Azoknak a nőknek, kik élték a háborút
Dédanyámmal álmodom,
erős, szőke asszony.
Húszéves,
szovjet katonák viszik a szekéren,
hajával letörlik a sarat
a bakancsukról.
Szeme se rebben,
könnye dér és hó,
gyalog megy hazáig,
román vidéken át,
szeme se rebben,
méhében van egy gyermek,
kettő várja otthon,
ura az erdők mélyén.
Szeme se rebben,
szava sincsen már,
könnye őszi dér,
emléke áldott.
Égi sakk
A hold másik
felén az Isten
sakktáblája,
szemben ül
vele Lucifer,
a világról vitatkoznak,
végül Isten győz,
mint mindig,
de a köztes időben
a földön sokan
halnak meg,
járványok, háborúk,
éhínség kora –
az utolsó idők ezek
az Írás szerint.
Magyarul álmodik
A fecskék emlékeznek a lakóhelyükre,
több ezer kilométerre repülnek,
minden tavasszal visszatérnek ugyanoda,
fészket raknak, ha a régit lerombolták,
és csőrükből etetik kicsinyeiket.
Csak az ember felejti el a szülőhely kartotékait,*
a repjegyén csak menetirány van,
pedig a zsákutcák, tudjuk,
nem vezetnek sehová.
Idegen vonatok koszos ablakából
tekint vissza mindarra,
amiből lett,
s amit felejteni akar.
De álmában még magyarul beszél.
*Király László verséből vendégszóképp
