Szépirodalom

Adam Zagajewski halálára
Adam Zagajewski a kortárs világirodalom egyik legfontosabb szerzője. Ezért is méltó és igazságos, hogy 2016-ban ő kapta a Magyar PEN Club által alapított Janus Pannonius Költészeti Nagydíjat – személye csak emeli a díj rangját.

Adam Zagajewski három verse
„Adjátok ide a gyerekkoromat,
a fecsegő verebek köztársaságát,
a mérhetetlen csalánerdőt
és a félénk macskabagoly éji sírását.”

Rapid randi
Korán érkeztem, mint kiderül, nem egyedül jöttem randira. Egy velem egykorú úr szintén ugyanezért érkezett, csak utána kerülök sorra. Mire ő elhagyja a helyiséget, mert beljebb fáradhat, egy újabb korombeli úr érkezik.

Báger Gusztáv versei
„A sok szólam között egy Hang van.
Az Úr dicsőség. Nem holmi ingatlan.”

A költészet
Április 11. a magyar költészet napja. Bár lapunk irodalmi jellegéből fakadóan egész évben közöl verseket, az Országút most külön, ezzel az örökérvényű Petőfi-verssel tiszteleg minden élő és holt poétánk előtt.

Sortűz
Megállíthatatlan hullalopások az 1680-as évek Bolognájában – Patakfalvi mester, az excentrikus magyar zseni érkezik, hogy megoldja a rejtélyt, sőt még egyebet is...

Láthatás
A határrendészet elvszerűbbnek bizonyult. Évát, amikor húgával együtt egy ismerős autójába ülve először indult el, hogy megmutassa a kislányát Magyarországnak, a határon kiszállították az autóból.

Bródy
„A hideg égbolt kemény zárkaajtó,
halálraítéltnek egyetlen kijárat.
Nincs védőbeszéd, csak esengő ima.
Az nyitja fel a földöntúli zárat.”

A lapítás logikátlansága
Fasiszta nemzet nincs. Kommunista nép nincs. Van viszont szolgává és tolvajjá torzított társadalom (bár senkiből nem lehet kihozni azt, ami valamiképpen nincs benne), amely felszabadulása után már nem emlékszik rá, hogy agyszerkezetét idegen kéz állította át.

Zelei Miklós írásai
„Sokat köszönhet a lúzereknek a világ. Szeretlek. A giccset is szeretem. Talán még nálad is jobban.”

A Király parancsára
Ha Pilinszky János életének valamelyik mozzanatát, állomását meg akarom ismerni, bevallom, elsőre nem egy róla szóló monográfiát, életrajzot nyitok ki, hanem a kincsesbányát, a leveles könyvét.

Oláh András versei
„képzelj magadnak
új színt új díszletet s a bűntudat mellé
képzelj megbocsátó tekintetet…”

Olyan szép ez, hogy fájni fog
Fecske Csaba szerint verset úgy kell olvasni, mint mézet enni. Kiskanállal. Nehogy versmérgezést kapjunk.

Verébfióka
Tudom, hogy folyton növekszik tartozásaimban a szorzó. Mégis ez lök előre, mert gazdaggá tettél, legalább egy élettel gazdagabbá, ezért aztán bármit elbírok, bármit kifizetek, és ezért nem kérek semmit senkitől.

Acsai Roland két verse
„Minden össze volt mindennel kötve,
ahogy az előttünk lévő korok
a miénkkel.”

A mi nagy pandémiánk
A hatvanas évek végén, első hazalátogatásom idején nem vezettem naplót. Nem jegyeztem fel, hogy az óhazában mi minden történt velem. Néhány napos látogatóvízumommal egyébként sem volt tanácsos eldicsekednem, ha nem akartam elveszteni genfi menekültstátuszomat.

Nagycsütörtök hűvöse
...te végzed dolgod, elvégeztetsz, mi pedig megküzdünk az örök reményeinkre s csöndes várakozásunkra tapadó friss kórral. Utána, ha az idő hűvöse megengedi, s nem lesz túl hideg, ha kérhetlek: üljünk le pár szóra.

Boldog, aki alszik
„Nem szeretem azt, aki nem alszik, mondja az Úr.
Az alvás az ember barátja.
Az alvás Isten barátja.
Az alvás talán egyik legszebb teremtményem.”

A vészkorszak tovább élő vírusa
A magyar zsidóság deportálása és jelentős részének elpusztulása után alig pár hónappal az ország néhány településén antiszemita megmozdulások ütötték fel a fejüket. Pelle János kutató utánajárt a különféle, többek közt kommunista mozgatórugóknak.

Elenyészik lassan, mint listámról a cucc(ny)om
És mi lesz most velem? Mi célja maradt az életemnek? Minden megvan, hogy Ottlik Gézát idézzem. És ha minden megvan: nem maradt semmi.

Te meg minek mész a templomba – Lackfi János verse
„Hát mert néha olyan elveszett vagyok,
és jólesik, ha megtalálnak.
Hát mert elesettnek érzem magam,
és nincs, aki felsegítsen.”

Oltás és kötés
Még itt, a hegyen, a tiszta levegőn és a tágas ég alatt is mennyi félreértés van. Ifjúságom mámoros szellemi beavatásainak kezdetén az oldás és kötés alkimista titkos társaságos misztikáját sokáig oltásnak és kötésnek hallottam. Mint afféle félművelt félreértő.

Csak az a vég…
Megismerhető-e a történelem? Vagy minden relatív? Csak nézünk fel az égre, azt gondoljuk, hogy kék színű a mennybolt, pedig csupán mi látjuk annak?