A nagy érdeklődésre való tekintettel hosszabbította meg Biedermeier mindennapok című kiállítását a Magyar Nemzeti Galéria. Báj és kellem – tényleg csak ennyi lenne a biedermeier? Mitől tud érdekes lenni ma, a technológia ugrásszerű fejlődésének időszakában a XIX. század első évtizedeinek meghatározó stílusirányzata? Erről kérdeztem Prágai Adrienn művészettörténészt, a tárlat kurátorát.

Új tárlatát utcafrontról benézve is jól látni, be se kell térni a galéria kiállítóterébe. Persze nem kirakatok portékáit szemléljük, így előbb-utóbb a kíváncsiság is hajt a betérésre, hogy különböző mértani alakzatok randevúinak lehessünk szemtanúi. A „találkozó” a View From Anywhere címre hallgat.

Festményei a tudatos és a tudattalan jelenlét határán egyensúlyoznak. Inspirációit általában valós helyszínek nyújtják, ám konkrét látványviláguk helyett csak benyomásaikat rögzíti. Róla szóló összeállításunkban kiderül, miként lepheti meg egy éppen készülő mű a saját alkotóját is.

Cseppfészek című képem a Pécsett rendezett Nyár lesz tehát, tündöklő és meleg című kiállításra készült, ahol Keserü Ilonával közösen állíthattam ki. Ez a munkám a saját magunkban való otthonosság metaforájaként olvasható, ugyanakkor a befelé figyelés, a saját mélyebb rétegeink felfedezésének vágyáról is szól.

Különleges gyűjtemény anyaga kapott helyet a BAB Galéria reprezentatív terében. A tárlat ünnepi pillanatban nyílt meg; a K.A.S. Galéria és a Gyűjtemény alapító vezetőjének, Nyakas Ilonának nyolcvanadik születésnapja alkalmából.

Jabłczyńskit (1865–1928) Lengyelország kivételével jóformán sehol nem ismerik, noha korának jelentős tudósa és kiemelkedő grafikusa volt, akinek a nevéhez fűződik – sok minden egyéb mellett – a ritkán használt ceratoryt, (ceratoryte, ceratorite) elnevezésű, linóalapú, egyedi grafikai technika feltalálása.

Pszichológus és festő egyszerre: Fóris Nóra erőteljesen vizuálisan gondolkodó alkotó, anatómiai és lélektani ismeretei figuratív festményein, portréin tükröződnek, az absztrakció felé mozduló képein pedig a transzcendens iránti vágya fogalmazódik meg.

Művészete az absztrakt kifejezésmód és az intenzív színhasználat erejére épül, amelyben a vonalak, foltok, rétegek és nagyméretű alkotások dominálnak. Munkáira sokoldalú technika használata jellemző, beleértve az akrilspray használatát és az áttört filcrelifek jelenlétét.

Danaé gyönyörű argoszi királylány volt sanyarú sorssal: apja, Akrisziosz király ugyanis ablaktalan börtönbe zárta, mivel delphoi jóslat szerint unokája (Danaé fia) okozza majd a vesztét. Zeusz azonban szemet vetett a szépséges szűzre és aranyeső képében „esett be” hozzá és ejtette teherbe. Nászukból fogant Perszeusz, a görög mítoszok egyik legnagyobb hőse.

Egymás mellett található egy pop & roll illemhely, egy ajándékbolt és egy galéria a Dorottya utcában. Belső kialakításuk, a bolt kínálata és a galériában látható alkotások között világos a stílusazonosság. A minden apró részletében precízen megtervezett és kivitelezett látványosság Kiss Miklós legújabb dizájn műalkotásának tűnhet.

Kivételes érzékenységgel fordult a világ felé. Képzelőereje életre keltette a látszólag élettelent, munkájában nem csupán arcot adott a tájnak, hanem bevezetett erdők sosem látott sűrűjébe. Összefonta kezünket egy szörnnyel, akivel utoljára egészen kicsi gyermekként volt szerencsénk találkozni. A szörnytől ugyanis nem kell félni, hiszen ahogy a kiállítás címe is cseng: Minden szépből van.

Azt tapasztalom, hogy eddig külön kezelt sorozataim lassan kezdenek összefolyni: a The cleaner I. képem például egyszerre illeszkedik a munkásréteggel foglalkozó és a klímaszorongásra reflektáló sorozatomba, és ahogyan a korábbi képeimnél már megszokhattuk, ez is kollázsból született.

Impresszionistaként indult, realista festőként vált híressé. Nélküle nem teljesedhetett volna ki az impresszionizmus, műgyűjteménye nélkül aligha beszélhetnénk a mozgalomról. A párizsi Musée d’Orsay most Gustave Caillebotte szokatlan férfiábrázolásainak szentelt kiállítást.

Január 16-án nyílt Róma központjában a Kancellária impozáns reneszánsz palotájában a Jankovics Marcell (1941-2021) máig ható művészetének emléket állító multimediális kiállítás – „a Szentév első nagy római magyar eseménye” –, melynek művészeti vezetője a rajzfilmrendező özvegye, Rubovszky Éva.

Hermann Zsófia ezúttal szó szerint több szinten, stáción keresztül dolgozza fel önmagát, a múltját és jelenét, tárja elénk a művészet különböző eszközeivel a lelke mélyén zajló folyamatokat, megéléseket, érzéseket.

Csontváry sosem járt Libanonban, cédrusait egy képeslap alapján festette – ehhez hasonló konteók és féligazságok szaporodnak gombamódon az interneten, ahol hitbuzgó konteológusaink mára az esztétika világát is alaposan megfertőzték. Ám az alábbi néhány, viszonylag újkeletű konteó még e virtuális szennyözönből is kimagaslik. 

Kis, újító művészcsoport hozta létre 1884. július 29-én, Odilon Redon, szimbolista festő kezdeményezésére a Függetlenek Szalonját. Köztük volt Paul Cezanne, Paul Gauguin, Henri de Toulouse-Lautrec, Camille Pissarro, Georges Seurat és Paul Signac. 

Számos őslakos nyelvben a természetre nem találunk külön szót. Van szavuk a fák mozgására, az időjárás megannyi arcára, a hold összes apró változására. A természetet azonban nem különböztetik meg az embertől, még a nyelvükben sem szakadnak el tőle.

Gergely Réka a határhelyzeteket vizsgálja művészetében, de nem ellentétpárokként tekint a különböző minőségekre, hanem az egységtapasztalat megélésére törekszik általuk. Nála a keleti filozófia és a nyugati technológia, a fémszobrászat és a textilművészet anyagai egymást kiegészítve a percepció és az értelmezés különböző síkjaivá válnak.

Szobraim központi eleme mindig az emberi test, amely sohasem magát a konkrét embert jelenti: az emberi kultúrának lenyomata az alak, amely gyakran művészettörténeti referenciát is hordoz. Ez a figura számomra metafora, kapocs a high-tech technológia és a természet között.

Februárig látogatható még a bécsi Albertinában az a Chagall-életmű-kiállítás, amellyel a múzeum igazgatója, Klaus Albrecht Schröder búcsúzik az intézménytől. Száz művet állítottak ki, a művész minden alkotói korszakát reprezentálva.

1915. július 20-án pisztoly dördülése hasított a levegőbe. A Műcsarnok épülete mögül jött a lövés, ahol fiatal férfi élettelen teste hevert egy padon, Galimberti Sándor festőművészé. Önkezével oltotta ki életét, mert nem tudta feldolgozni imádott felesége, Dénes Valéria elvesztését.

Az egyre sűrűsödő év vége meghozta bennem az érzést, hogy mást sem akarok, csak egy kihalt mezőn állni, ahol meredhetek a fakó semmiségbe, miközben egyedül a szelet hallom kívülről zúgni, sálba burkolt fejemmel. Hasonló érzések fogtak el, miközben a Faur Zsófia Galéria Privát táj című tárlatán jártam.