Olvastam egy cikkben, amelyik Verebélyek kistérséggel foglalkozott, hogy a kis lélekszámú, kies Görcsösverebélyen az emberek bizony isznak. Gondoltam rögtön rosszmájúan, hogy nyilván nem keveset, ha már így külön megemlítik. Arról viszont nem esett szó, hogy miért. Kíváncsi lettem, mert ha már ezt kiemelik, mint helyi érdekességet, ami elhomályosítja a három, bronzkori köcsögduda-töredéket és a csak itt fészkelő lucskosszárnyú lápi poszátát, akkor igazán körüljárhatták volna némileg a problémát.
Feltettem a kérdést szociológus barátomnak, aki görcsösverebélyi származású, tehát duplán kompetens. Elsőre nem vette komolyan az érdeklődésemet.
– Már mért ne innának? – tette le a korsóját meglepetten. – Ott nem szabad?
– Dehogynem! – mentegetőztem gyorsan, ám nem hagytam annyiban a dolgot. – Csak érdekelni kezdett, hogy minek ezt így hangsúlyozni? Van ott valami különösen kétségbeejtő? Tudod, olyan, ami nincsen a többi Verebélyen, vagy mondjuk Nagymágocson? Extrém munkanélküliség, bezárt kultúrház…
Barátom kortyolt egyet. Egy darabig hallgatott a semmibe meredve, vagy mintha Pestről, a Wesselényi utcai kocsmából egyenest a falujába látna, végül megrázta a fejét.
– Nem, nincsen.
– De isznak?
– Isznak.
A társalgás megakadt. Aztán az én barátom témát váltott:
– Tudod, mit mondanak ott az öregek, hogy mért hívják a falut Görcsösverebélynek?
– Sok a veréb?
– Azért, mert mindenki azzal a furcsa hajlammal születik, hogy begörcsöl a keze. Még amikor gyerek, akkor nem annyira, de mikor felnő, akkor nagyon előjön. Jár hozzá egy fogáskényszer, ráadásul. Lehet tőle élni, csak elég kellemetlen. Persze nálunk természetesnek veszik.
– Nofene! – kerekedett ki a szemem, mert ilyesmiről még sohasem hallottam. – De akkor hogy dolgoznak? Vagy mindenki rokkantnyugdíjas?
– Dehogyis! – mondta oktatóan, magasba emelve a mutatóujját azon a kezén, amelyik nem a korsó fülét markolta. – Az majd csak idősebb korban, mikor az alkoholtól kikészülnek. Addig nem, addig melóznak. Járnak át Borsodgömbölyre, az amerikai nanofogaskerék-gyárba hangyasavazni. Csak be ne zárjon. Nem kell magyarázzam: a téesz megszűnt, a földeket elkárpótlásijegyezték, a Cipőfelsőrész Ktszt eladták, aztán bezárt, nem lett helyette semmi, az infrastruktúra nem lett felújítva, ennyi idő alatt jól lerohadt, mostanra már úgy leszoktak a gazdálkodásról is, hogy a legtöbb háznál veteményes sincsen. Várják a zenélő autót, tudod, dudálja a Mekk Eleket, tüdü-düdü-dü-ttü, tüdü-düdü-dü-ttü…, abból veszik a zöldséget. Másfélszer annyiért, mint itt, a szupermarketben. Komoly a helyzet.
Hogy így belemelegedett, nekifogott statisztikai adatokat sorolni, aztán elemezte is őket. Közben úgy fogta a korsó fülét, mintha kapaszkodnia kéne, mondjuk a falu sorsának sodrása miatt. Ami erősebbnek tűnt, mint a Hernádé, pedig az nagyon erős.
Intettem a pultosnak, hogy csapoljon még két sört.
– Na, de mindegy, mert ez máshol is ilyen, csak Görcsösön az van, hogy a helyiek, ahogy nőnek fel, egyre inkább fognának a kezükkel. Mindenáron. – Felröhögött. – De nem mindent! Csak poharat meg üveget. Meg is fogják, mihelyt tehetik. Aztán meg rágörcsöl a kezük. Többet nem is tudják elengedni, csak amikor kiürül. Érted… Na, hát ezért Görcsösverebély.
Kihozta közben a csapos a két újabb teli korsót, és letette elénk az asztalra. A barátom, mintegy vezényszóra, kihörpintette az előző korsó maradékát, és oda sem nézve, simán átfogott a másikra. Masszívan, szorosan, aztán nem is engedte el.
