ENSZ Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Bizottsága által meghatározott lakhatás-fogalom szerint „… a lakhatási szegénység olyan lakáskörülményeket jelent, amelyek között nem teljesülnek a megfelelő lakás kritériumai, így például megfizethetőségi problémák, alapszolgáltatásokhoz és infrastruktúrához való hozzáférés hiánya, minőségi vagy mennyiségi értelemben nem kielégítő lakás (kis alapterület, megfelelő fűtés hiánya, elmaradt felújítások stb.), rossz elhelyezkedésű lakás (például szolgáltatásokhoz, infrastruktúrához való rossz hozzáférés, rossz szociális környezet).”
A Szaniter kiállítás középpontjában a lakhatási szegénység, azon belül is a higiéniai feltételek hiánya áll, amely probléma több százezer embert érint ma Magyarországon. A lakhatási szegénység jelenségén belül helyezkedik el a higiéniai szegénység, amely kifejezetten a tisztálkodási terek korlátozottságát és hiányát jelenti. A Habitat for Humanity Magyarország 2024-es Éves jelentés a lakhatási szegénységről című tanulmányában megállapította, hogy majd kilencvenezer olyan háztartás van Magyarországon, amelyek nem rendelkeznek házukon, lakásukon belül vízzel, fürdővel, WC-vel, alacsony jövedelmi helyzetük miatt pedig körülményeiken önerőből nem tudnak változtatni.
Valós problémák bemutatására jött létre a Szaniter a Kevés Eszter és Pregun Soma által alapított Pompa Copia kreatív kollektíva gondozásában, Horváth Júlia fotográfussal, Páder Petra kurátorral, Kalmár Bálint művészeti menedzserrel és a Balka kreatív menedzsmenttel kiegészülve. A Szaniter feladata, hogy a művészet eszközeivel láthatóvá tegye a lakhatási szegénység súlyos valóságát, miközben párbeszédet indít el és cselekvésre ösztönzi a közönséget.
A kiállítás előterében hatalmas zuhanyfüggönnyel találjuk szembe magunkat, rajta a tárlatot összefogó központi szöveggel, amely a hétköznapi tisztálkodási rutinból jól ismert tárgy hangsúlyozását szolgálja. A függöny mellett elhaladva nagyobb teremben találjuk magunkat, ahol különböző installációk asszociatív módon jelenítenek meg tisztálkodási tereket, miközben személyes sorsokat idéznek meg. A bemutatott anyag valós helyszínekről készült fotósorozatot is magába foglal, hiteles dokumentumokkal kiegészítve a művészi ábrázolást.
Marika néni története szívbe markolóan eleveníti meg, hogy milyen az, amikor az egészségügyi állapotból adódóan az ember korlátok közé van szorítva a saját életterében. Matild otthonában generációk élnek együtt, amely szorosabb összetartozást eredményez a család számára. Az összetartozás azonban bezártság is, mivel a ház állandó beázással és penésszel küzd, ezzel rontva lakóinak életkörülményeit. Piroska és családja kisebb családi házban lakik, amely nem rendelkezik fürdőszobával, így a lakók lavórban fürdenek egy már egyébként is zsúfolt, több funkciót betöltő szobában. A személyes szféra eltűnőben, helyét a kompromisszum veszi át, a családtagok méltóbb létet remélve mégis bizakodva tekintenek a jövőbe. Tamaráék házában ugyan ki van alakítva a fürdőszoba, azonban eredeti rendeltetés szerint a család mégsem tudja használni, mivel a benne található bojler két éve elromlott és a tisztálkodás visszakényszerült a korábbi kezdetleges állapotába, a lavórba.
Hatalmas dobozban, a tér közepén a kiállítás szereplőinek mosdótereiről készített képek vannak a falra erősítve, melyeket csak akkor tudunk igazán megtekinteni, ha az erre kialakított kukucskáló lyukakba belenézünk. A bepillantás gesztusa szinte tükörképe annak, ahogy a kiállítás betekintést enged a négy nő történetébe: miközben egyre jobban elmélyülünk a fényképekben és szövegekben, úgy rajzolódik ki előttünk, hogy a személyes tapasztalatoknak közös a gyökerük, a lakhatási nehézségek megélése nem egyéni, hanem kollektív élmény.
A terem végében álló asztalon a Szaniter társasjáték invitálja a nézőket a játékra, melyet a látogatók bátran kipróbálhatnak. A társasjáték a Gazdálkodj okosan táblajátékot követi le pontosan, a mindennapi élet olyan alapvető bevételeivel és kiadásaival kiegészülve, mint a rezsi befizetése, gyógyszervásárlás, vagy épp egy hármas találat a lottón. Ezek a tételek sokunknak nem a játékról szólnak, hanem a rideg valóságról. Minden jól kijött lépés a túlélés záloga.
Elgondolkodtató tény, hogy – egy-két olyan szempontot leszámítva, mint például a komfort nélküli lakások számának csökkenése vagy a túlzsúfolt lakások visszaszorulása – a lakhatási szegénység lényegében nem mérséklődött az elmúlt tíz évben – derül ki az Éves jelentés a lakhatási szegénységről 2024-ből. Kevés új ingatlan épül évről évre, ezek is szinte kizárólag magántulajdonban lévő házak, lakóparkok; bérházfejlesztés nem történt. Az ingatlanpiac alsó szegmensét egyfajta megkötöttség, immobilitás jellemzi, hiszen az utóbbi évek támogatásai a társadalom alsó szegmensét nem érték el, nincsenek őket célzó szociális támogatások. Mindez természetes módon eredményezi a lakhatási szegénység megmerevedését, és az ebből való kilábalás pedig egyre kilátástalanabbá válik.
A jó kiállítás kérdez is közönségétől, nemcsak közöl. A Szaniter a művészet eszközeivel olyan társadalmi platform kiépítésén dolgozik, amely segítségével közösségi gondolkodássá és együttérzéssé bővít ki egy összefogás nélkül megoldhatatlan problémát. Hol kezdődik az egyén felelőssége a lakhatási szegénységben? Hogyan lehetne az alapvető erőforrásokat úgy újraelosztani, hogy ahhoz mindenki egyenlő mértékben hozzájusson? Miként tudunk mi is hozzájárulni élhetőbb és mindenki számára egységesebb feltételeket diktáló társadalom kiépítéséhez?
Tárlatvezetések a KULT7 Galéria (1072 Budapest, Klauzál tér 6.) kiállításán 2025. október 11-én és 18-án 11 órától.
Fotók: Nagy Lili Panna
