Győrött 14,21 és 14,38 az alternatíva. Az első gyorsvonat, kint kell várni a harmadik vágányon, ahol süt a nyári nap, s bár személyi igazolvánnyal utazom, helyjegyet meg gyorsvonati pótjegyet azért kell rá venni. Az S-10-es viszont épp érkezik be Budapestről, kiszállnak, beszállok az első vágányon árnyékos helyen, üldögélek a vonaton, várom az indulást, legalább a nap nem süt, s amikor indul, enyhén légkondit is érzek.

Ácsott sokáig áll a vonat. Nézem a menetrendet, már 15-20 perc késés. Bemondja a kalauz: a vonatok baleset miatt késnek. Más információ szerint felsővezeték szakadás Komárom és Almásfüzitő között. No mondom, ez nem az első.

Horn Gyula bácsi valamikor 1994-ben azt mondta, nincs négymilliárd arra, hogy a Bécs-Budapest út egy órás legyen.

A pályát azért mégiscsak újítgatni kell, a felsővezetéket pedig párhetes ritmussal újra meg újra javítgatják, egy nemzedéknyi idővel később is. Gyula bácsi mégsem nyerte meg az új választást, de ránk testálta hagyatékát, ez a vonal újra és újra bedugul. Ezért van ott az ő pártja, ahol van?

Beérkezik Győr felől a Railjet. Átszállok, a másik vágányon áll, mondom magamban, ezt hamarabb indítják, mint a zónázót. Igaz is, de csak Komáromig ment, onnan vonatpótló.

15,47: Komáromban némi helyezkedés, tolakodás után a túlzsúfolt buszon ülök, sok az álló ember, sok a külföldi, a kisgyermekes, hatalmas bőröndök és gyerekkocsik az üléseken, alig lehet haladni a folyosón. Araszolunk Tatabányára. Almásfüzitőn kiszállunk, beszállunk, kiszállunk.

Vízvételi lehetőség sehol, csak egy kávéautomata az üres váróteremben, ahol még ülőalkalmatosság sincs.

Információ nincs, majd van: irány Tatabánya, vonattal. Megvárjuk az S10-es menetrendi zónázót, semmi mentesítő vonat.

Mondják, Tatabányán át lehet szállni IC-re. Ebben a reményben megvárom a félórás almásfüzitői átszállást, már tartok tőle, hogy nem érek célba idejében. Ha viszont tényleg elérjük az IC-t, ami a sok IC-s és Railjetes távol-keleti, osztrák, német és más utazót idáig elhozta, akkor még bejuthatunk időben Budapestre, ha szorosan is.

17,18. Megérkezünk Tatabányára, IC-nek nyoma nincs, pontosabban van, de az a vonatok Flixbusa, a Prága és Budapest között közlekedő RegioJet, általában üresen jár, interneten előre lehet megvenni a jegyet. Egy csoport külföldi ott tanakodik, nem látszik, hogy a vonat indulási engedélyt kapna. S minek, mert elkések már, ha azonnal indul is.

Elhúz jó messzire... (Fortepan, adományozó Baráth Endre)

 

Jön az S10-es zónázó Budapestről Győr felé, beszállok, lemondok arról, hogy 18,00-ra beérjek az Orczy térre, irány Almásfüzitő. Ha az elején mégis a 14,21-es gyorsvonatra szálltam volna, amelyet még nem érintett a felsővezeték-szakadás, megérkezhettem volna menetrend szerint 15,44-re a Keletibe,

így azonban sohasem érkeztem meg,

pedig megelégedtem volna a 16,34-es érkezéssel a Délibe.

A zöld GYSEV szerelvény két óra elteltével még ugyanott állt, nem mozdult. Pedig lehetett volna mentesítő vonat Budapest felé, meg vissza is. Úgy látszik, a GYSEV nem tárgyal a MÁV-val, a felsővezeték a MÁV-é. Megörülünk, hogy az állomás keleti oldalán, a buszmegállónál, négy emeletes busz vár. Igen ám, de három egységből álló, utasokkal túlzsúfolt zónázó szerelvényünk szép lassan elhúz jó messzire, Győr felé, és megáll egy olyan vágány mellett, amelyen üres tehervagonok szobroznak.

Ezek a vagonok felépítmény nélküliek, csak platójuk van. Mivel több száz személy zsúfolódott be egy szűk helyre, hatalmas kofferek, kisgyermekek, gyermekkocsik, ázsiaiak, németek, osztrákok, magyarok, IC Railek és zónázó vonatok utasai araszolnak, tiporják egymás lábát, hogy elérjék a buszok egyikét.

Az élelmesebbek fölkapaszkodnak a tehervagonokra, de nem könnyű a dolog, 71 évemmel és két csomaggal,

meg a napsütésben izzadva nekem csak nem akaródzik. De különben olyan soká tartana a gyaloglás (és az a négy busz is csak meg fog telni), hogy nekidurálom magam a tornamutatványnak még egy majd’ korombéli hölgynek is segítek a leszállásnál, aztán usgyi a busz.

Itt helyezkedéssel, udvarias tolakodással eljutok az egyik busz bejáratáig. A sofőr szól, hogy ne tessék beszállni, mert teli van, amitől én úgy képzelem, már állnak is benne. Ő viszont óvatlanul kijön és hátranéz, hogy be vannak-e zárva a bőröndök, én meg fogom magam és próba szerencse, őrizetlen a feljárat, felosonok – és látom, sehol egy álló ember, találok üres helyet, találok másik üres helyet is, de nekem egy elég. Működik a légkondi, hajrá, Komárom! Miközben felsejlik a komáromi vár a Duna túloldalán, szomszédommal elmélkedünk a magyar országimázs alakulásáról.

Komáromban kicsit várunk, jön egy Railjet – egy Railjet!, nem mentesítő busz –, megszűnt a felsővezeték hiba, némi késéssel már Győrbe is érkezünk. Apró szépséghiba azért még akad: a vonatvezető udvariasan elnézést kér, hogy bár Railjet, de minden állomáson és megállóhelyen megáll, aztán látom, mégsem áll meg, és megállás nélkül érkezik Győrbe. Lehet, hogy Győr utánra gondolta, ki tudja.

Ötször szálltam vonatra, kétszer buszra, hogy ne jussak el úticélomra.

Elindultam fél háromkor, visszaérkeztem 20,00 órakor, eljutottam Tatabányáig.

Mindezért semmit sem fizettem, csak izzadtam a tűző napon.

Még én jártam jól.