Máig a kortárs magyar művészeti élet egyik legizgalmasabb, legsokrétűbb alkotója. El Kazovszkij (1948–2008) életművének megkerülhetetlenségét példázta a 2015/16 fordulóján a Magyar Nemzeti Galériában rendezett posztumusz tárlat, A túlélő árnyéka – Az El Kazovszkij élet|mű nagy látogatottsága is. Bár a Godot Galéria szerény tere nem vetekedhet a Nemzeti Galéria méreteivel, Kozák Gábor kurátornak sikerült a művészi alkotópálya minden szegmenséből egy keveset felvillantania, jó érzékkel kiválogatva a hatalmas életmű jelentősebb alkotásait.
El Kazovszkij egyszerre volt képzőművész, díszlet- és jelmeztervező, performer és költő. Annak ellenére, hogy többféle médiumban dolgozott, a nyelv, az anyanyelv volt számára meghatározó, ahogy egy interjúban jellemezte magát: „Nekem vér helyett az ereimben is nyelv folyik.” Ezért is Kazovszkij egyik verse, A dolgok csendje lett a kiállítás mottója: A tested elviselhetetlen burkolat, / ha nincs, ki szól, ha nincsen egyetlen szavad: / se-hús-se-szellem kreatúra, / és védtelen elszótlanulva. (Várady Péter fordítása), amelyből jól érzékelhető, hogy a figurális festő El Kazovszkij számára az emberi test jelentette a legfőbb témát. Főiskolás kori, Francis Bacon igézetében készült aktképein az emberi testek még csendéletekként funkcionáltak. Később pedig magánmitológiájának alakjaival – balerinával, hattyúval, az egyiptomi mitológia Anubiszára emlékeztető vándorállattal (kutyaalak), kaszás angyallal, Vénusszal, Janus-fejekkel – népesítette be műveit.
Koherens összművészeti alkotások ezek a művek a médiumok sokszínűsége ellenére is, a balett műfajához hasonlóan, amelyben dráma, zene, tánc, látványvilág keveredik. Az orosz gyökerekkel rendelkező El Kazovszkij már gyermekként megismerkedett a klasszikus balett-tel. A vállaltan transznemű művész szemében, akit főiskolás kora óta intenzíven foglalkoztatott a nemi identitás kérdése, a balett egyet jelentett a nőies és férfias karakterjegyeket magába olvasztó szép, érzéki test színrevitelével. Ezért is tett rá különösen nagy hatást a szerelmi történetet homoszexuális értelmezéshez igazító Matthew Bourne 1995-ben Londonban bemutatott Hattyúk tava-koreográfiája, ahol a hattyúkat férfi táncosok alakították. A camp jegyében fogant előadást El Kazovszkij többször is megnézte és később műveiben is, verseiben is, panoptikumaiban is szinte rögeszmésen tért vissza hozzá. Az androgünitást magukban hordozó táncosok egyszere testesítették meg szemében a női kecsességet, finomságot és a férfias erőt, energiát, ahogy évente megrendezett Dzsan-panoptikumának szereplőiben is egyszerre hívta elő a nőies és férfias karakterjegyeket, lényük androgünitását. Egyik interjújában megemlíti, hogy Pilinszky Rubin Szilárddal együtt egyike volt azoknak, akik a szereplőkben rejlő andrüginitást felfedezték a panoptikum előadásain: „Fogékonyak lévén az androgünitásra is, megértették, hogy itt egy személyes ünnep celebrálásáról is van szó, bálványok felállításáról, rituális földíszítésükről, és mondjuk így, imádásukról. Ugyanakkor azt is megértették, hogy ezek mégsem privát események, nem az én életem élményeinek ábrázolásai, hanem az ember egyetemes lehetőségeiről szólnak…” Pilinszky költészete különös fontossággal bírt El Kazovszkij számára, aki még középiskolásként ismerkedett meg a költő verseivel és fontosnak tartotta azokat a jobb megértés, átélés érdekében a maga számára oroszra, anyanyelvére lefordítani. Innen nézve nem véletlen, hogy művészi érzékenységükkel, látásmódjukkal erősen rezonáltak egymásra alkotásaik, mintha Pilinszky verseinek képi világa elevenedne meg a festményeken.
A Dzsan-panoptikum előadásai mellett El Kazovszkij magánmitológiájának képzőművészeti összegzései az 1980–1986 készült nagyszámú képregény-variáció, Vajda Lajos két 1936-os ceruzarajzát háttérként felhasználva. A Vajda-lapokon El Kazovszkij hol kevésbé, hol egész erősen uralta le az előképet. Némelykor már szinte saját elbeszélésének színpadává alakítva át Vajda rajzait, saját szereplőivel népesítve be az alkotást. Ugyanakkor a tömegkultúra termékeként ismert képregényt El Kazovszkij saját művészetéhez idomítja, „elbeszélhetővé téve a vágy alanyának és tárgyainak pozícióját. A kép színtere, kvázi színházzá alakult át.”
Ugyanez a gondolat munkál a két papírfrízben is. 2002-ben a Karinthy Szalonban készítette el első széles papírszalagra festett festményfolyamát, amelyet utána önálló táblaképekre darabolt. 2007 karácsonyán a Bartók B32 Galéria nagytermének hosszanti falán megismételte ezt a sorozatot. Az élete utolsó munkájának szánt, huszonhárom képmezőre osztott művön felvonultatta a nagy ívű életmű valamennyi ikonikus motívumát a korai torzóktól és balerinától az utolsó évek ringatózó csónakjaiig, a sivatagi hegyvonulatoktól a dülöngélő felhőkig és kanyargó utakig. A Godot Galéria kiállításának egyik unikuma, hogy mind a két papírfrízből sikerült két-két képet kiállítani, így módunkban áll megfigyelni a két munka közötti eltéréseket és azonosságokat.
A kiállítás címe, Bálványállítás utal El Kazovszkijt sajátos fetisiszta tárgyfüggőségére. Szenvedélyesen kereste, gyűjtögette, építette és ünnepelte bálványait (legyenek azok emberek, tárgyak vagy művészi alkotások), ebben találva meg alkotómunkájának egyik legfontosabb témáját. Számára „a bálvány az isteni erő ember által teremtett jele, az isteni erőt sugározza emberi módon megjelenítve. Ha az emberi hit kiürül, akkor üres bálvánnyá válik, de amíg hittel telített, addig ikonként tudjuk felmutatni.”
Kis tere ellenére is a Godot Galéria reprezentatívan mutatja be ezt a hatalmas életművet, a főiskolai kollázsoktól, rézmetszetektől, korai lírai munkáktól a nyolcvanas-kilencvenes évektől kiteljesedő művészi pálya különböző médiumokban (táblakép, doboz-mű, installáció, applikációs mű) létrehozott alkotásaiig. El Kazovszkij számos interjújából (1987–2008) válogatott szövegrészletek teszik teljessé a kiállítást, segítenek jobban megérteni a művész világát, gondolkodásmódját. Ezekben a művészt foglalkoztató olyan fontos kérdésekről esik szó, mint a szerelem, a halálon túli élet, a konceptuális művészet, a nyelv, a csend, az utazás, a punk-kultúrához és a Sex Pistoldhoz, a David Bowie-hoz való viszony.
A sokszínűsége és sokrétűsége ellenére is egységes, koherens és máig frissnek ható műveket szemlélve megtapasztalhatjuk, hogy ezek az alkotások a mai napig nem veszítettek semmit érvényességükből. Nem váltak üres bálványokká, még mindig a művész hitét sugárzó ikonok.
Bálványállítás – El Kazovszkij kiállítása november 15-ig látható a Godot Galériában (1114 Budapest, Bartók Béla út 11–13.).
Fotók: Kozák Gábor (Godot Galéria) jóvoltából.
