Innovatív, letisztult tárlat, amely tizenhét szaúdi művész festményeit, installációit és videómunkáit mutatja be. Az egyes alkotások önmagukban is érvényesek, ám a kurátori munkának köszönhetően izgalmas párbeszédek születnek a térben arról, miként lehet a kortárs művészet és az egyéni hangok által megragadni a kultúrát, s hogyan kapcsolódik az individuum azzal a környezettel, amelyben él, és hogy a hagyomány hogyan élhet tovább a kortárs jelenben.

 

A tárlat különlegessége, hogy képes túllépni a sztereotip olvasatokon és új narratívákat tár fel a társadalomról és az emlékezetről, a világba vetettségről, valamint a táj és az egyén kapcsolódásairól. A tárlat a sérülékenység és a törékenység fogalmát beemelve mutat rá a kultúra és a hagyomány kiszolgáltatottságára, a művek egy része pedig érzékletesen szól a folytonos alakulásról és formálódásról.

Az egyik legérzékletesebb mű Lina Gazzaz alkotása. A művész elszáradt pálmaleveleket használva az emberi létezés és kultúra lényegére, a folytonos változásra és az ellenállóképességre irányítja a figyelmet, miközben rávilágít a pálmafák és az emberiség közötti kapcsolatra. „Számomra a pálmafa az emberi rugalmasságot képviseli” – mondja az alkotó. Az óriási növényi részeket az energiát és erőt szimbolizáló piros fonalakkal eleven formákká transzformálja: ezek a feltűnő alakzatok belakják a rendelkezésükre álló teret, szuggesztív, nyugtalanító árnyékokat vetve a falra. Az elkészült formák hangszereket idéznek, amelyek a néző mozgásától lassan lebegni kezdenek, kvázi életre kelnek. Szintén az átalakulásra irányítja a figyelmet Muhannad Shono installációja, amelyben egy gépesített asztalon öt homokoszlop forog folytonosan, miközben a szerkezet fokozatosan, szemenként erodálja őket. Az alkotó anyaghasználatával kapcsolódik az arab világ tájaihoz és az idő fogalmához, miközben a homokoszlopok fokozatos eltűnése az átalakulás és a végtelen körforgás kapcsolatát mutatják fel.

Ahmad Angawi
 
 
Filwa Nazer installációi, mint a szobrok, birtokba veszik és újradefiniálják a teret, arra késztetve a látogatót, hogy aktívan foglalkozzon a környezetével: a mű határokat jelöl ki, miközben mozgásra késztet. (Érdekesség, hogy ez a két alkotás genderolvasatot is kínál, amely helyi és globális kontextusban egyaránt értelmezhető.) Egymással szemben szerepel Moath Alofi két fotósorozata. Az egyikben Szaúd-Arábia földrajzi sajátosságait fotózza, rákérdezve, hogy az általa feltárt sziklás alakzatok és minták ismerete mennyiben változtatja meg a Földről alkotott elképzeléseinket. A másik projektben a Medinába vezető elhagyatott utak mentén épült kicsi, egyszerű mecseteket fotografál, amelyek menedéket és vigaszt nyújtanak az utazóknak, akik áthaladnak a hatalmas sivatagon.
 
Daia Alsaleh
 
 
Fatma Abdulhadi It Will Heal (Meggyógyít) műve szintén az ember és a természet közötti kialakuló párbeszédre fókuszál: a nyomathoz felhasznált gyógyszerkönyv növényei a folyamatos gyógyulásba vetett hitet közvetítik. Ahmad Angawi Simplicity in Multiplicity (Egyszerűség a sokféleségben) munkája az összekapcsolódásról és az együttműködés erejéről szól. Egyetlen egyszerű geometriai forma összetett, egymással összefüggő struktúrává, öt kapuvá áll össze. A forma az Élet virága, spirituális hagyományokon átívelő ősi szimbólum, amely az egységet, az egyensúlyt és a folyamatos növekedést jelöli, az öt kapu az iszlám napi öt imáját jelképezi, ezek éppúgy kapcsolódnak egymásba, mint az imák. A minta bővülése a természet organikus növekedését is jelzi.
 
Dzsedda Ksacom
 
 
Daia Alsaleh a közel-keleti régióban végzett régészeti feltárásokat rekonstruálja női perspektíván keresztül: installációja zseniálisan világítja meg a nők szerepét az ősi civilizációktól kezdve a nabateusok korszakáig. Faisal Samra fotósorozata kritikusan vizsgálja a képek szerepét a kortárs identitás kialakulásában: a képdömping következtében kialakult identitásvesztésre irányítja a figyelmet, s arra is, hogy az előregyártott képek miként manipulálják valóságunk észlelését. Ayman Yossri Daydban a kulturális ipar létező képeibe avatkozik be, így aktiválja azokat, miközben rákérdez a kultúra időtállóságára és az emlékezet működési mechanizmusaira.
Lina Gazzaz
 
 
Ayman Zedan többcsatornás videóinstallációja azt vizsgálja, hogy a sivatagi növények miképpen alkalmazkodnak az extrém körülményekhez, rámutatva arra, hogy ezek a fajok élő archívumként őrzik a sivatag történelmét, miközben a fenntartható jövő titkait hordozzák magukban. A mű költői narratívája nem antropocén perspektívából szólal meg, ettől válik igazán izgalmassá. A másik oldalon Basmah Felemban helyspecifikus installációja látható, amely Dzsedda átalakulását tárja fel. A kortárs városi élmény játszótérként tematizálódik, ahol összefonódik egymással mítosz, művészet, zene, az ünnepségek, valamint a kortárs városi élmény. A komplex mű érzékeny reflexiókat fogalmaz meg a hagyomány és a kortárs művészeti gyakorlatok közötti kölcsönhatásról.

A kiállításon olyan neves művészek munkái láthatók még, mint Manal Al-Dowayan, Ahmed Mater, Ahaad Al-Amoudi, Shadia Alem, Sarah Brahim, Nasser Al-Salem.

Moath Alofi
 
 
Külön izgalmat ad a tárlatnak, hogy utazó kiállításról van szó, amely már megjárta Brazíliát, sikeresen debütált Rio de Janeiróban, ahol több mint huszonhatezer látogatója volt, ezt követően pedig Kínába megy. S bár az összes művész szaúdi alkotó, a kurátor az argentin származású Diana Wechsler pedig külső perspektívából látja azt, amire a meghívott művészek belülről tekintenek rá, így a kurátori munka és az alkotói gyakorlatok között is izgalmas párbeszéd jön létre, ami tágítja a perspektívát és szélesíti az olvasatokat.