A környezet felértékelése a szerves építészetnek köszönhető. Nem a műemlékes tehetségtelenségnek, nem a „modern” szemléletnek. A te munkád a környezet szeretetében, értékelésében és a szerves szemlélet érvényesítésében hozta igazi értékeit, s hozza az értékeket továbbra is, ameddig bírod – így vélekedett Farkas Gábor kecskeméti építészről Makovecz Imre (1935–2011) Kossuth- és Ybl-díjas építész, a Magyar Művészeti Akadémia alapítója, örökös tiszteletbeli tagja. A megszólított ötvenhat esztendős pályafutása során valójában mindig is ennek szellemében tette a dolgát. Ám építőművészi és főépítészi munkásságának legkiemelkedőbb, egyedi karakterjegyeket magukon viselő alkotásait hosszú lenne felsorolni. Viszont önmagában már az is életre szóló misszió, hogy kezdettől fogva az alföldi népi hagyományokat is magába foglaló organikus építészet, valamint a Lechner Ödön és Mende Valér nevével fémjelzett kecskeméti szecessziós örökség hűséges közvetítője, s az általa tervezett épületek többségénél felfedezhetők ezek a stílusjegyek. Nem sokan vannak a szakmában, akik olyan szemtelenül fiatalon kaptak Ybl-díjat, mint Farkas Gábor, aki pályafutása elején, harmincöt évesen lényegében első jelentősebb munkájáért, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság épületének megtervezéséért vehette át ezt a jelentős, általában életműért járó elismerést.
Ezúttal azonban nem az építész karrierje kerül terítékre, hanem grafikai tevékenysége. Erről az oldaláról kevesebben ismerik. Művészi tehetsége már középiskolás korában kibontakozott, amikor is a szegedi építőipari technikum diákjaként építészettörténeti tablókat rajzolt és rendezvényeknek készített plakátokat. Aztán a műszaki egyetemen még jobban kiélhette alkotói érdeklődését, megismerkedett az akvarellfestészettel, a portré- és aktrajzolással, csendéleteket festett, szabadtéri vázlatokat készített. Az egyetemi újságban megjelentek a művei, sőt az írásai is. Aztán a pályakezdés nehézségei, a családalapítás, az egzisztencia megteremtése, az építészeti közéleti szerepvállalása felemésztette az energiáit, nemigen maradt ideje és ereje az alkotásra. Talán két évtized is eltelt nélküle, mígnem újra előtérbe kerültek az „örömvonalak”. Erről a szenvedélyéről Farkas Gábor így beszél: „Az építész napi tevékenysége és a vázlatok készítése közben megszerzett rajzolási pallérozottságából eredő magabiztosság sarkallt grafikai vizekre. Az az építész, aki eléggé elszánt, egészségesen magabiztos és bátor, az kiáll a nyilvánosság elé, és megmutatja, hogy nemcsak vonalzóval, hanem szabad kézzel is vitézkedik. De mielőtt kiállítást rendezne a műveiből, van néhány állomás, melyek közül az elsők között van a felismerés, a megfelelő önértékelés, és az átélés, melynek révén a papírra vetett vonalak örömvonalakká válnak. A rajzi magabiztosság folyamatosan átalakulhat alkotási vággyá, s egyre erősebb a sodródás az örömvonalakkal eszmei tartalmakat megjelenítő alkotások felé.”


Farkas Gábor pályája során többször vette a bátorságot, hogy közszemlére tárja építészeti-tervezői munkásságát és építészeti grafikáit. Ha minden ilyen nyilvános szereplését beszámítjuk, elég hosszúra nyúlik a lista, szinte évente-kétévente volt valahol bemutatkozása. Ezek közül legjelentősebb az 1991-es Velencei Biennáléra összeállított Magyar organikus építészet című kiállításon való részvétele, ahol a szakma legnagyobb hazai képviselői társaságában szerepelhetett néhány tablóval. Ez az anyag Európa számos országában és Magyarország nagyvárosaiban is vándorolt. Nagy megtiszteltetés volt számára a szegedi Móra Ferenc Múzeumban 1999-ben létrejött tárlata, hiszen visszatérhetett technikumi diákévei városába. Továbbá kiemelkedik a sorból a dabasi Trafik Kör Kortárs Művészeti Egyesület felkérése 2012-ből: ez volt az első alkalom, amikor nem építészeti munkáihoz kapcsolódó grafikákat, hanem művészi tevékenységéből szemezett önálló válogatást mutathatott be. Emlékezetes a hetvenedik születésnapja apropójából Kecskeméten megrendezett építészeti és grafikai életmű-kiállítása, majd a Red Dot-díjjal jutalmazott vaskos biográfiai-szakmai albumának megjelenése, amelyek ugyanolyan eseményszámba menő programok voltak, mint a mostani, életkorának újabb kerek évfordulójára időzített Örömvonalak ’80 című építészgrafikai vallomása.
A kiállítás egy szerény, barátságos, nyugalmat árasztó ember életművének széles keresztmetszetét tárja elénk, noha itt csak grafikái, vázlatai, festményei láthatók. A több mint száz alkotás legfőbb jellemzője a letisztultság, de érződik belőlük a kifinomult erő, az örökös elegancia és a szakmai bölcsesség is. Vagy ahogyan az egyik méltató, a régi barát, Koczor György Ybl-díjas építész fogalmazott a zsúfolásig megtelt teremben: „…a kiállítás ajándék, ünneplés, ölelkezés lehetőségének pillanatait kínálja, építészet és művészetek, korok és generációk között, mert a kiállító az építészet lényegéről beszél, mint a minden művészetek befogadójáról, inspirálójáról, a létező és hirdetendő összművészetiségről.” Egyúttal beigazolódnak Le Corbusier szavai, miszerint „az építészet szellemi magatartás, nem pedig szakma dolga”. Farkas Gábor számára ez a megállapítás kezdettől fogva irányadó. Elég végigtekinteni az alkotásain, az utazásait idéző, könnyed vonalakkal, szerethetően megjelenített rajzain, a feszesen komponált, szövegeket, idézeteket, tűnődéseket is tartalmazó képírásain, az építészre jellemző precizitással készült, kubista jegyeket mutató festményein.

 

A vallomások része az is, hogy alkotójuk hűséges maradt szűkebb pátriájához. Kiskunfélegyházán született, pályáját viszont Kecskeméten kezdte, és azóta is ott él. Ezt nagyra értékeli a kiállításon közreműködő, kecskeméti születésű Piros Ildikó Kossuth-díjas színésznő, az MMA rendes tagja is, aki egy utcában lakott Farkas Gáborral, sőt szomszédok voltak. Aztán a „szomszéd lány” tizennyolc évesen elhagyta a várost, mert vonzotta a színjátszás, a „szomszéd fiú” pedig itt maradt, hogy őrizze a múltat és építse a jövőt. Nagy a különbség kettejük hivatása között: a játék szertefoszlik, a házak megmaradnak. Viszont a boldogságot mindketten megélik, egyikük a rivaldán, másikuk az örömvonalakon keresztül.
„A rajz nemcsak alkotás, de belső építés is. Aki rajzol: hálót sző, vetítőhálót, mely valahol a kisagy környékén keletkezik a lehúzott vonalak millióiból, s melyre kivetül az Elíziumi mezők sejtelmes fénye. Háló, mely felfogja az ideákat, melyek, mint ahogy sajátos kép-nyelvünk mondja: »eszünkbe jutnak« ezáltal. S a képekből rajzok, épületek lesznek, s mi csak csodálkozunk látásukon: honnan törnek elő ősi jelek, archetipikus formák, miként idéződik meg a múlt, a holtak tisztelete, s hogyan hagyományozódik a jövő? A rajz léptéke a belső ember és a pannon táj. Ember és haza közössége. A szeretet közössége, mely a végtelent hordozza, s az örökkévaló visszfényét sugározza. Ezt keressük, kutatjuk mindannyian művészek, alkotók, s ennek lenyomatát, hűlt képét értékelik társaink alkotásainkban” – egyebek közt így fogalmazott köszöntőjében Túri Attila Kossuth- és Ybl-díjas építész, az MMA alelnöke, akinek gondolatait kollégája, Horváth Zoltán Ybl- és Pro Architectura-díjas építész, az MMA köztestületi tagja olvasta fel a megnyitón. Az azt követő napokban Farkas Gábor átvette az MMA Építőművészeti Díját, melyet minden évben odaítélnek egy hazai és egy külhoni művésznek, pályája és alkotásai elismeréséül.

 

Dr. Farkas Gábor Ybl-, Pro Architectura- és Prima Primissima-díjas építész Örömvonalak ’80 – Építész-grafikai vallomások című kiállítása 2023. szeptember 24-ig látogatható naponta 10-től 18 óráig a kecskeméti Hírös Agóra Kulturális Központ Kodály-termében. (Kecskemét, Deák Ferenc tér 1.) Szeptember 20-án, 17 órától a kiállító tárlatvezetést is tart az érdeklődőknek.

A szerző fotói