A festmény egy nagyobb sorozat része, amely tavaly, a Hajósi Művésztelepen töltött idő alatt indult el. A szőlőbirtok felújított régi présházában laktunk, és velem először fordult elő, hogy a természeti környezet inspirált, olyannyira, hogy azóta több festményen is megjelennek az ott kapott élmények, amelyek olykor konkrét motívumok formájában öltenek testet az egyes kompozíciókon. A kör és gömb alakú fújások például a szőlőszemeket idézik, de megjelent a távlati kép visszaadásának szándéka is.
Két képmezőre tagolódik a Three moths in the vineyard festmény, ami korábbi, osztott képeimre utal, ugyanakkor ez a tagolás egyértelműen behívja az előtér, középtér, háttér érzetét, amelyben az alsó részen jelennek meg a föld és a szőlőtőkék, fent pedig az eget szimbolizáló részben mindenféle konstellációban kerültek fel a szőlőszemeket és szőlőfürtöket jelző rózsaszín körök és gömbök. Bár a motívumok nem konkrétak, mégis a formákból és a gesztusokból kirajzolódik egy távlati táj.
Izgalmas képi feszültséget teremt a vertikális és horizontális struktúrák ütköztetése a képen belül, amivel már régóta előszeretettel játszom, ez most sem volt másképp. A képmező alsó részében vízszintes, gesztusszerűen felvitt ecsetvonások futnak, ezekre kerültek fel azok az expresszív foltok, amelyek a szőlőtőkéket jelképezik és függőlegesen futnak. A felső részben a lazán felfújt, zöld vonalas struktúra adja meg az irányt, amelyet a rájuk felvitt körök aláhúznak vagy ellenpontoznak.
Bár alapvetően volt kompozíciós elgondolásom, amikor belekezdtem ebbe a képbe, szerettem volna a molylepkéket jelző három formát megvalósítani, valamint a szőlőszemeket is felfújni a felső képmezőbe, de az alkotási folyamat során hagyom, hogy az eredeti elképzeléseim intuitív módon alakuljanak. Engedem, hogy megtörténjenek a dolgok a képen, hogy a kompozíció olykor véletlenszerűen alakítsa magát. Emiatt nem szoktam vázlatolni sem, csak firkálgatok, de tulajdonképpen az egyik képből születik a másik.
E kép esetében először szabályos oválisokat szerettem volna, azonban amikor készítettem a maszkolásokat, megtetszett a darabosabb, fragmentáltabb három motívum, így aztán emellett döntöttem. Közben pedig eszembe jutottak a molylepkék, és erős vágyam volt, hogy ezeket is valamilyen módon megjelenítsem a képen, így végül fehér festékszóróval „felfújtam” néhány pontot ezekre a lényekre, amelyek izgalmasan világítanak a felületen. Így született meg a cím is, amely tovább erősíti a kép narratív jellegét. Korábbi képeim címe mindig a kompozíció szerkezetére utalt, a formákat, a vonalakat, a struktúrát hangsúlyozták, azonban ebben az új szériában a címek leíróak, konkrét történeteket sűrítenek magukba.
A festmény nemrégiben a Pécsi Galériában rendezett Spektrum és kontraszt című szólókiállításomon volt látható, ahol már ezek, a természeti látványt megidéző kompozíciók szerepeltek. A tárlat alcíme, a Színek a hőmérséklet palettáján utalt arra, hogy a műveimet alapvetően meghatározza az időjárás vagy az évszak. A Pécsi Sörfőzde Art Factory Műteremházban van a műtermem, amely télen kifűthetetlen, ebben a beburkolózós, hideg időszakban magam is gyakran nyúlok sötétebb, borongósabb színekhez. A Three moths in the vineyard azonban a nyári hőségben született, látszik is rajta: az élénk, telített színek, a vibráló, olykor neonos árnyalatok dominálnak, az egész képnek pezsgő hangulata van. A kiállítás címe utalt erre is: hogy a képeim nemcsak technikailag, de színvilágukat tekintve is széles spektrumon mozognak, miközben az alapvető szándék mégiscsak az, hogy visszaadjak egy atmoszférát, vagy megjelenítsek egy pszichés teret, amely reményeim szerint ugyanazt az érzetet váltja ki a nézőből, amit én is megéltem.
Bár e festmény konkrét asszociációkat hív be, a színek és formák elvont dialógusaként is lehet olvasni őket. A rend és káosz közötti oszcillálás is jelen van, valamint a sokféle anyag és felület megjelenítése is fontos volt ennél a képnél. A festményen vannak szabadon felfújt gesztusok, stencilezéssel készített formák, pasztózusan felvitt nyomok, maszkolással kialakított motívumok, visszakaparásokból és törlésekből születő felületek, a kéznyom közvetlensége és eltávolítása is egyszerre érvényesül.
Képeim rétegzettsége is fontos jellemző, amelyhez annak idején a viaszkarc technika adta a szikrát. A vászonra felvitt monokróm, fekete paraffinos réteg alatti színek visszakaparással, karcolással jelentek meg. A sok réteg azért is izgalmas, mert egyben is jelentenek valamit, viszont az egyes képrészletekre fókuszálva újabb, kisebb történetek rajzolódnak ki. Szeretem halmozni a rétegeket, korábban sokszor nem is tudtam időben megállítani magam. A problémát megoldotta az, hogy elkezdtem filcműveket létrehozni, ahol az anyagok színeit nem tudtam a festékhez hasonló módon keverni. Ezek a munkák nagyméretű fali textilek, illetve szobrok, térinstallációk. Egymás alá, mellé tudtam rétegekben vágni, varrni, helyezni a merev, mégis puha filceket, az ebből nyert tapasztalatok frissítették a színpalettámat. A textilreliefek, szobrok rétegzése tanított meg arra, hogy megérezzem, mi az a pont a képalkotásnál, amikor meg kell állni. Ez a mostani festmény is jelzi talán, hogy egy ideje letisztultabbá váltam, bár a képeim továbbra is kaotikusan intenzívek, és erős vizuális ingert kínálnak a szemnek, mégis: a rend, a struktúra, a képarchitektúra talán egyre erősebben jelen van.
Képek: A művész archívumából és engedélyével.
