Amikor testvére (Bencs Dániel, festőművész – a szerk.) a Képzőművészeti Egyetemre járt, Bencs is sok időt töltött a műtermekben, inspirálóan hatott rá az ottani közeg és társaság, amely és akik hatására sok papírmunkát készített. Azután azonban egy hosszabb, utazgatós időszak vette kezdetét, több délkelet-ázsiai országban járt, ahol felfigyeltek rajzi kvalitásaira, így több alkalommal előfordult, hogy szállásadói otthonának falait, bejáratait saját mintáival díszítette. Ezidőtájt jelent meg nála az a sajátos, egybefonódó ívekből épülő, a szecesszió világát is megidéző motívum, ami azóta rendre feltűnik a kompozícióin.
 Ez az organikus forma aztán fokozatosan átkerült az épületek falairól az emberi bőrre, Bencs ugyanis elsajátította a handpoke technikát, amivel ezeket a motívumokat tetoválta fel az emberekre. Közben továbbra is sok papírmunka született, a művész folyamatosan rajzolt az egyéb tevékenységei mellett (búvároktatóként is dolgozott!), majd egyszer rátalált a plexire, ez a hordozó pedig azért kezdte foglalkoztatni, mert rájött, hogy ugyanolyan gyorsan lehet rá gesztusokat felvinni vagy vonalakat húzni, mint a papírra. Ez a médium a felületét tekintve is nagyon izgalmas, a fényes és csillogó felszín, annak reflektív jellege már eleve ad egy extra minőséget a kompozícióknak.
 Bencs képépítő gyakorlata is nagyon izgalmas, az alkotó érzékenyen billeg digitalitás és manualitás között. A hordozóra először gyakran egy nyomtatott vagy transzferrel felvitt kép kerül, ami olykor Bencs egy korábbi analóg fotójának kiragadott vagy módosított részlete vagy éppen az internetről szedett képi elem, ami nemcsak vizualitásában izgalmas, hiszen korunk kommunikációs formáit is hűen leképezi. E részletet általában valamilyen erőteljes, felfújt gesztus követi, amely, bár gyakran idézi a kimunkált, kalligrafikus jeleket, egy spontán és lendületes mozdulat eredménye. Ezt követően az egyes elemek teljesen intuitív módon kerülnek fel a hordozóra, hogy végül egy teljes és komplex látvánnyá álljanak össze.
 

Bencs elemei kavalkádszerűen kavarognak a homogén hordozófelületen, látszólag össze nem illő részletek kerülnek egymás mellé, amelyek között a nézőnek kell összefüggést találnia. Levegős, egyrétegű képterein az alkotó többféle minőséget ütköztet egymással, olykor festői színfoltok találkoznak rajzos részletekkel, érzéki gesztusok vad firkákkal vagy épp a lazán felvitt rétegek mellett jelennek meg a részletesen és aprólékosan megfogalmazott grafikai elemek. Bencs kompozíciói érzékletesen leképezik a világunk kaotikusságát, amelyben horizont és kapaszkodók nélkül kavarognak a különféle elemek, amelyek között nekünk kell rendet tenni. De ezek a képek az emlékezet működéséről is szólnak: rámutatnak arra a folyamatra, amikor mindenféle kontextust mellőzve, akaratlanul jutnak eszünkbe egymás után a különféle dolgok, amelyek végül mégis kirajzolnak egyfajta narratívát.

 

Vannak olyan karakterek, motívumok is, amelyek rendszeresen vissza-visszatérnek Bencs kompozícióin. Ilyen például a kettes szám, ami elsősorban az ikertestvérével való kapcsolatára utal, de jellemző rá az is, hogy bizonyos motívumokat egy vonallal körbekontúroz, sőt tetoválásainak vázlatai is megjelennek ezeket a munkákon. A lábát keresztbe tevő absztrakt figura is több képén visszaköszön, de a vallási vagy popkulturális motívumok között is van jópár olyan, amelyekhez erősen kötődik, emiatt gyakran meg is jeleníti a művein. És bár a kompozíciók izgalmát elsősorban rendszertelenségük adja, mégis: ezek gyakran megidézik a könyv- vagy lemezborítók szerkezetét. Bencs rámutat, hogy szöveges képi jeleket előszeretettel illeszt a képmező felső részébe, ami ezáltal címként értelmeződik, grafikus jelei pedig gyakran kerülnek az alsó sarkokba, amelyek ezáltal logóként is olvashatók.

 

Legújabb sorozatán a YouTube-on szereplő zeneszámok alatt futó kommenteket emeli be a képeibe, ezzel is rámutatva, hogy az emberek mennyire nyíltan kommunikálnak, milyen kitárulkozók a virtuális felületeken. Ezeket a kommenteket azután többféle formában viszi fel a hordozóra, gyakran térbeli formává, hasábbá vagy keresztté alakítva azt. A keresztforma jellemzi Bencs úgynevezett betűtotemjeit is, amelyek szintén alapvető elemei kompozícióinak. Ezek a formák egy adott gondolat destruálásából születnek, mégpedig úgy, hogy az alkotó a szétbontott állítás betűit egy bizonyos rendszer szerint viszi fel a kompozícióra, majd a végeredményt egy kontúrral körülrajzolja. Így egy antropomorf forma jön létre, ami a keresztrejtvények vizualitását is magán hordozza. Az alkotó tervei között szerepel e betűtotemek totális kompozícióként való szerepeltetére is.

 Bencs Máté legutóbb testvérével közösen állított ki a Horizont Galéria Same same but different című kiállításán, ahol az együtt töltött utazások élményanyagát dolgozták fel az alkotásokban. A kiállítás címe saját ikerségükre is utal, ugyanakkor ez a mondat egy olyan délkelet-ázsiai kifejezés, amit az ott élők kvázi mindenre használnak. A tárlaton festmények voltak láthatók, amelyek a popkultúra és a szakralitás kapcsolatát vizsgálták, rámutatva arra, hogy a magasabb szellemi szférák és a hétköznapi valóság nincsenek is olyan nagy távolságra egymástól.