A nyolcvanas évek nemcsak nemzetközi, hanem a hazai színtéren is nagyon izgalmas periódus volt: az avantgárdba beleunt, s a hetvenes évek kimerült konceptualizmusa után az alkotók újra vágytak az érzékiség okozta gyönyörre és a matériában rejlő energiára.

 

A kor fontos művészetteoretikusa, Hegyi Lóránd az új szenzibilitás fogalmával definiálta a jelenséget (és számos kiállítást is rendezett, amellyel ezt az újfajta alkotói attitűdöt járta körül). Ahogy a kiállítás leírásában is olvassuk: „A magyarországi festészetben az 1980-as évek művészetét a szubjektív historizmus és a radikális eklektika jellemezte, a különféle előképek és stílusok elemeiből megkomponált festészeti produktumok az egyéniség kultuszát hirdették.”

 

Fehér László és Soós Tamás olaj-vászon művei dominálják a kiállítóteret, Fehértől például két igen meglepő munka került a tárlatba. Zsikla Mónika, a kiállítás kurátora elmondta: az egyik mű eddig lappangott, és csak véletlenül, erre a tárlatra készülve került elő. Ezen a munkán Fehér expresszivitását érhetjük tetten: a háttérben a dinamikus ecsetvonások egészen mozgalmas kompozíciót eredményeztek, a kék, repetitív módon felvitt gesztusok és azok sárgával való „körbekeretezése” forróvá és szenzuálissá teszi ezt a munkát. A felső rétegben a művészre jellemző körvonalas ábrázolás jelenik meg: egy alakot látunk egy kirakat előtt.

 

Izgalmas a mű teressége is, amelyet az alak felső képmezőbe helyezése tovább erősít. Fehér másik műve sem tipikus alkotás: a sűrűn rétegzett kompozíció többszöri átfestéssel született. Az alsó rétegben két jelenet húzódik, amelyet a felső sűrű ecsetvonásai írnak át, így olyan mű jön létre, amely a festékrétegek folytán nagyon mély és sűrű lesz, ugyanakkor a fehér szín dominanciája mégis egyfajta légiességet kölcsönöz neki.

 

Soós Tamás Mitológia-festményei közül látunk néhányat, amelyek alapját a fotók jelentik, A művész ezeket festette tovább, ami egészen különleges expresszivitással gazdagítja az egyébként csendes, már-már szakrálisnak mondható felvételeket. Izgalmas különféle stílusok és hangulatok ütköztetése, valamint az itáliai manierizmus megidézése, majd annak megvadítása a lendületesen felvitt, sűrű ecsetvonások által. Soós bravúrosan ütköztet egymással különféle minőségeket, így ezek a művek egyszerre tisztelegnek is a régi korok precizitása, letisztultsága előtt, ugyanakkor azok érvénytelenségére is rámutatnak, miközben az expresszivitás az adott kor és az aktuális létállapot lenyomataként is olvasható.

 

Nádler István a nyolcvanas években látszólag hirtelen fordulattal visszatért a hatvanas évek gesztusfestészetéhez. Képein a spontán festői improvizáció, a véletlenszerűség és a pillanatnyiság került előtérbe. A mostani kiállításon az önmagába záródó, a transzcendencia ígéretét hordozó festészeti gesztusok ornamentikus ismétlődéséből megszülető, egészen légies kompozíciók dominálnak, amelyeken az apró gesztusok expresszivitása kontemplatívvá alakul.

 
A Másképp kiállításához kapcsolódó szövegben Zsikla Mónika kurátor rámutatott: „Az 1980-as években zenei előképek – John Cage, Steve Reich, Kurtág György, Sáry László, Vidovszky László, Jeney Zoltán művei – hatására páratlan erővel vette kezdetét a nádleri új festőiség korszaka. Ebben az időszakban palettája kivilágosodott, kompozícióinak jellege pedig visszatért a pályakezdés líraian érzelmes, oldottabb festészetéhez.”
 

A galéria előterében az ebben az időszakban szintén aktív, de 1980-ban előbb Hollandiába, majd onnan New Yorkba „emigráló” Drozdik Orshi műveiből látható szenzitív válogatás. Ezek az akvarellek a befogadó figyelmét a társadalmi nemek szerinti hatalommegosztásra irányítják, a férfitekintet dominanciájáról tudósítanak. A művész e finom akvarellekkel tulajdonképpen azt mondja ki, hogy a szemlélés élvezete kettévált egy aktív (férfi) és egy passzív (női) oldalra.

 

Ahogy erre John Berger is rámutatott az 1970-es évek elején: „A férfi a megfigyelő, a néző, a tekintet birtokosa, a nő a megfigyelt, a nézett, a közszemlére tett.” Drozdik a kitárulkozó, explicit pózokkal egyszerre fel is kínálja alakjait a férfitekintet számára, ugyanakkor fel is szabadítja őket alóla.

 

Látható még Szőnyei György geometrizáló művei közül két izgalmasan rétegzett alkotás a kiállítótérben, valamint Birkás Ákos kisméretű papírmunkái, amelyeken kirajzolódnak magánmitológiájának elemei, ugyanakkor néhány motívum már a nagyméretű fejeket is megidézi.

 

Erénye a kiállításnak, hogy a női és férfi szempontok egyszerre idéződnek meg, miközben Drozdik Orshi művészetén keresztül az új szenzibilitás alkotói nemzetközi kontextusba helyeződnek, így tágabb lencsén keresztül is értelmezhetővé válik, hogy mi zajlott nálunk a nyolcvanas években.

 

Képek: Einspach & Czapolai Fine Art jóvoltából.