Képzőművészet

Római vakáció
Takáts Fábián
Római vakáció

Az örök városba, Rómába vezetett Sóváradi Valéria és Fabricius Anna útja, akik a római Magyar Akadémia ösztöndíját elnyerve hónapokat töltöttek ott. Anya és lánya közös Hegyvidék Galéria-beli tárlatának címe, az 1258,3 km2 a nagyváros területére utal.

A Mecsek ölelésében
Szabó Liliom
A Mecsek ölelésében

Pécs figyelemre méltó mikrokozmosz. Az ország északi részéről indulva a csaknem három és fél órás út után úgy érezheti az ember, mintha már az országot is elhagyná. Azonban a majd százötvenezer fős város azok érdeklődését is felkeltheti, akik Budapesten már mindent láttak, ami a kultúrát illeti.

Miről vallanak a képek?
Borzák Tibor
Miről vallanak a képek?

Háromszáznyolc négyzetméteren százharmincnyolc műalkotással nyílt meg „Ezek a képek mind beszélnek” címmel a Kecskeméti Katona József Múzeum nevezetes kiállítóhelyének, a Cifrapalotának felújított, állandó képzőművészeti tárlata. A gyűjtemény múltjáról és jelenéről ifjabb Gyergyádesz László Móra Ferenc-díjas művészettörténésszel, a képzőművészeti osztály vezetőjével beszélgettem.

Egyenesen a műteremből - Jakatics-Szabó Vera
Egyenesen a műteremből - Jakatics-Szabó Vera

A művészet számomra a saját utamról és arról szól, mit és hogyan tudok megmutatni másoknak az alkotásokon keresztül. Sajátos, egyedi festői világ megteremtésén dolgozom, amely magán viseli a korszellem lenyomatát és az én személyiségemet, világlátásomat is. Képzőművésznek lenni hivatást jelent, nem foglalkozást.

A dadaizmus még mindig él
Szabó Liliom
A dadaizmus még mindig él

Attól igaz a művész lelke, ha nem szorítkozik külső visszaigazolásra, művészete is akkor válik igazzá. Manapság, amikor a címkék le- és felvételének örökös körforgásába ragadtunk bele, felszabadító Máriás Béla személye.

Ének a határtalanról
Morafková Laura
Ének a határtalanról

Tímár Sára Junior Prima díjas énekesnő Ének a határtalanról című lemezbemutatójának alkalmából született a legkülönfélébb művészeti ágakat ötvöző kiállítás a Szentendrei Régi Művésztelepen.

Felhőtlenség vágya
Fazakas Réka
Felhőtlenség vágya

Színgazdag, különleges montázstechnikával, fatáblákra készített figuratív munkák főként női alakokat ábrázolnak, rajtuk gombostűkkel rögzített, keményített textilek, s műanyag- vagy üvegelemek teszik plasztikussá az alkotásokat.

Katasztrófaturisták a Biodómban
Szabó Liliom
Katasztrófaturisták a Biodómban

A World Press fotókiállítása az év kiemelkedő sajtófotóiból kínál válogatást. A tárlat témái többek között vallási konfliktusokat, természeti katasztrófákat, mindenre elszánt aktivitákat mutatnak be, melyek által új nézőpontból közelíthetjük meg saját életünket és az emberiség alapértékeit.

Jelrendszer és absztrakció feszültsége
Pusztai Ilona
Jelrendszer és absztrakció feszültsége

A hatvanas-hetvenes években megújuló magyarországi absztrakt képzőművészet egyik jelentős alakja. Művészete egyedi módon ötvözte a lokális festészeti hagyományokba ágyazott archaikus motívumalkalmazást a korában egyre nagyobb teret nyerő absztrakt törekvésekkel.

Renoir mecénása: Georges Charpentier
Magyar Miklós
Renoir mecénása: Georges Charpentier

Az 1875. március 24-én tartott sikertelen árverésnek köszönhetően ismerte meg Renoir Georges Charpentier-t, a neves könyvkiadót, aki száznyolcvan frankért vette meg az egy évvel korábban született, A horgász című festményét.

Egyenesen a műteremből - Sági Gyula
Egyenesen a műteremből - Sági Gyula

A konceptualitás épp annyira fontos számomra, mint az esztétikus végkifejlet: az idő fizikai dimenziója és az idő múlásának egy adott algoritmussal megvalósuló vizuális leképezése foglalkoztat.

Atlantiszi szobrok szimbolikája
Fazakas Réka
Atlantiszi szobrok szimbolikája

Impozáns, nagy belmagasságú, tágas terekben körkörös, egymásból építkező, márványból és gránitból készült, állati formákat és ősi motívumokat idéző plasztikák, s azokkal dialógusba lépő, kisebb és nagyobb méretű grafikák. Kiss Dániel szobrászművész legújabb sorozatában Atlantisz témáját járja körül.

Hat évtized a formák bűvöletében
Hat évtized a formák bűvöletében

Farkas Ádám neve egyet jelent az organikus absztrakcióval, a természet és művészet kölcsönhatásával, valamint a magyar szobrászművészet meghatározó alakjával.

Nem az egyértelmű dolgok
Zuh Deodáth
Nem az egyértelmű dolgok

Szokás mondani, hogy a kortárs festőművészek jelentős része az absztrakció és a figurativitás közötti határmezsgyén egyensúlyoz. E két látásmód elemeit keveri, ezáltal pedig utal a világunkat manapság uraló és felettébb zavaró kettőségekre.

Ellentétek párhuzamban
Sipos Tünde
Ellentétek párhuzamban

Kollekciójának fiatal művészeit minden eddiginél szélesebb válogatásban mutatja be Ankarában a Magyar Nemzeti Bank Arts and Culture divíziója. A digitális kor egymásnak feszülő kortárs alkotói metódusait a tárlat fókuszába állító koncepciójáról a kurátort, Rieder Gábort kérdeztük.

A bokszolás művészete
Fazakas Réka
A bokszolás művészete

Gáspár Szilárd szobrász, aki 2023-ban nyerte el a Constantin Brâncuşi ösztöndíjat, egyszerre ökölvívó is, aki saját testét, gesztusait és sporttevékenységét használja munkásságában. A body art és a performanszművészet irányzataihoz csatlakozva alkotja munkáit.

Michelangelo rejtélyes szibillái
Debreceni Balázs
Michelangelo rejtélyes szibillái

Hét próféta és öt szibilla (jósnő) hatalmas alakja trónol a Sixtus-kápolna mennyezetén. Szépségük és nőiességük tökéletesen ellenpontozza a szigorúbb tekintetű prófétákat, s híven tükrözik Michelangelo újplatonista felfogását: a görög szibillák mint jövőbe látó jósok a héber próféták elődjei voltak.

Fiatal kortársak XXXV. – Bóbics Diána
Sipos Tünde
Fiatal kortársak XXXV. – Bóbics Diána

Tobzódás, lendület és felszabadultság jellemzi leginkább műalkotásait, legyen szó festményekről, domborított vásznakról vagy akár kerámia tárgyakról. Az ő művészetében a vonal is alkothat teret, és az intuitív gesztusfestés is lehet nyomat.

Egyenesen a műteremből - Kalán Viktória
Egyenesen a műteremből - Kalán Viktória

A festészet mindig az életem középpontja lesz, soha semmi nem lehet fontosabb nála. Egyfajta menedéket nyújt, ahol teljesen elmerülhetek az alkotásban, és kizárhatom a külvilág zavaró tényezőit. És lehetőséget ad arra, hogy nyomot hagyjak a világban.

Tengeri herkentyűk a művészetben
Debreceni Balázs
Tengeri herkentyűk a művészetben

Az evolúció végtelen változatossága révén egyes élőlények külső megjelenése vetekszik a műalkotásokkal, miközben egyes műalkotások a természet formáit imitálják. Vessük össze a „tengeri herkentyűk” csodáit néhány emberi remekművel.

Üvegben feltárt vizuális élmények
Sirbik Attila
Üvegben feltárt vizuális élmények

Funkciómentes architektúrákból kiindulva meséli el személyes történeteit. Nagy hangsúlyt fektet az üvegnek mint művészeti médiumnak képzőművészeti, szobrászati használatára. A Ferenczy Noémi-díjas Gáspár Györggyel beszélgettem a szobrászat műfaji határterületeinek újraértelmezéséről is.

Mennyei antiutópia
Fazakas Réka
Mennyei antiutópia

Legújabb, akrillal készült festményeinek érdekes keveréke, speciális, késes lámpákkal megvilágított vásznai izgalmasan tűnnek elő a feketére festett falakról, hogy a színekben és formákban gazdag expresszív alkotások futurisztikus, negatív utópia módján elképzelt tájról és emóciókról adjanak hírt.

A szertelenségnek teret nem enged
Wehner Tibor
A szertelenségnek teret nem enged

Szűcs László (1954–2021) szobrászművész új, 2024 júniusában nyílt kápolnásnyéki állandó gyűjteménye – amely a Vörösmarty Emlékházat övező ligetben emelt két pavilonban, illetve a pavilonokat körülvevő parkban lelt otthonra – a művész váratlan halálát követően, a hagyatékban fennmaradt alkotások együttesét tárja a látogatók elé.