„Akár egy gyöngy, mint árván maradt, magányos elektron a hidrogénatomban, a gyalázat mindent körülölelő és elborító óceánján, bolygó méretű szennyesén.” – Gyönyörű szabadvers a Szent Anna-tóról.

Mintha életterét és szellemi-erkölcsi vállalását fogalmazná meg Ferenczes István a címben jelzett szavakkal: a csíki tájon átütnek a rárakódott évszázadok vérfoltjai, de a lélek hordozza a havas mezők fehér tisztaságát. 2021-ben magyar irodalom kategóriában Prima-díjjal ismerték el a Kossuth-díjas költő munkásságát.

„Pilinszky szól hozzám, hallom a hangját
ma is. Ő van zavarban, tartózkodó, mint
aki örökké tiszta a tisztátalanok között”

A mesterszámban szereplő két hármast összeadva hatost kapunk, a szerelem, az egyensúly, a harmónia számát, ha viszont megtriplázzuk a kapott eredményt, 666-ot, ami épp ellenkezőleg, a sátáné. Ukrán válság és számmisztika – novella a háborúról, Pesten.

„Gnózis-arcú az elképedt láthatár,
hol szívós idegen,
hol visszagyengül
egy völgy imádságos ölébe.”

Egymásnak feszülnek az emberek, két részre szakadt valamennyi társadalom. De talán azért még sincsen veszve minden. Talán megéri ez a szegény, nyomorult emberiség a következő századot…

Szép novella arról, hogyan tűnnek és enyésznek a gyermekkor meghitt, idilli dolgai. És hogyan maradnak meg mégis, ameddig csak mi megvagyunk.

Emlékcsipkén tör át a tavaszi fény, feketét fest aranyra. Angyal érkezik holnap, nem várt vendég, nincs pálinka, pogácsa, de forrás fakad beszéde nyomán: áldottabb vagy minden asszonynál, s áldott a te méhednek gyümölcse. Teremtő csend szivárog a repedésből: titkok őrzője szűz anyánk.

Itt a jó idő, kiszabadul az emberek szaga. Hányinger. Semmi sem idegen tőlem, ami emberi, mondotta valami lökött bölcs, a saját hónalját szaglászva. Hát, keziccsókolom, tőlem meg minden idegen, ami emberi.

Szocreálban állom mindig az aktot,

azaz nudi helyett egy gatyában.

„Tudna-e állni egy kontraposztot?”

...minden enigma csak.
Jósgömbünk a világ marad,
bolygóként belenézünk üvegébe most.

Mit hoz, mit vihet: el ne hidd!
Bolygónk döng odakint, árnya velünk suhan...

„...sümegi töltött káposzták,
és a nyomukban fölsejlik pár hal,

rántott velőrózsák friss tartárral,
s a melléjük fogyasztott italok –
remélem, örök ínyencként halok.”

Azt hiszem, a címnél nem lehet érdekesebben összefoglalni: Majoros Sándor gyűjteményes kötetében a szövegek fele eddig még egyetlen korábbi kötetben sem jelent meg, másik részük pedig az életmű legjavaképpen, egyfajta best of válogatásnak is tűnhet.

Ami kék lesz – az pontosan mi is? Megtudta, aki ott volt a The Workshopban Székelyhidi Zsolt beszélgetéssel és performansszal összekötött könyvbemutatóján, és megtudhatja, aki elolvassa ezt az írást az eseményről.

Régi témája Léka Gézának Utassy, évek óta olvashatjuk a folyóiratokban a Dzsó-verseket, amelyeket rendre költeménnyé izzít, minden darabban tud valami újat mondani, nemcsak tényszerűen a valódit, de az igazat is.

Az ősi formát érdekesen vegyíti lírai és modern hangvétellel legújabb kötetében Acsai Roland.

Közhely, hogy valakinek kiforrott a stílusa, hogy igazán beérett, mint valami alma, amit meg lehet enni, de Bene regénye mégiscsak olyan, mint egy szonettkoszorú, melyben a szerző minden versszakban meglepő újdonsággal szolgál.

Ő a feltámadás és az élet (János 11,25), és mi meg sose halunk meg, vagy sose végleg. Akkor hát igencsak nagyon-nagyon örüljünk ennek a szépséges mindennek!

„...csak vagyok színed előtt
járkálok le-föl üres templomodban
mint üres szívemben néha az üres szavak
terveid találgatom...”

Az egykor a város határában futó vasúti töltés két oldalán elterülő vízivilágban, a közeli Sashegynél kezdődő budai erdőségekben töltötte gyermekkora legszebb szabad óráit a világcsavargó jezsuita költő. Mára a tájat teljesen átformálta a homo technologicus.

Ma pontosan ezer napja, hogy meg kellett volna halnom. Anyám szerint minden boldogtalan nap megrövidíti az ember életét. Ma húztam be az ezredik vonalat a naptáramban. Ennyi ideje vagyok ezen a helyen, s azóta, hogy betettem ide a lábam, egyetlen boldog pillanatom sem volt.

Dzsó! – azaz Utassy József. Bensőséges versek a mesterről és barátról: Léka Géza költővel, íróval a szerkesztő költőtárs beszélgetett új verseskötetének megjelenése alkalmából.

„...elmondtam volna neked,
hogy a házak a lakókhoz idomulnak.
Hogy hajnalban láttam egy nőt,
hálóingben rohant az utcán
a horizont felé.”