Szerző: Kocsis Katica
Fiatal kortársak XX. – Bencs Máté
Bencs Máté autodidakta képzőművész, aki a testvérén keresztül, kvázi véletlenül csöppent bele a művészeti világba. Mára azonban már kézjegye jól felismerhető a plexire készült kompozícióin, amelyek érzékenyen oszcillálnak a digitalitás és manualitás tengelyén.
Fiatal kortársak XIX. – Bencs Dániel
Egyes sorozatainak vizualitása heterogén, azonban azokat több szempont szerint is koherenciába lehet rendezni egymással. Lehet ugyan, hogy a képen burjánzó virágcsokor vagy éppen absztrahált macskaforma tűnik fel, de tulajdonképpen minden kompozícióját a repetitív, ismétlődő mintázatok határozzák meg.
Fiatal kortársak XVIII. – Ronga Eszter
Nagy színterekből épülő képeit apró figurák népesítik be, akik olykor a saját útjukat járják, máskor pedig különféle viszonyokba rendeződnek. A mozgó emberi alakok és a végtelen táj kapcsolata sajátos idő- és tértapasztalatot, s létélményt közvetít a befogadó számára.
Fiatal kortársak XVII. – Nemes Anna
Líraian szétterülő festékfoltokból és érzékeny felületekből építkező kompozíciói organikus képződményeket, figurákat láttatnak, amelyek saját esendőségünkre és mulandóságunkra emlékeztetnek, az érzéki részletek pedig szenzuálissá teszik a műveket.
Fiatal kortársak XVI. – Merényi Dávid
Vásznain az élet jelentéktelennek tűnő helyszínei jelennek meg: vidéki kockaházak, metrólejárók, kapualjak, lépcsőházak, azonban minden téma csak ürügy, hogy különféle vizuális és felületi minőségeket ütköztessen egymással. Színtiszta festészet ez.
Fiatal kortársak XV. – Knyihár Bence
Első ránézésre talán nehéz felfedezni műveinek koherens voltát, összetartozását, azonban a képek erős anyagisága, s a komponálás performatív jellege magától értetődően köti össze egymással őket. A formák közötti viszonyok és a köztes terek foglalkoztatják a művészt.
Utcáról a galériába
Stark Attila a magyar underground fontos szereplője, eléggé széles palettán mozog, már ami az alkotást illeti, és talán épp emiatt birkózik meg vele nehezen a kortárs képzőművészeti szcéna. A Plants from here kiállítása óta azonban, mintha ez is változna…
Fiatal kortársak XIV. – Marosi Panni
Kompozícióin szürreális tájak és enteriőrök jelennek meg, amelyek bár a valóság elemeiből épülnek fel, színeikben és elrendezésükben mégis közelebb állnak a fikcióhoz vagy a képzelethez, mint a realitáshoz. Sűrű kompozícióin különböző mintázatok és festői minőségek ütköznek egymással.
Németh Dávid műtermében
Az újpesti vasúti hídon baktatok át a Népszigetre, a Mahart hajójavító üzemének egykori csarnoka felé, amely a SKURC csoport képzőművészeti kollektívája műtermeinek ad otthont. Németh Dáviddal beszélgetünk legújabb munkáiról, valamint azokról a festészeti kérdésekről, amelyek aktuálisan foglalkoztatják.
Fiatal kortársak XIII. – Csekő Andrea
Absztrakt geometrikus kompozícióit egyszerű formákból, négyszögekből konstruálja, amelyeknek repetitív ismétlésével és torzításával születnek meg mozgást idéző képmezői. Izgalmas feszültséget eredményez műveiben nemcsak az alakzatok viszonyrendszere, hanem a színnel való játék is.
Fiatal kortársak XII. – Lakatos Gelléri Barnabás
Impulzív és érzéki kompozíciói, egyszerre szimbolista és expresszív figurális festészeti nyelve rendkívül komplex, hiszen az animációk könnyedségét és a mítoszok súlyosságát egyaránt megjeleníti.
Pintér Gábor különös képi világa
Festményei első pillanatban könnyed szórakozást ígérnek, azonban amint a néző beljebb kerül a kép terébe, rájön, hogy az ábrázolt jelenet nehezen megfejthető vagy verbalizálható, elemei pedig egyszerre banálisak és komplexek, humorosak és súlyosak.