„Egy műalkotásnak alkotója van, és mégis,
ha tökéletes, van benne valami lényege szerint: anonim.”
(Simone Weil)
Festőként plasztikus képeket hoz létre, nyomtat, nyomatai valóban nyomhagyások és nem ábrázolások. Egyedi és senkivel össze nem téveszthető alkotásai a kilencvenes évek közepére olyan magányos harcossá teszik, mint egy másik nyelvi kifejezésmódban Molnár Sándort. A kép, mint tárgy, a kép, mint térbe kiterjesztett alkotás természetesen nem csak Tölg-Molnár sajátja, de a hazai képzőművészeti nyelvben ritka. Különösen úgy, hogy ezek a képtárgyak sajátos, monokróm módon jelennek meg, a fekete és a fehér színekben. Anyaguk a grafitszürke, a gipsz. Alakjuk, bármilyen alakzat. Lehet drapéria, csavart gipszszalag vagy fekete csík, melyben fehérrel karcolt szöveg jelenik meg.
Mégis, Tölg-Molnár Zoltán nem monokróm festő. Reduktív festőnek tartotta magát. Művészetében a szó, a betűkép, a töredék, a fragmentum, a jel, az írás, a talált tárgy (ready made) éppoly fontos volt, mint a hit, az éber önreflexió, a folyamatos jegyzetelés.
A valóság dolgai nem, de a valóság egykorvolt dolgai, tárgyai nagyon is foglalkoztatták. Ezek alkották életműve utolsó évtizedeinek kifejezési formáit, témáit.
A Resident Art Galériában Elfelejtett nyelv címmel rendezett emlékkiállítás a 2024 márciusában elhunyt mesternek épp az utolsó évtizedekben, különösen a 2010-es, 2020-as években készült munkáiból válogat. Ezek az alkotások a visszatekintés okán mintegy az életmű átértékelésének, újrafeldolgozásának, átalakításának tekinthetők. Nyilván Tölg-Molnár drámai fogalmazása mindig is jelen volt munkái sorában, ám ezek a művek, melyeket a galéria falain látunk, mintha az általa mintegy mottóul használt latin felirat (Sum, Esse, Fui – azaz vagyok, lenni, voltam) továbbértelmezését mutatnák. Látjuk a grafittal megszínezett drapéria (függöny)-munkákat dobozokba zárva, a fehér gézt és a lakkozott fekete szalagokat, mint tekercset vagy gyászszalagot. Látjuk a feketével nyomott fóliákba belekarcolt szövegtöredékeket, német vagy magyar, esetleg latin szófoszlányokat. A korábban oly gyakran használt kátrányos fekete kör, mely plasztikaként is megjelent, most hurokká változott egy 2023-as munkánál (Fénylő 1.) A korábbi, karcolt fóliákat újraértelmezte, behajtogatta kifordított könyvlap formájában, s a térbe forgatta.
A szakrális és ősi jelrendszerek, korábbi, karcolt munkáin is felbukkannak: A kereszt alakzatba karcolt írások, vagy épp a szövegre rányomódó keresztek. Vissza-visszatér a már húsz-harminc éve alkotott művekhez. Az Elhibáz című kisméretű karton-vászon műve az idők során átalakul (1995–2022). Sokatmondók a vaskos csavarok (metrikus csavarok), melyek ki tudja, hová feszítik, rögzítik fel a különböző tárgyképeket.
Évszám nélküli nyomatai, sziták, litográfiák esszenciális módon tolmácsolják mindazt, amit Tölg-Molnár az életművében meg kívánt jeleníteni, s amit Radnóti Sándor egy megnyitójában 2009-ben így fogalmazott meg: „Tölg-Molnár most is aszketikusan tartózkodik attól, hogy irányítsa a jelentést. Mint ahogy azt sem merném kijelenteni, hogy az ő puszta létigéje szomorú. Végtelenül redukált feladatokat tűz ki maga elé, s ebben a redukcióban persze épp annyira megtalálja a maga birodalmának gazdagságát, mint a legszínesebb és legváltozatosabb formákat felidéző festő.”
Tölg-Molnár emlékkiállítása a csendes, de nagy ívű mester életműdarabjainak rendkívül izgalmas bemutatása. A falakon és a grafikai mappában magával az alkotóval találkozunk, átérezhetjük mindazt, amit gondolt mai világunkról, s láthatjuk, milyen kulturális, történeti, vallási távlatokban elmélkedett. A nyelv talán mégsem felejtődött el.
Tölg-Molnár Zoltán kiállítása október 31-ig látogatható a Resident Art Galériában (1114 Budapest, Bartók Béla út 39.).
|
