Mindig a legnagyobb előadóteremben tartotta az óráit, sokszor még a lépcsőkön is ültünk: a nagy lógós bölcsészek György Péter óráin mindig szép számmal megjelentek, mert egészen elképesztő volt, milyen óriási tudás tud kiáramlani ebből az emberből kilencven perc alatt.

Festészetének fontos jellemzője a puha fluiditás,
kézjegye a kollázsszerű képépítésből és a különféle festészeti
minőségek ütköztetéséből ismerhető fel. Új képei – amelyekből
a Horizont Galériában Parade címmel már láthattunk válogatást –
azt jelzik, hogy Németh Dávid végleg ráhangolódott arra a saját nyelvre, amelyben a látvány könnyedsége és a festői gondolkodás mélysége ugyanazon a felületen találkozik.

„Vajon most van-e ideje esztétikai kérdésekkel foglalkozni, amikor a világ és az emberiség ezer sebből vérzik? A válaszom: igen, éppen most van itt az ideje. A sebeket ki kell tisztítani, mielőtt gyógyulni kezdhetnek – a művészet és a művész pedig éppen erre hivatott” – vallja Diki Luckerson.

Legújabb munkáiban a valóságot transzponálja át festménnyé, s a kompozíción a szín-gesztus-struktúra kölcsönhatásán van a hangsúly. A Three moths in the vineyard (Három molylepke a szőlőben) festménye is organikus absztrakt mű, de már intenzíven megjelenik benne a narrativitás iránti igény.

Különös, misztikummal teli világ, ékszerszerűen felfénylő, képlékenynek tűnő kreatúrák veszik birtokba Soltész Melinda üvegművész kiállításán a K.A.S. Galéria terét. Apró üveglények, amelyek egyszerre tűnnek ismerősnek, ugyanakkor idegennek. Puhák, ezért ismerősek, de tükröződnek, így időn túli dimenzióba kerülnek.

Nagyon jól áll Király Gábor műveinek az Einspach & Czapolai Fine Art második terének indusztriális belső tere: a téglafalak rímelnek azzal a kopottas, időt megélt környezettel, amelybe figuráit elhelyezi.

Művészettörténetileg jelentős kiállítás látható az Einspach & Czapolai Fine Art terében, ahol a galéria művészeinek munkáin keresztül fedezhetjük fel a nyolcvanas években előtörő művészeti irányzatokat.

Új sorozata kapcsán vall a művész arról is, képeinek feszültségét miként teremti meg a rend és az ösztönösség közötti játék. Értelem és érzelem kerül szembe egymással minden egyes vásznon, a gesztusok olykor vadul csapnak össze, máskor mederbe terelve futnak a kép széléig, olykor sűrűn kavarognak egymásba, máskor letisztult, nyugodt formát öltve haladnak. 

Túllépni sztereotip narratívákon és friss perspektívát kínálni a környezetünkről, a társadalomról és az emlékezetről – ezt a feladatot vállalja magára a rijádi Saud Arabia Museum of Contemporary Art (SAMOCA) Art of the Kingdom (A királyság művészete) című kiállítása.

Pakosz Anna alkotói hangja nagy átalakuláson ment keresztül az elmúlt néhány évben: a kötött, figurális kompozíciók kezdetben a női közösségeket összetartó erőről, a sisterhood témájáról szóltak, aztán a művek struktúrája egyre inkább fellazult, a narratíva pedig perszonálissá vált, egy ideje azonban már a szabad képalkotás mentén születnek az expresszív és performatív művek.

Épp randiztam egy lánnyal, aki aznap is átjött a műterembe, beszélgetés közben pedig elkezdett papírhajókat hajtogatni. Ez adta a kép ötletét, majd realizáltam, hogy az angolban a párkapcsolat (relationship) és a hajó (ship) szavak részlegesen egyeznek.

Édes és életteli világba repíti a nézőt Makai Mira Don’t Forget to Look at the Stars kiállítása, amelyben az érzékien burjánzó formák fluid módon kavarognak egymásba. Lágyan elringatnak, olyannyira, hogy kicsit aggódunk is attól, hogy teljesen magukba szippantanak ezek a telített világok.