Első képeinél még volt egy kiemelt négyszög, amelyből kiindulva építette fel az egész kompozíciót, ma azonban már sokkal intuitívabb módon komponál. „Van ugyan egy vázlatfüzetem, azonban leginkább csak vonalrajzokat készítek, amelyek az adott mozgást rögzítik.” Korábbi sorozatai között volt például olyan, amelyen kígyószerűen kavarogtak a különböző színű négyszögek. Ezeket a táblaképeket előszeretettel építette egymás mellé, installatív szituációkat hozva létre. „A diplomamunkám is egyetlen hatalmas installáció volt: száz darab 30 × 30-as képet helyeztem egymás mellé, amelyek külön-külön, de együttesen is értelmezhetők voltak.”
És bár korábban szigorúan megszerkesztett kompozíciókat készített, mára ebben is sokat oldódott. Jelenlegi munkái nem teljesen s a végletekig megtervezettek, hanem szabadkézzel rajzoltak, amelyek ezáltal organikus érzetet keltenek, miközben a négyszögek egymáshoz való viszonya a mozgás illúzióját adja. „Jellemzően a saját környezetemből merítek ihletet, főként természeti jelenségekből. A víz fodrozódása éppúgy izgalmas számomra, mint a szélfútta búzamező.” A Csekő Andrea által megalkotott képterek, bár alapvetően harmonikus hatást keltenek, folytonos alakulásban vannak. Örvénylés, kavargás, tágulás, hömpölygés – jellemzően puha mozgások érzete születik meg a befogadóban. Képeinek ezt a dinamikáját szimbolikusan, a világ folytonos változásaként is felfoghatjuk.
Munkái sokféle olvasatot tesznek lehetővé, izgalmasan tágítják a néző asszociációs mezőjét, a négyszögekből építkező kompozíciók makro- és mikroszinten is értelmezhetők. Egyik képtáblájának alsó rétege egybemosódó rózsaszín felületekből építkezik, amelyen kisebb-nagyobb egységekké összeálló zöld négyszögek láthatók. Ezek egyszerre behívják az univerzum képzetét, amelyben a különböző elemek egymás mellett kavarognak, hol összeérnek, hol széttartanak, ugyanakkor – amint a művész mondja –: a nyelv felépítésére is gondolhatunk e kép láttán, hiszen a négyszögek éppúgy állnak össze, mint ahogyan a legkisebb nyelvi elemekből felépül egy mondat, majd egy szöveg.
Csekő Andrea azonban nemcsak a formával, hanem a színekkel is játszik. Régóta kísérletezik azzal, hogy az egyes árnyalatokkal milyen hatást tud kiváltani. „Korábban csak alapszínek voltak a palettámon, hideg, meleg és középtónusok. Majd fokozatosan bővítettem a skálát, ma pedig már egészen sok színt használok.” Azt vizsgálja, hogy az egyes árnyalatok egymás mellett milyen hatást vagy érzést váltanak ki a nézőből, milyen érzetet keltenek. A befogadás egyébként mindig is foglalkoztatta, korábban már készített interaktív művet is, amelyben egy labirintust lehetett megoldania a nézőnek.
Legújabb vásznai inkább lecsendesítik a befogadót: olyan meditatív képek ezek, amelyek feldolgozása sok időt igényel, hiszen sűrűségük, a színek rezgése, vibrálása bevonzza a nézőt, s arra késztetik, hogy elmerüljön a kompozícióban, adja át magát az árnyalatok keltette érzéseknek és a zenei fogalmakkal is leírható mozgásoknak.
Nemcsak a nézőből kiváltott rezgések miatt lesznek különlegesek a művész képei: a vertikális képi feszültség is izgalmassá teszi a kompozíciókat. Ugyanis vékony rétegeket épít egymásra, amelyeket különböző festői minőségekkel lát el, így a képtéren belül eltérő felületek születnek. Vannak élesen elhúzott, homogénre kent négyszögek, ezek konkrétságát azonban olykor lazúros réteggel tompítja, máskor pedig a körvonalak elkenésével blur-es hatást ér el. Ezek a felületek szintén különböző érzeteket hívnak elő a nézőből, és mivel gyakran egy képen belül ütköznek, így a befogadói attitűd is kibillen a statikusságból.
Egyébként az alkotó előszeretettel kísérletezik, játszik az anyaggal, próbálgatja, meddig lehet vele elmenni, mit lehet vele megtenni. Érdekli, milyen érzetet képes kiváltani a nézőből, de a legfrissebb vásznakon az is látszik, hogy kíváncsian kutatja, mi az a tudás, amit a monokróm festészetből át tudna ültetni saját festői nyelvébe. Legközelebb 2024-ben lesz nagyobb tárlata az Artus Studióban, ahol műteremtársaival, Kaszás Konráddal és Szlávik Barbarával közösen állít ki.
