Bencs Dániel első nagyobb bemutatkozásán, a Nagyházy Contemporary 2021-es kiállításán főként azokat a sűrű, burjánzó virágcsokrait állította ki, amelyeket mintás, négyzethálós vásznakra festett. Mint mondja, az ismétlődő mintázatok kezdték el erőteljesen foglalkoztatni, amelyek arra emlékeztetik a nézőt, hogy a világunk parányi, egyforma egységekből épül fel, amelyek sokasága egy konkrét struktúrát ad ki. Bencs ezekkel a felszínekkel érzékenyen oszcillál a makro- és mikrodimenziók között, ugyanakkor a repretitív mintázatokból épülő felületek domináns jelenléte barokkos kompozíciókat szül, amelyek a befogadást is rendkívül intenzívvé teszik.
 Izgalmas vizuális feszültséget jelent, hogy ezekre a geometrikus felszínekre organikus növényi motívumok kerültek, a kép terén belül olyan ellentétes minőségek ütköznek, amelyek látszólag kioltják egymást, azonban valójában a végső látvány, bár elképesztően sűrű, mégis egységesnek hat. A szabályosan és érzékien terjedő, mantraszerűen haladó és festői ecsetnyomokból épülő felületek izgalmas párbeszédet folytatnak a kompozíciókon belül. Bencs azonban ezeken a telített kompozíciókon nemcsak a geometrikus–organikus ellentétét hozza játékba, hanem a síkszerűség és térbeliség viszonyrendszerét is összezavarja. A részletgazdagon megfestett virágmotívumok és levelek a térbeliség érzetét keltik, azonban ahogy a néző tekintete egy-egy mintás felületre összpontosít, úgy az egész kompozíció elveszíti háromdimenziós jellegét és síkszerűsége kezd dominálni. A növényi részletek pontos, élethű ábrázolása a látványt a valósághoz közelíti, azonban abban a pillanatban, amikor a befogadó elhinné, hogy a mű forrása a realitás, egy olyan részlet kerül a fókuszába, amely a kompozíció ornamentikus jellegét erősíti fel és a kompozíció dekoratív jellege kezd el uralkodni.
 A művész számára fontos, hogy mindig olyan motívumokból építkezzen, amelyekhez személyes kapcsolat fűzi. „Ahhoz, hogy hitelesen le tudj rajzolni egy sörös üveget, meg is kell innod azt a sört” – vallja. Így a képein szereplő virágokat mind látta, szagolta, érintette. Egyetemi évei alatt szürreális kompozíciókat készített, amelyeket saját képzelete szült, azonban egy idő után ez már túlságosan rutinszerűvé vált, szeretett volna kilépni a megszokottból, így végül elkezdett valós motívumokat gyűjteni a képeihez, amelyeknek elemei bár mind konkrét látvány alapján születtek meg, összességükben mégis szürreális látványt nyújtanak. „Ezzel pusztán azt szeretném érzékeltetni, hogy mindenkinek megvan a saját valósága, amiben hisz. És bár lehet, hogy mindannyian ugyanazt látjuk, azonban az adott látványokat egészen eltérő módon kódoljuk.” Bencs egy alkalommal még az óceán mélyére is lemerült, hogy az ott látható növényeket és állatokat rajzolva igazolja, hogy a valóságban jelen levő elemek éppannyira hathatnak szürreálisnak, mint a képzeletünkben születő képek. Alkotói praxisában nagy előrelépést jelentett, hogy látvány után kezdte el megalkotni a képeit.
 Néhány éve tehát a komponálást motívumgyűjtés előzi meg: sok vázlatot készít, amelyeket személyes élményei és utazásai inspirálnak. Ezek olykor teljes látványt jelenítenek meg, de legtöbbször a homogén háttér előtt csak egy-egy tárgyat illeszt legoszerűen össze a festményein. A kollázsszerű képépítési mód a létrejövő látvány szürreális voltát eredményezi, Bencs ugyanis gyakran egymással összeférhetetlennek gondolt elemeket illeszt egymás mellé, ami egyszerre zavarja meg és hozza izgalomba a befogadót.
 Ez a komponálási mód jellemezte a legújabb sorozatának létrejöttét is, amelyet egy spanyol utazás során talált fekete macska ihletett. A konkrét motívumot egyszerű geometrikus formává absztrahálta, amit aztán több képen átívelő ismétléssel átlényegített. Ennél a szériánál a macska szintén repetitív mintázattá, ornamenssé alakult, az eredeti jelentése lényegtelenné vált a képeken, a munkák olyanok, mint a mandalák, amelyeknek forgása, folyamatos ide-oda mozgása, önmagába való visszatérése időtlenné teszi a befogadást és segít a nézőnek abban, hogy megközelítse a transzcendens szférákat. A macskaformák ugyanakkor vidámak, derűs színeik a popkultúra világát idézik. És bár ezek a látványok letisztultabbak, kevésbé sűrűek, mint a korábbi művek, a szakrális pop fogalmával leírható művek azonban erősen paralelek a korábbi alkotásokkal, hiszen a kompozíciók ebben az esetben is személyes motívumból épülnek, valamint a látványt a repetitív mintázatok dominálják.
 Az alkotó jelenleg testvérével, Bencs Mátéval együtt állít ki a Horizont Galériában. A Same same but different tárlat anyagát a közösen készített alkotások adják, amelyeken keresztül a testvérek bemutatják utazásaikat, amelyek során gazdag motívumkészletet halmoztak fel. Az eltérő benyomásokat rögzítő művek a vallás és a tömegkultúra kapcsolatával, a kettő összemosódásával foglalkoznak.