Szépirodalom

Ahol Márai együtt ült Picassóval
Az egyik, kevéssé emlegetett fajtája a megkülönböztetésnek a nyugati ember lenézése a kelet- és közép-európai ember iránt. Nem mai keletű, már Márainál is megjelenik. Aki ott ült az 1900-as évek elején Párizsban a Dôme kávéház teraszán, akár Picasso vagy Elmyr de Hory, a nagy műtárgyhamisító.

Ismét átadják a Libri Irodalmi Díjakat!
Sokan féltették hazánk egyik legjelentősebb irodalmi elismerését a végleges megszűnéstől, de mára kiderült: ismét lesz (immár nagybetűs) Libri Irodalmi Díj! Az elismerést idén 2023 legnépszerűbb könyvei kapják, és a korábbinál jóval több, összesen 11 kategóriában hirdetnek győzteseket.

Tudod mi a diktatúra?

Részecske és hullám – Vitéz Ferenc versei

Petrarca hazaugrik pár percre
„Jaj, lábaim, miért nem vagytok otthon ott, ahol az, ki kormányozta léptünk.”

Bekapjuk a legyet? Rovarevés és irodalom 2.
Elérkezett némileg dekadens világunkba a poszthumanizmus eszméje, válaszul a klímaválságra, túlnépesedésre, globalizációs ártalmakra meg a többi legújabb kori civilizációs nyavalyánkra. Zsille Gábor és Székelyhidi Zsolt költőkkel beszélgettünk arról, hogyan is látják mindezt irodalmárszemmel.

Megtanultam – Hegedüs Katalin verse

A kétszarvú ember

Nézd, Uram!
Literátorként Lackfi János költő nyerte el idén a Stephanus-díjat. Az elismerést olyan alkotók kaphatják, akik magyar nyelven megjelent műveikben az egyetemes keresztény-európai kultúra értékrendjét közvetítik, akár a teológiai tudományok, akár az irodalmi műfajok területén.

Fenyves allé
Feketefenyők díszsorfalával övezett sétány, egy letűnt világ „hídja”, melyen járva évszázados emlékek törnek elő. Várkonyi Nándor ifjúkora, amikor házitanítónak szegődött, s egy grófi család barátjává vált. Itt kezdte életét meghatározó könyvtárosi munkáját.

A női lélek titkai
Két verseskötet és egy regény után, 2023-ban novelláskötettel jelentkezett. Az átlátszó nő a Prae Kiadó gondozásában jelent meg. Különös női sorsok, sok-sok válság, lelki mélységek – a szerző tehetségének újabb bizonyítékaival… Ughy Szabinával beszélgettünk.

Levélpótlék

Előzni – Filip Tamás versei

Dr. Rotács és a csodatáska
Létezik egy már-már mágikus bőrtáska, amin nem fognak az élet megpróbáltatásai. A gazdáján viszont igen. Mi a közös a villamosmegálló gagyiarany-árus csalója és közte? A táska titkával együtt erre is fény derül.

Bekapjuk a legyet? Rovarevés és irodalom 1.
Elérkezett némileg dekadens világunkba a poszthumanizmus eszméje, válaszul a klímaválságra, túlnépesedésre, globalizációs ártalmakra meg a többi legújabb kori civilizációs nyavalyánkra. Az alábbi videóban Zsille Gábor és Székelyhidi Zsolt költőkkel beszélgetünk arról, hogyan is látják mindezt irodalmárszemmel.

Két csók között

Rendületlenül

Dal az esztergomi bazilikáról

Kertem az egész táj
Babits Mihály és felesége, Török Sophie a dömösi plébánián Mertán János plébánostól „kedves lakást” kapnak, s 1923 júliusától itt töltik a nyár hátralévő két hónapját. Babits a nagy kertben félig-meddig befejezi Kártyavár című regényét. Amikor ellátogatnak a közeli Esztergomba, a város nagyon megtetszik Babitsnak.

Nyílt költőverseny Balatonfüreden
Balatonfüred ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo Költőversenyt. A több mint harmincéves múltra visszatekintő költőversenyhez hasonló kezdeményezést Európában alig találni, a rendezvény az elsők között hozta létre az egységes, magyar irodalmi tér fórumát.

Badacsony Balladája – Kókai János verse

Valaki eldobott – Murányi Zita versei
