Caelestia Crimina- Égi bűnök, Faur Zsófi Galéria 2023, Enteriőr
 
 

Az erőszak különösen a mostani időkben különös erővel van jelen. Fegyveres beavatkozás sújtja szomszédunkat, terrorizmus, helyi konfliktus veszélye fenyeget számos országban. Háborúk évezredek óta vannak, de békében is mindennapra jut valamilyen bűntett vagy vétség, bárhol éljünk is. Az agresszióval párosuló erőszakot megpróbáljuk kivédeni, ám a domesztikált, „megszokott”, sőt esztétizált erőszak beépül az életünkbe. Benyovszky-Szűcs sem megakadályozni akarja, hanem a figyelmünket kívánja felhívni erre a széles körben elterjedt, ám elhallgatott jelenségre. Nem áll be a csöndben lévők sorába, hanem a maga módján, a képzőművészet nyelvén nyilvánítja ki véleményét. Mindezt kíméletlen őszinteséggel teszi, úgy, hogy közben nem keres bűnbakot, nem hibáztat senkit. Pusztán személyiségével járul hozzá a jelenség megértetéséhez.

Caelestia Crimina- Égi bűnök, Faur Zsófi Galéria 2023, Enteriőr
 
 

Még be sem lépünk a tárlatra, máris konstatálhatjuk, hogy különleges élményben lesz részünk. A galéria hatalmas kültéri üvegablakait ugyanis besötétítették, mindössze hét kerek lyukat hagytak, melyeken keresztül azért be lehet lesni a kiállítótérbe, ahol rögtön feltűnnek azok a szemközti és oldalsó falakra kifüggesztett olajvásznak, melyeken erőtől duzzadó, ruhátlan testek tárulkoznak ki (M. III. 14. 2022, M. III. 26. 2023). Szemérmetlenül, imitt-amott elfedve csak intimebb testrészeiket. Így már érthető a kintről fürkésző szemek előli eltakarás, akár a peep show-k portáljánál.

Caelestia Crimina- Égi bűnök, Faur Zsófi Galéria 2023, Enteriőr
 
 

Az utcán tovasétáló embereknek meg kell elégedniük a kukucskálással, de akit hajt a kíváncsiság, az be is fog lépni a galériába, ahol önmagukban, máskor egymással szorosan összefonódva teljes egészében láthatja ezeket a rubensi szépségű alakokat. Benyovszky-Szűcs Domonkos M. III. 26. című festményét négy változatban is bemutatja. Férfi és női „főhőse” határozott mozdulatokkal simogatja, kényezteti egymást. Az M. III. 14. férfialakja viszont már megkötözött kézzel áll előttünk. Béklyói nem engedik ki a durva szorításból. Az előtérben látható műveken szinte kivétel nélkül hosszú, latin nyelvű feliratok is olvashatók Ovidiusnak a bűnösséget taglaló írásaiból.

Benyovszky-Szűcs Domonkos M.VII.5. 2023
 
 

Mezítelen testek, erotika vonul végig a tárlaton. Az emeleten látható risoprintek (M.V. 6. 2023, M.V. 8. 2023) mellé nem véletlenül került egy tábla fekete alapra fehérrel írott 18-as karikával. A jelzés mellett a kulturális adó szabályairól olvashatunk. Például arról, hogy a pornográf tartalmú termékértékesítést /szolgáltatásnyújtást és az erotikus tartalmú telefonszolgáltatást adó sújtja. Amennyiben a földszinti térbe lenézünk, erotikus nyomatú és megvásárolható díszpárnahuzatokat és törölközőket láthatunk, a körülöttünk lévő, otthonunkba beszivárgó, domesztikált bántalmazás tárgyaiként.

Caelestia Crimina- Égi bűnök, Faur Zsófi Galéria 2023, Enteriőr
 
 

Élénk, telített színű risoprintek szublimáltabb figurái finomabb erotikát jelenítenek meg az emelet elegáns légkörében. A görög művészetre jellemző alakok az esztétizált erotika ókori tradícióját idézik fel.

Caelestia Crimina- Égi bűnök, Faur Zsófi Galéria 2023, Enteriőr
 
 

A Képzőművészeti Egyetem festő tanszékén végzett, majd ott tanári diplomát is szerző alkotó hitvallása szerint művészete fókuszában a személyiség struktúráinak, működésének feltérképezése és az identitás képlékenységének analizálása áll. Mindamellett a figuratív és a nonfiguratív festészet átjárhatóságát is kutatja, elsősorban a látvány és a jelentés ellentmondásos kapcsolata foglalkoztatja. A Caelestia Crimina – Égi bűnök is a fentebb említettek jegyében jött létre.

 

Benyovszky-Szűcs Domonkos Caelestia Crimina – Égi bűnök című tárlata szeptember 29-ig látogatható a Faur Zsófi Galériában (1114 Budapest, Bartók Béla út 25.)

Fotók: Vígh Tamás