerekkoromat,
a fecsegő verebek köztársaságát,
a mérhetetlen csalánerdőt
és a félénk macskabagoly éji sírását.”

Korán érkeztem, mint kiderül, nem egyedül jöttem randira. Egy velem egykorú úr szintén ugyanezért érkezett, csak utána kerülök sorra. Mire ő elhagyja a helyiséget, mert beljebb fáradhat, egy újabb korombeli úr érkezik.

„A sok szólam között egy Hang van.
Az Úr dicsőség. Nem holmi ingatlan.”

Április 11. a magyar költészet napja. Bár lapunk irodalmi jellegéből fakadóan egész évben közöl verseket, az Országút most külön, ezzel az örökérvényű Petőfi-verssel tiszteleg minden élő és holt poétánk előtt.

Megállíthatatlan hullalopások az 1680-as évek Bolognájában – Patakfalvi mester, az excentrikus magyar zseni érkezik, hogy megoldja a rejtélyt, sőt még egyebet is...

A határrendészet elvszerűbbnek bizonyult. Évát, amikor húgával együtt egy ismerős autójába ülve először indult el, hogy megmutassa a kislányát Magyarországnak, a határon kiszállították az autóból.

„A hideg égbolt kemény zárkaajtó,
halálraítéltnek egyetlen kijárat.
Nincs védőbeszéd, csak esengő ima.
Az nyitja fel a földöntúli zárat.”

Fasiszta nemzet nincs. Kommunista nép nincs. Van viszont szolgává és tolvajjá torzított társadalom (bár senkiből nem lehet kihozni azt, ami valamiképpen nincs benne), amely felszabadulása után már nem emlékszik rá, hogy agyszerkezetét idegen kéz állította át.

„Sokat köszönhet a lúzereknek a világ. Szeretlek. A giccset is szeretem. Talán még nálad is jobban.”

Ha Pilinszky János életének valamelyik mozzanatát, állomását meg akarom ismerni, bevallom, elsőre nem egy róla szóló monográfiát, életrajzot nyitok ki, hanem a kincsesbányát, a leveles könyvét.

„képzelj magadnak 
új színt új díszletet s a bűntudat mellé 
képzelj megbocsátó tekintetet…”

Fecske Csaba szerint verset úgy kell olvasni, mint mézet enni. Kiskanállal. Nehogy versmérgezést kapjunk.

Tudom, hogy folyton növekszik tartozásaimban a szorzó. Mégis ez lök előre, mert gazdaggá tettél, legalább egy élettel gazdagabbá, ezért aztán bármit elbírok, bármit kifizetek, és ezért nem kérek semmit senkitől.

„Minden össze volt mindennel kötve,
ahogy az előttünk lévő korok
a miénkkel.”

A hatvanas évek végén, első hazalátogatásom idején nem vezettem naplót. Nem jegyeztem fel, hogy az óhazában mi minden történt velem. Néhány napos látogatóvízumommal egyébként sem volt tanácsos eldicsekednem, ha nem akartam elveszteni genfi menekültstátuszomat.

...te végzed dolgod, elvégeztetsz, mi pedig megküzdünk az örök reményeinkre s csöndes várakozásunkra tapadó friss kórral. Utána, ha az idő hűvöse megengedi, s nem lesz túl hideg, ha kérhetlek: üljünk le pár szóra.

„Nem szeretem azt, aki nem alszik, mondja az Úr.
Az alvás az ember barátja.
Az alvás Isten barátja.
Az alvás talán egyik legszebb teremtményem.”

A magyar zsidóság deportálása és jelentős részének elpusztulása után alig pár hónappal az ország néhány településén antiszemita megmozdulások ütötték fel a fejüket. Pelle János kutató utánajárt a különféle, többek közt kommunista mozgatórugóknak.

És mi lesz most velem? Mi célja maradt az életemnek? Minden megvan, hogy Ottlik Gézát idézzem. És ha minden megvan: nem maradt semmi.

„Hát mert néha olyan elveszett vagyok,
és jólesik, ha megtalálnak.
Hát mert elesettnek érzem magam,
és nincs, aki felsegítsen.”

Még itt, a hegyen, a tiszta levegőn és a tágas ég alatt is mennyi félreértés van. Ifjúságom mámoros szellemi beavatásainak kezdetén az oldás és kötés alkimista titkos társaságos misztikáját sokáig oltásnak és kötésnek hallottam. Mint afféle félművelt félreértő.

Megismerhető-e a történelem? Vagy minden relatív? Csak nézünk fel az égre, azt gondoljuk, hogy kék színű a mennybolt, pedig csupán mi látjuk annak?