A competitor tumbles off his motorcycle during the Motorcross World Championship at the Volk Molle race course.
Mogens von Haven 1955
 
 
Mindenki életében vannak olyan problémák, amelyek beárnyékolhatják a hétköznapokat. Olykor azonban a perspektíván is múlik, hogyan szemléljük az életet.

Hollandiában indította útjára 1955-ben fotósok egy csoportja a mára világhírnevet szerzett kezdeményezést, azt a fotópályázatot, melyben a világ elé kívánták tárni az aktuális történéseket. Magyarországon idén negyvennyolcadik alkalommal láthatók az év jelentős sajtó- és dokumentarista fotósorozatai.

Számos kihívást tartogat a nemzetközi tárlat összeállítása, melyre a kiállítók a világ minden tájáról érkeznek, s melynek fő szempontja nem esztétikai, hanem az alkotások mondanivalója. Hogyan tudják ezt az interkulturális anyagot interpretálni a különböző országok – köztük Magyarország? Mi várható vizuálisan a kiállítástól?

 
 
Míg az elmúlt hat évben már-már hagyomány jelleggel a Nemzeti Múzeumban rendezték a kiállítást, addig idén az intézmény profilváltására hivatkozva elállt attól, hogy helyet biztosítson a tárlatnak. Így a funkcióját gyakorta váltogató, az Állatkert szomszédságában álló Biodóm ad otthont a 2024-es World Press sajtófotóinak. Fémes csövek futnak a plafonon, sok helyen a falat levakolták, festésre azonban már nem került sor. A rideg belső terek, a nagy belmagasság merőben ellentétes hangulatot áraszt a korábbi, márványoszlopokkal és aranyszegélyes tükrökkel teletűzdelt múzeumi helyszínnel szemben. A kiállított művek azonban akarva, akaratlanul is, párbeszédben állnak a térrel, amelyben elhelyezték őket: így például a porig égett városok, árvízkárosultak portréi bizonyára abszurd látványt nyújtanának olyan termekben, ahol csillárok lógnak le a mennyezetről, és a padlót márvány borítja. Bár a költözésnek nyilvánvalóan nem esztétikai szempontjai voltak, mégis – úgy tűnik – jobb helyre kerülhetett a kiállítás.
 
Magyar Nemzeti Múzeum, a kiállítás korábbi helyszíne

 

Az elmúlt év folyamatos médiavisszhangja, a csatározások és a tizennyolc éven aluliak kitiltása a kiállításról rengeteg érdeklődőt vonzott a tavalyi tárlatra. Ennyi nehézség után sem volt azonban kérdés, hogy a World Press Photo kiállításának továbbra is helye van a fővárosban.

A fénykép azt sugallja: akkor tudunk a világról, ha olyannak fogadjuk el, amilyennek a fényképezőgép rögzíti. Ez viszont ellentétben áll a megismeréssel, amely éppen abból indul ki, hogy nem fogadja el a világot olyannak, amilyennek látszik – írja a XX. század egyik legnagyobb művészeti kritikusa. Aki még nem olvasta Susan Sontagnak A fényképezésről című könyvét, annak mindenképp érdemes a kiállítás megtekintése előtt akárcsak belelapozni a kritikus, ugyanakkor a fotóért rajongó esztéta kötetébe, mely képes az ember véleményét drasztikusan átformálni a képi rögzítésről.

 
 
Nemegyszer olyan ember szempárja néz ránk a kiállított alkotásokról, akinek mindennapi nehézségeit még csak elképzelni sem tudjuk. A fotósnak pedig különleges empátiával és tudatossággal kell rendelkeznie, hogy képei láttán ne szánalom, hanem együttérzés járjon át bennünket.
 
 
 
A képhez vagy képsorozathoz minden esetben rövid leírás kapcsolódik, amely elmeséli a fotográfia történetét, arctalan, komplex társadalmi problémához sorsokat és neveket társítva. A legtöbb fotó olyasfajta tragédiát ábrázol, melyek halmozottan bemutatva automatikus tompaságot válthat ki a szemlélőből, hiszen a megannyi borzalmat képtelen elviselni az az ember is, aki puszta kíváncsiságból – esetleg mazochizmusból –, azzal tölti a hétvégéjét, hogy ilyen kiállításokat tekint meg. Ha a tárlat mondanivalójánál az esztétikai minőség bizonyos fokig hátrébb sorolható, akkor a narratíva drámaisága kell, hogy tökéletesen érvényre jusson. Kapunk azért érzelmes és esztétikus képeket is, amelyeknél a sorozathoz tartozó történet felfedi a szereplők életének keserűségét, és mélyebb társadalmi problémákat villant fel.

Van egy nagyszerű svéd-dán dokumentumfilm, amelynek már a címe is sokatmondó: És a király így szólt: Milyen csodás szerkezet! A képekről, s leginkább a médiában felhasznált hatásukról szól. Hogyan befolyásolják a véleményünket bizonyos tartalomfogyasztási szokások, amikor nem vagyunk tudatában annak, hogy perspektívák nélkül eltorzul a világról alkotott képünk. Ezt éreztem, miközben körbejártam a tárlaton.

 
 
Csak pörögnek és pörögnek fejünkben ezek az imaginációk, elhozva az Armageddont, a jó és a gonosz végső csatáját. Az elmúlt években láthatóvá váltak ezek a régóta feszülő konfliktusok, a történelem pedig mintha folytonosan ismételné önmagát.  A háborúk, a súlyosbodó környezeti katasztrófák és az ezzel járó borzalmak végtelen sora ott jelenik meg a közösségi média oldalain egy receptes videó alatt vagy egy eljegyzési fénykép felett.

Véletlenül sem akarom megkérdőjelezni az események valódiságát vagy súlyosságát, csupán nem gondolom, hogy egy kép jelentőségét az ábrázolt katasztrófa mértéke adná. Fontosnak tartanám, hogy olyan képek is megjelenjenek, amelyek cselekvésre ösztönzik az embert, és megmutatják a társadalom humánus oldalát. Ez adhat erőt a borzalmakkal való küzdelemhez.

Masaharu Taniguchi és felesége a cseresznyevirágzást nézik © Kazuhiko Matsumura, for The Kyoto Shimbun

 

Kísérőtárlatként kaptak helyet a kiállításon az On The Spot néven futó magyar dokumentumfilmes házaspár képei. Az elmúlt tizenöt év legjobb fotográfiáinak válogatásával mesélik el munkásságuk történetét. Újságírói és kulturális antropológiai vonatkozású munkájuk jelentősége vitathatatlan. A fotókat nézve mintha családi albumot lapozgatna az ember, ha családi albumok sajátja lenne, hogy anya és apa mellett a dalai láma vagy egy bennszülött törzsfőnök is látható a képeken. Az élmény nagyon személyes, így igencsak más hangulatot árasztanak a képek, mint a kiállítás fő darabjai. A helyszín pedig nem alkalmas arra, hogy jobban el lehessen különíteni ezeket a fotókat, így kissé megbontják a kiállítás dinamikáját. Igaz, látva és olvasva az őszinte kapcsolódásokat, kapunk annyi jó érzést, hogy az emberiségbe vetett minden hitünket ne elveszítve távozzunk a kiállításról, és sokáig velünk maradjon az az érzés, hogy a hétköznapinak tűnő dolgok valójában igencsak rendkívüliek.

 

A World Press Photo kiállítás október 27-ig látható hétfő, kedd, szerda, csütörtök, vasárnap: 10.00–18.00 óráig; péntek, szombat, október 23.: 10.00–20.00 óráig a Biodómban (1146 Budapest, Állatkerti krt. 16.).