Sági Gyula a Nyugat-Magyarországi Egyetemen folytatta vizuális művészeti tanulmányait, ahol 2010-ben szerzett diplomát. Jelenleg Berlinben él és alkot. Egyéni és csoportos kiállítások résztvevője itthon és külföldön egyaránt. Grafikai és festészeti eljárásokat vegyítve többnyire papíron, tussal, ceruzával, golyóstollal dolgozik. Nagyméretű, hagyományos technikákat alkalmazó munkái sorozatokban megvalósuló formakísérletek. A geometrikus absztrakciót és a gesztusfestészetet egyesítő műveiben a technológia, a digitális leképezés, a grafikonok és a természet repetitív mintázataiból inspirálódva a redukcióra, a tiszta formákra koncentrál. A 2010-es évek elején készült alkotásaiban a geometrikus és organikus absztrakció szintézisének megvalósítására törekedett. A 2016-ban indult Analog Noise és Parallel Line Drawings sorozatokban a művészt az idő múlásának leképezése és a repetitív jelek ismétlése közben fellépő „hibák” alkotta mintázatok érdekelték. 2016-tól a Geometric Gestures című szériában a vonalak és geometrikus struktúrák ismétlődő formáit színes absztrakt felületek törik meg.

 

„Munkamódszerem analízissel kezdődik, megfogalmazok egy problémát, majd részekre bontom, elemeire szedem. Ezután beépítve korábbi munkáim vizualitását, szintetizálom a részeket. Ez az építkezés számomra olyan, mintha matematikai egyenleteket oldanék meg, kezdetben egy, majd egyre több ismeretlennel játszom, és fokozatosan egyre komplexebb egyenleteket sűrítek a munkáimba.”

 

Sági Gyula művészetéről korábbi cikkünkben olvashatnak bővebben. 

 

 
 
 
 
 
 
 
  
 
  
 
 
 
 
 
Fotók: JACINT HALASZ
 

 

Sági Gyula Berlinben él és dolgozik.