A majd hétszáz éves múltra visszatekintő őrségi fazekasság legjelesebb képviselői hozták el alkotásaikat a Vigadóba a Tiszta forrásból – Az őrségi fazekasság múltja, jelene és jövője című kiállításra. Funkcionalitás, használhatóság, egyszerűség és szépség jellemzi e kerámiákat.

A magyar képzőművészet kiemelkedő és meghatározó korszaka a XX. század eleji impulzusokkal teli időszak, amikor számos tehetséges magyar művész kényszerült külföldön tapasztalatot szerezni, vagy menedéket találni, hogy érvényesülhessen.

A T-Art Alapítványt Tenk László festőművész és felesége, Tenk Zsóka gobelinszövő hozta létre 1990-ben, azzal a céllal, hogy segítse a mai magyar képzőművészet hazai és külföldi megismertetését, a különböző művészeti ágak, az alkotók és a művészettörténészek közötti kapcsolat elmélyítését, s a közönség ízlésformálására irányuló kezdeményezéseket.

Március közepéig tart nyitva a Szépművészeti Múzeum Hantai Simon századik születésnapját ünneplő tárlata, amely a festő eddig ismeretlen arcát és korszakokon átívelő művészi párbeszédeket mutat be.

Hiány és telítettség, a felszín és a mélység sajátos értelmezése jelenik meg Németh Dávid és Gwizdala Dáriusz alkotásain. A megfejthetőség hiánya, s a képeken szereplő dolgok kimeríthetetlen pluralizmusa az a két sajátosság, amelyeken keresztül közelíthetjük meg a két fiatal alkotó művészetét.

Előbb-utóbb úgyis szót kerítettem volna róla – itt az Országúton is – földimről és sorstársamról: Katona Józsefről. Földim a kecskemétiség okán, sorstárs meg azért, mert Skorpiók volnánk. Kell-e bizonygatnom, milyen tragikus jegy? Hogy az apropó egy kicsit körmönfont, lehet, de üsse kő. A Katonában, tudniillik egykori gimnáziumomban áll Czélkuti Züllich Rudolf szobra, amely majdnem olyan kacskaringós utat járt be, mint sorsűzött alkotója.

Az egri Kepes Intézetben március közepéig látható Kucsora Márta Kiterjedés című önálló kiállítása. Az óriás méretű lírai-absztrakt festmények anyagisága és érzelmessége jól érzékelhető ebben a számukra megfelelő térben. A művésszel beszélgettünk énhatárokról és képhatárokról, munkákról és tervekről. 

Szurcsik József Munkácsy Mihály-díjas magyar festőművész, grafikus, képzőművész Nyugtalan idők című kiállítása legújabb alkotásaiból ad válogatást. „Nem minden betontömböt nekünk csinálnak, mi is kreálunk saját magunknak: védjük magunkat a külvilágtól, egyúttal saját korlátokat szabunk még a saját jóságunk áramlásának ellehetetlenítése árán is” – vallja a művész.

A Budapesti Szlovák Intézettel és a Fotográfia Közép-európai Házával együttműködésben született Miloš Dohnány a városban című kiállítás – melynek kurátora Silvia L. Čúzyová – a modern szlovák fotográfia jelentős képviselőjének képeiből mutat be válogatást.

Vajon miért tűnik úgy, hogy ismét egyre fontosabb a kortársak – és nem csak a képzőművészek – számára, hogy az egzisztencia léttapasztalásáról kezdeményezzenek diskurzust? Jakatics-Szabó Veronika önálló kiállítása a K.A.S. Galériában.

Tágabb környezetét járja be festészetében Bács Emese, felfedezve milyenek is azok a városrészek és annak a lakói. A képei között egészen új festményeket és számos régebbi kép átdolgozását láthatjuk. Az utóbbiak esetében jól megfigyelhető az önkontroll festészeti és látásmód tekintetében is.

A párizsi Louis Vuitton Foundation blockbuster, azaz kasszasíkert ígérő Monet–Mitchell, Dialogue kiállítása első ízben állítja párhuzamba a Givernyben készült kései Monet-vásznakat, Joan Mitchell főként Vétheuil-ben készült festményeivel. A tárlat a formai és tematikus hasonlóságokra irányítja a figyelmet.

Többször újraolvasva a szövegemet, feltűnt, hogy ez inkább szakmai megközelítésen alapuló gondolatsor, de mit is várhatunk egy kollégától. Persze a képek is inkább a festészetre és annak jelen állapotára való reflexiók, nem feszegetnek társadalmi problémákat, nem akarják megoldani a globalizáció, a környezetszennyezés és a genderelméleti kérdéseket sem.

A New York-i jó barát, Kurt Andersen szép írása tapintatosan tudomásunkra hozta: Bányai István rövid betegséget követően átlépett – zoomolt – egy új, számunkra egyelőre alig elképzelhető másik világ ismeretlen könyvoldalaira.

A legszürrealistább festő és a legfestőibb szürrealista életműve előtt tiszteleg a milánói Palazzo Realéban rendezett Max Ernst-kiállítás, amely bemutatja az œuvre összetettségét és a német származású festő széles körű érdeklődését is.

Lenyűgözően jeleníti meg egyetlen festmény a reformkor kimagasló eseményét és azokat a legbefolyásosabb személyiségeket, akik e dicső kor jelesei voltak. A XIX. század sokat méltatott művészének nagyméretű olajfestménye a Magyar Nemzeti Múzeum állandó kiállításán látható.

A magyar grafika kiemelkedő alkotójának dekoratív művészetét mutatja be a Magyar Nemzeti Galéria nyolcvan darabból álló válogatása A festő-poéta. Tichy Gyula, a magyar szimbolizmus mestere címmel. A kamarajelleggel rendezett tárlat a művész ez idáig nemigen látott műveit állítja ki: rézkarcait, linómetszeteit, kései toll- és tusrajzait, néhány temperával és olajjal készült vásznát.

Madarassy András festőművész, az esztergomi Temesvári Pelbárt Gimnázium képzőművész tanára az iskola Kákonyi Asztrik Kortárs Galériájában mutatkozott be, amely immár tíz éve jelentős művészek tárlatának ad otthont. A galériát alapító igazgatóhelyettes, Keppel Dániel irodalomtanár kiváló művészi érzékkel hívja meg azokat a művészeket, akiket a magyarság és a szakralitás jegyében kíván a diákok látóterébe helyezni.