Mindig is menekült a túlságosan kötött helyzetektől és szabályrendszerektől. Már egyetemi tanulmányai idején is az ösztönös, a graffitiből és a street artból merítő gesztusokból álltak össze Benkő Barnabás alkotásai, amelyeknek hevességét lecsendesítette a maszkolószalaggal kijelölt sávok struktúrája. Idővel ez a festészeti nyelv elkezdett fellazulni.

„Meguntam, hogy a maszkolószalaggal ragasztgassak, úgy éreztem, korlátozom magam, egy idő után azt láttam, hogy nem tudok megújulni, ha ugyanezen keretrendszeren belül mozgok. Pezsgő karakter vagyok, gyorsan ráunok, ha túl sokáig vagyok ugyanabban a helyzetben, kell az, hogy mindig kitaláljak valamit, ami izgalomban tart.”

Így indult az új sorozat, amelynek az alkotó személyes életében bekövetkezett változások katalizátorai voltak. „A festés folyamatára jellemző az ösztönösség és a tudatosság ellentéte. A kész alkotást akkor tartom jónak, ha az aktivizálja a néző tekintetét, és valamilyen hatást kelt. Ebben segítségemre van a kép komponálási elve is, melyben nem engedek teret a fókuszpontnak, ezzel rákényszerítem a befogadót a tevékeny részvételre. Erős, energikus képeket szerettem volna, olyanokat, amelyek nem feltétlenül könnyen fogyaszthatók, vagy nem adnak feloldozást. Bár az aktuális trendeket figyelemmel követem, nem akarok semmilyen sorba beállni.”
Képein keresztül definiálja azt, miként viszonyul a világhoz, megérteni akarja kapcsolódásait és értelmezni megéléseit. „Közben pedig én is, mint sokan mások, úgy dolgozom, hogy egyik kép inspirálja a másikat, a munkáimat folyamatosan látom magam előtt, ezek pedig hatással vannak a készülő új kompozíciókra. Sőt: gyakran már fejben megvan a következő ötlet, amikor még az adott festményen dolgozom.”

Az írásra emlékeztetnek a kompozíciókon megjelenő felfújt gesztustöredékek, sűrűségük, expresszivitásuk pedig naplószerűvé teszi őket. A kalligráfiát és a levél jellegű írásbeliséget idéző absztrakt expresszionista munkák ezek, ennyiben megidézik azt a változó tempójú, gesztusfestészetnek nevezett festői világot, amelyben a több színrétegből összeálló felületek, az energikus ecsetkezelés, valamint a kézírás jellegű, összegabalyodó vonalhálók hozzák létre a kompozíciót. „Azonban én a graffiti, az underground, a street art eszköztárából merítve alakítottam ki a saját képi világomat, amelyben nem konkrét írásjelek vagy tagek jelennek meg, hanem grafomán kényszerességre utaló gesztusfolyam.” Nyers és durva, mindent elsöprő horderejű képek, amelyek a vágyból születnek, és már önmagukban intenzív érzelmek lenyomataként olvashatók.

Benkő Barnabás véleménye szerint a művész jellemző tulajdonsága – legyen az bármely műfajban, akár zenében vagy írásban –, hogy a körülötte lévő világ dolgait, változásait, történéseit, a maga érzelmeit önmagában feldolgozva a saját buborékján túllátva, egyfajta esszenciát, szűrt tartalmat hozzon létre. Az értelemkeresés foglalkoztatja, talán ebből fakadhatnak a kalligrafikus jelhagyások, amelyek a logosz iránti vágyról éppúgy szólnak, mint az érzelmi intenzitásról.

A sorozat többségében intenzív, vörös árnyalatú képekből áll. „Néhány hónapja eldöntöttem, hogy a vöröseket akarom használni, ez a szín egyszerre jelképezi számomra a halált, ugyanakkor a vitalitást is, intenzitása erős érzelmi töltettel bír. Ezekben a képekben sok a személyes szál, talán innen a színválasztás, azonban az is fontos volt, hogy eltávolítsam őket magamtól. Nem szeretnék olyan festő lenni, aki mindig az aznapi hangulatát reflektálatlanul viszi a vászonra, fontos, hogy legyen valami kontroll, egy pont, ahol bekapcsol a tudat. Ez a pont lehet például a címadás; az elkészült vásznaimnak azt a címet adom, amely az adott kompozícióban utoljára használt festékszóró színkódja (például: RW340, HP240), ezáltal eltávolítom az alkotásból a személyességet. Olyan ez, mintha az ember egy lépéssel hátralépne, és úgy szemlélné a képet, mintha nem is a sajátja lenne.”

Ezek a művek, ahogyan a korábbi sorozatok is, nagyon sok rétegből épülnek fel. Először az alapot teszi fel a művész a vászonra, ami teljesen intuitív módon történik, hagyja, hogy a véletlen irányítsa a döntéseit, festőhengert, ecsetet használ, majd egy ponton túl vált, és elkezdi festékszórókkal felvinni a gesztusokat. A vászon előtt a takarás céljából tartott kartonlap miatt azonban a festékfújás vonalának csak egy töredéke kerül a vászonra, egy fragmentum, amelynek másik része a lapon marad. A letakarással hiányt képez, miközben a kartonlapok szélei újfent kirajzolnak egyfajta struktúrát, amely a korábbi maszkolószalagokkal épített kompozíciókat idézik, de ezek azoknál már sokkal lazábbak, oldottabbak. „A megmutatás és elrejtés között ingadozom, a teljes és a hiányos közötti viszonyok izgatnak, a képeimen ezek az ellentétek feszülnek össze és tesznek fel kérdéseket a nézőnek. Az érdekel, vajon miként olvashatjuk azt a gesztust, amelynek a fele hiányzik? Bár ott van benne a lendület, az irány, a mozdulat, de közben mégis ki van oltva.”

Képeiről azt vallja, hogy azok tulajdonképpen a gesztus felszabadítására tett kísérletek, ami mégiscsak részleges marad, mert a szabad áramlás fele cenzúrázva van. „Ha szimbolikusan olvassuk, akkor ez a fragmentáltság jelentheti azt is, hogy csak egy részünket tárjuk fel a világ »szeme« előtt. Így működünk a társas interakciókban is: valamennyit megmutatunk magunkból, valamennyit látunk egymásból, valójában azonban nem kapunk teljes képet a Másikról, őt csak bizonyos mozaikdarabokból tudjuk összerakni.”

„Szeretnék emberként és alkotóként is szabadon létezni, igyekszem figyelni arra, hogy ne szorítsam magam skatulyákba, és másoknak se engedjem, hogy megpróbáljanak valamilyen irányba terelni, miközben mégiscsak van egyfajta megfelelési kényszerem a külvilág felé. De szerintem ez normális; minden művész vágyik arra, hogy elismerjék azt, amit csinál, akármennyire működik is a belső iránytűje, amivel ösztönösen megérzi, ha egy kép jól sikerült.”

Meséli még, hogy Rothko és Newman festészetét nagyon kedveli, szerinte ezek az alkotók érzelmileg intenzív műveket hoztak létre, annak ellenére, hogy a festményeiken mindössze egy-két gesztus vagy forma jelenik meg. „Hans Hartung expresszivitása is lenyűgöz, vad és nyers képei, amelyek számomra sokkal jobban jól visszaadják a háború borzalmát, mint mondjuk Picasso Guernicája.”

A művek technikailag is változatosak. Olykor teresebbek, máskor szűkebbek, vannak olyanok, amelyek rendkívül sok rétegből állnak össze, míg egyes kompozíciók letisztultabbak, bár a horror vacui ezekre is jellemző. „Szeretem kitölteni a tereket, a határtalanság érzetét kelteni, miközben ez a fajta sűrűség a néző tekintetét is folyamatos mozgásban tartja. Nem akarok nyugalmas, pihenésre alkalmas területeket megtartani a képeken/képeimben. A sok réteg összekapcsolódásából olykor egészen izgalmas részletek születnek, amiket aztán tudatosan szabadon is hagyok, nem takarok le.”

Persze most is előfordul még, hogy nem az elképzelései szerint alakul egy kép, akkor azonban homogénre fest le részleteket, amelyekre azután friss felfújások kerülhetnek, így tud újra életet lehelni egy kompozícióba. Izgatja az is, hogy az egyes színek egymás mellett miként változtatják a néző percepcióját, hogy egy intenzívebb vörös miként tudja módosítani a szürke érzetét. Olykor ezek a színkombinációk izgalmas vibrálást keltenek, ettől pedig még erőteljesebbek lesznek. „A felső rétegek alatt előtűnő alsóbb layerek gyakran rezonálnak a rájuk vagy köréjük rakódó fújt gesztusokkal. Oda-vissza hatások vannak, az egymás melletti színek kommunikálnak egymással, sok esetben feszítik egymást, ami megteremti a képi feszültséget.”

Tavasszal a Resident Artban önálló kiállításon látható majd az új anyag, ahol két olyan kisebb vászon is szerepel, amelyeken a felfújások körbeérnek, teljes köröket írnak le. „Tulajdonképpen ezek a festmények épp arról szólnak, hogy valójában mindig önmagunk és a saját problémáink körül cirkulálunk, körbe és körbe, egészen addig, amíg az adott helyzetet sikerül megoldanunk vagy feldolgoznunk.”
Benkő Barnabás Rv3001 című kiállítása 2025. május 17-ig látható a Resident Art galériában. Budapest Bartók Béla út 39. Nyitvatartás: kedd, szerda, péntek 13-18h; csütörtök 13-19h; szombat 10-13h