Ez a szójáték pedig megerősített abban, hogy készülhetne olyan kép, amely a személyes történetemet tematizálja, miközben egyetemesen is a kortárs párválasztás nehézségeiről szól.
A kompozíció kiindulópontja fiktív szerelmes levél, amelyet én írtam egy elképzelt lányhoz, akinek majdhogynem megvallom az érzéseimet ebben a néhány sorban. Olyan volt ez a levél, mint egy manifesztáció: miközben írtam, arra gondoltam, hogy melyek azok az értékek vagy kvalitások, amelyeket szeretnék látni a másikban, illetve, hogy személyesen nekem milyen igényeim és szükségleteim vannak egy párkapcsolatban. A mű tehát nem a múltra való visszatekintésből született, mint a korábbiak, hanem sokkal inkább egyfajta idealizált jövőbe nézés jelenik meg benne, így lesz utópisztikus ez a munka.
Azután ezt a levelet hajóvá hajtogattam, vízre tettem és képletesen útjára bocsájtottam, hogy bevonzza számomra azokat a dolgokat, amikre vágyom, így született meg a tulajdonképpeni kompozíció, amelynek az Icebreaker címet adtam. A Jégtörő egyszerre utal arra, hogy a szívem vagy a szívünk nem jégből van, az érzelmek képesek ellágyítani, érzékennyé tenni minket, ugyanakkor Jégolvasztóként is olvashatjuk, így akár allegóriaként is megállja a helyét: egy egészséges párkapcsolatban gyógyulni is lehet, felülírni a rossz mintákat, amelyek „rá voltak fagyva” az emberre, így állandóan magán cipeli.
A kompozíció kiindulópontját az összehajtogatott papír jelentette, majd az egész jelenetet digitálisan megterveztem, lemodelleztem, több beállítást is kipróbáltam, ezt követően pedig maszkolással és airbrush segítségével tettem fel a vászonra a képet. A papírhajón megjelenő szívek és feliratok azonban ceruzarajzok, így a digitális képalkotás mellett a manualitás is megjelenik. A tervezés és a plotterezés azért fontos, mert szeretném minél élethűbben, precízebben megjeleníteni azt, amit elképzeltem. Szeretem, ha sikerül pontosan visszaadni azokat a textúrákat, amelyek a valóságban is megjelennek, miközben a háttérben feltűnő hullámok inkább a japán fametszetek világát idézik, amelyek visszarántják a képet a két dimenzióba, valamint a különféle felületi játékok is adnak egyfajta mozgalmasságot neki.
Mindig meghatározza a munkáimat a gömbölyűség vagy a puhaság, ezt a hatást pedig úgy érem el, hogy az airbrush-sal először a nagyobb formákat festem meg, majd onnan haladok a kisebbek felé. Lazúrosan építem egymásra a rétegeket, így tudom a fényekkel és árnyékokkal még inkább domborítani a felületet. Hasonló hatást tudok így elérni, mint Erwin Wurm vagy Jeff Koons a szobraik esetében. Szeretem a lehető legtökéletesebb felületeket létrehozni, nincsenek megfolyások, karcok, kvázi „hibák”. Ez nálam tudatos is, szándékosan törekszem erre, az emberi határok kimaxolását célozza ez a technicista vagy perfekcionista hozzáállás.
Olykor dilemmázom is azon, hogy ebből hogyan lehet majd továbblépni, de aztán arra jutok, hogy a saját belső dialógusaim azok, amelyek elvisznek egyfajta irányba. A bent zajló párbeszédeim summázása tulajdonképpen a mű: a tudatalattimból kiengedem azokat a dolgokat, amik foglalkoztatnak, majd lamentálok rajtuk, végül pedig képpé teszem az egészet. Korábbi munkáim esetében inkább csak rámutattam egy-egy állapotra vagy jelenségre, azok statikusabbak voltak, ezeknél azonban már elindítom a történetet.
Az Icebreakerben is van egyfajta gyermeki naivság vagy bárgyúság, bugyutaság, miközben a mondanivaló ennél jóval összetettebb. Azt látjuk ugyanis, hogy két tömzsi kéz kiemelkedik a vízből, és nem lehet pontosan eldönteni, hogy ez az alak lehúzza a szerelem megtestesítőjét, a hajót a mélybe, vagy épp megmenti attól, hogy a vízbe „fulladjon”. Tulajdonképpen ezzel a képpel a magamnak szegezett kérdéseket is felteszem: vajon le tudom-e tenni a gyermekkori traumáimat, meg tudom változtatni a sémáimat, majd tudok találni egy olyan embert, akire vágyom? E dilemmák megjelenésével a kép a sebezhetőség fogalmát is beemeli: korábban szerettem volna másoknak megfelelni, most azonban a képeimen keresztül is vállalom az érzékenységemet, esetleg az érzelmességemet.
Régebben társadalomkritikusabb műveket készítettem, az Icebreaker azonban már az újabb, szürrealistább vonulatba illeszkedik. A formanyelv és a történet is személyesebbé vált, így talán jobban érvényre tudom juttatni, amit szeretnék mondani, mintha egy korábban már ismert vagy elhasznált szimbólummal kezdenék el dolgozni.
A szerelmeslevél-motívum a Blocks – Burning from the inside festményemen már megjelent. Az a kép arról szólt, hogy az emberi lélek hogyan sérül és mocskolódik be az évek során a negatív élmények hatására. A háttérben látható összegyűrt szerelmes levél az érzelmi kapcsolódás toxikus oldalára utal, azonban ha innen indulunk, akkor az Icebreakernek már ennél jóval pozitívabb az üzenete, hiszen ott a teljes, ép történet úszik a vízen „egy reményteli jövő felé”.
